Téma: A Nyereg Klub

CsudiLóci 2018 márc. 05. - 00:09:08
(40/40)
Már-már elfelejtettem ezt a sorozatot, pedig pár évvel ezelõtt (mint azt a korábbi hozzászólásom is mutatja) nagyon megszerettem újra miután legelõször 5 évesen láttam anno. Ezúttal a húgom nézte és én csatlakoztam csak hogy nosztalgiázzak kicsit. És akkor most jöjjön egy valódi sorozatkritika kicsit idõsebb fejjel: Elsõ benyomásként mindenképp megemlíteném a megragadó témát amivel annak idején engem is vonzott a sorozat: gyönyörû, már-már mesébe illõ dél-kanadai táj álomlovardával a közepén ahol csodálatos lovak és oktatók nevelik az aranyos kis diákokat, és persze a fõszereplõk is angyalok, akik között csodálatos barátság alakul ki feltûnõen rövid idõn belül. (Kár, hogy a valóságban ez nem létezik, vagy ha igen olyan mint a fehér holló.) Az élet zajlik, mindig történik valami kalandos veszélyes, rejtélyes eset. Persze egy gyerek sorozat, de véleményem szerint itt-ott néha feszegeti a valóság és az álomvilág közötti határokat.
Kezdjük inkább a pozitívumokkal: Nagyon szerettem benne amikor kicsi voltam a humoros szituációkat és hogy minden résznek volt valami mondanivalója. A környezetet jól kiválasztották és a lovasiskola is magas színvonalú, 5*-os, családias (az elsõ 2 évadban!). A korosztálynak megfelelõ jellegû szituációk, helyzetek jelennek meg egy-egy részben. A lovak bemutatása is szívmelengetõre sikerült. Az elsõ évad feelingje tetszett a legjobban, mert itt a legszemrevalóbb, hogy tényleg egy családias lovasiskolában vagyunk, ahol a növendékek igazi közösséget alkotnak. A második évadban is jelentõs újítást találunk amellyel érdekesebbé, újabbá tették. A harmadik évadban pedig feltûnõen jobb a felvételek, a háttérzenék minõsége. A betétdalokat kiskoromban nagyon szerettem. A szereplõk pedig olyan lányok akikkel ma már biztosan nem találkozhatunk.
Na de jöjjenek a negatívumok (lesz jó pár): Nos, kezdeném azzal hogy irdatlan sok mindent kinyirbáltak egy-egy epizódból, rengeteg kulcsfontosságú, meghatározó motívum hiányzik ami továbblendíthette volna a cselekményt és szemléletesebbé tette volna a sorozatot. Kicsit olyan az egész mint egy lyukkal, szakadásokkal teli zsák. És ezt az idõn akarták megspórolni?! Fájt volna ha nem 23, hanem 30-35 percesre sikerül 1-1 rész? A másik amivel nagyon elrontották az az, hogy szereplõket indokolatlanul cserélnek le, tesznek ki a sorozatból mindenféle utalás/indoklás nélkül, hogy miért nem szerepelnek már többé. És bizonyos kapcsolatok, pl. szerelmi szálak is random megszakadnak mindenféle magyarázat nélkül, amivel elég zavaró. A nyereg klub-féle barátság pedig szerintem kicsit kezd MAJOM BARÁTSÁGba átcsapni, mintha már a három lány levegõt se tudna venni egymás nélkül. Szép dolog a barátság és nagyon ritka ma már hogy valódi tartós barátságok születnek amik mélyrehatók, de ez kicsit sok hogy három egyén ennyire függ egymáson, és semmi önállóság/függetlenség. Kicsit összefonhatták volna jobban az egymást követõ részeket, mert cseppet szétesik az egész, és helyenként az ok-okozati összefüggések is elmaradtak. Ugyancsak irreálisnak tartom, hogy az elsõ évadban 10 évesek a fõszereplõk és az erdõben egyedül lovagolnak. A három lány Veronikához való viszonyulása is óriási túlzás: a való világban a büdös életbe nincs ilyen, hogy egy rosszindulatú, megkeseredett emberrel ilyen elnézõ és kedves valaki mindazok után hogy hányszor keresztbe tett a másiknak, könyörgöm !! Továbbá kénytelen vagyok megemlíteni, hogy a harmadik évadot már látszik hogy csak hozzácsapták utólag az elsõ kettõhöz és nagy hiba volt. Az új szereplõkkel ugyanis már nem az igazi... nem õk azok akiket már 2 évad alatt megszoktunk és nem is igazán illenek bele. Ha valamit adott emberekkel kezdesz el, akkor azokkal is kellett volna befejezni. Fájt volna megvárni amíg a három lány legalább 15 évesnek néz ki és úgy leforgatni a 3 évadot és pontot tenni a végére, nem pedig belezavarni a nézõt az egészbe?! Sokkal élvezetesebb lett volna részemrõl az egész. A helyszínrõl már nem is beszélve: köze nincs az eredeti Fenyvesvölgyhöz annak ami a harmadik évadot fogta közre. Azt hitték nem fog feltûnni, hogy egy kanadai mérsékelt övezeti lombhullató erdõbõl átvitték az egészet egy ausztráliai babérlombú erdõbe ami belenyúlik a pusztaságba?! És az istálló is bár gyönyörû de nincs meg az otthonos hangulata ami volt az elsõ két évadban, ráadásul a szereplõk lészámát is jól lecsökkentették, egyáltalán nem ad már így az egész évad olyan képet mintha egy közösségi lovasiskolában lennénk. A szereplõk is sokkal változatosabbak voltak az elsõ két évadban, az utolsó nagyon laposra, egyhangúra sikerült hozzájuk képest... Látszik hogy a rendezõnek fogalma se volt róla, és számba se akarta venni azt a tényt hogy ennek a sorozatnak már van egy két évados múltja, és rengeteg szál lett el és kivágva. Az eredmény: egy olyan záróévad ami egyáltalán, egy kicsit se illik bele a már kialakított, eredeti környezetbe. Tanácsom: Ha belefogsz egy befejezésbe vagy tökéletesen csináld meg, vagy sehogy. Ha nem tudod megcsinálni úgy hogy az alapra perfektül ráépüljön és továbbvigye ahogy azt kell, akkor inkább ne csináld meg, hanem hagyd meg a nézõnek a sorozat varázsát ahelyett hogy beleronts.
Barbi1998 2017 okt. 04. - 13:13:10
(39/40)
Hol lehet megnezni a filmet magyarul tudnatok kuldeni egy linket megkoszonnem :)
CsudiLóci 2014 júl. 08. - 12:30:54 Előzmény CsudiLóci
(38/40)
ÚJ, ÁLTALAM KÉSZÍTETT NYEREG KLUBOS OLDAL! AKIT ÉRDEKEL, VAGY AKI TÖBBET SZERETNE TUDNI A SOROZATRÓL, ANNAK AJÁNLOM MEGNÉZNI! CÍME: http://www.saddleclub-hungary.gportal.hu
Minden friss, a 3.-évaddal kapcsolatos!
Köszönöm szépen! <3
CsudiLóci 2014 jún. 27. - 12:58:04 Előzmény littlestar
(37/40)
Egyet kell értenem maximálisan az alattam lévõ kommentelõvel. Én is hatalmas nagy TSC (The Saddle Club=Nyereg Klub) rajongó vagyok a kedvenc sorozatom a Heartland mellett, és egyszerûen mindegyik részét öröm volt végignézni. Szerintem egy sorozatnak nem kell földhöz ragadtnak lennie, hiszen azért van hogy érdekes, illetve izgalmas és szórakoztató legyen, semmi sem lehet tökéletes, meg hát most mit vagytok úgy odáig?! Ezek még csak "diákok" a sorozatban is csak tanulják a lovaglást nem várhatjátok el hogy 12-13 éves gyerek már profi lószakértõ legyen. Meg különben is senki nem tart fegyvert a fejetekhez hogy muszáj néznetek. Egyesek még a kákán is megtalálják/ megkeresik a csomót, ez olyan szánalmas, már elnézést. A mai világ (ahogy az alattam lévõ kommentelõ is mondta) már sokkal másabb: ma már a kis k**vák és ribik az iphonejukat nyomkodják retricával selfieznek meg facebookon pötyögnek egész nap, és csak arra mennek hogy legyen 100 lájk az olyan képein amin a seggüket, mellüket vagy a hasukat mutogatják az egész világnak,meg a plázában flangálnak,a másikat szapulják sorolhatnám a végtelenségig még, de inkább nem, mert undorító. Hova tûntek az egyszerû, visszafogott, szerény lányok ?! Kedves 'littlestar', azt hiszem mennék veled ebbe a SOKKAL JOBB világba! ;D
10/10
littlestar 2013 szept. 24. - 16:19:33 10/10 Előzmény lovak a szélben
(36/40)
Lehetek "béna" , lehetek "dedós", nem érdekel... Én imádom ezt a sorozatot! Az egyetlen, aminek minden egyes részét képes voltam végig nézni. Engem egyáltalán nem hatnak meg a béna, csöpögõs olasz sorozatok. Ebben valós, egy tizenéves számára megszokott szituációk vannak, izgalmas vagy néha szomorú fordulatokkal. Lehet, hogy sokaknak azért nem tetszik, mert a mai világ már nem ilyen. A tizenéves lányok már a seggüket mutogatják a Facebookon. Mert ez a menõ... (Tisztelet a kivételnek.) Vagy közös programok helyett a "barátok,barátnõk" Facebookon beszélgetnek egymással. Õszintén szeretnék egy olyan világban élni, amit ez a sorozat mutat be.
10/10
lovak a szélben 2013 jún. 03. - 19:27:59 10/10
(35/40)
Én nagyon szeretem és mindig megnéztem és szerintem igazad van Kitkett14 ha nem tetszik valakinek ne nézze ;)
10/10
Kitkett14 2013 jan. 07. - 16:06:39 10/10
(34/40)
Én nagyon szeretem ezt a sorozatot. Minden nap suli megnéztem suli után. És ha nem tökéletes??? Akkor mi van?!
legalább van valami lovas film (sorozat) is a TV-ben. nem csak a B.... szappan operák és nyálas sorozatok....
én szeretem ez van..ha te nem...akkor ne nézd ;)
Ezüstliliom 2012 jún. 16. - 13:03:36 Előzmény Véleményem
(33/40)
Egyetértek. A gyerekek csak úgy gondolnak egyet, és kimennek terepre, akár egyedül is, és hasonlók... Persze mesének elmegy...
Véleményem 2012 jún. 16. - 10:15:43
(32/40)
Meg szoktam nézni a lovas filmeket, ebben részrõl részre azt látom hogy aki ezt a filmet csinálta eddig csak hintalóval találkozott. Semmi köze a filmnek a valósághoz, a szakértelemhez pedig még annyi sem. Pedig aki lovas filmet készít azért elvárható lenne hogy értsen is hozzá egy kicsit legalább a lovagláshoz és a lótartáshoz is.
Véleményem 2012 máj. 01. - 10:35:27
(31/40)
A sorozat önmagában jó lenne, de a cselekmények és a párbeszédek kicsit agyzsibbasztóra sikerültek.
Elég sok hiba is van a történésekben, azért egy lovarda szerencsére nem így mûködik a valóságban. Legalábbis jobb helyeken.
adamnagysweetmovie 2012 ápr. 03. - 23:04:11 Előzmény xxz
(30/40)
Vezessék be a közoktatást a lovardákba:)
10/10
xxz 2012 márc. 31. - 15:07:18 10/10
(29/40)
nagyon szeretem ezt a sorozatot :) de sajnos az elsõ részt nem láttam :( honnan tudnám letölteni magyarul? köszi a segítségeket :)
zsofs 2012 márc. 22. - 14:14:18
(28/40)
Szerintem jó kis sorozat. Annak idején, az m1-en láttam elõször, húsvét körül adták.
10/10
Glória96 2011 jan. 07. - 20:27:34 10/10
(27/40)
Imádom ezt a sorozatot és nagyon szeretném, ha a többi részt is leadnák tv-ben.
Egyébként én letöltöttem innen: http://pirateisland.ws/archive/index.php/thread-22711.html
Andy3 2010 aug. 04. - 01:01:59
(26/40)
Nekem bejön a sorozat, csak ne adnák össze-vissza, keverve a sorozat részeit a nagyfilmekkel -.-" És igen... a szinkronhangok sem a legjobbak, de mondjuk van egy-két tûrhetõ :) És legalább nem angolul kell "végigszenvedni" xD
MagyaROCK 2010 júl. 19. - 13:19:36
(25/40)
Egész jó kis sorozatocska, csak egy a nagyon idegesítõ: semmit nem tudnak a lovakról. Összevissza lovagolnak, és a szakértelem nulla. A másik meg a szinkron! Úristen, honnan a tetves pokolból szedték össze ezeket a szinkronhangokat?!
Petterson 2010 júl. 01. - 05:28:56 Előzmény Csücscsök
(24/40)
Sajnos a sorozatot csak angol nyelven találtam meg, de még nem tudom, hogy amit most adnak, az tényleg a sorozat, vagy újra csak azt a néhány nagyfilmet adják sorozatként. Ez az utóbbi a valószínûbb.
Csücscsök 2010 jún. 28. - 14:53:13 Előzmény bogi.bogi.bogi.3
(23/40)
Csak azt akarom kérdezni hogy nem tudja-e valaki hogy honnan lehet letölteni
Petterson 2009 dec. 31. - 12:02:30 Előzmény straub stelly
(22/40)
Látom, nem olvastad amit az utolsó hozzászólásomban írtam. Ezek NEM a sorozat részei, hanem önálló nagyfilmek. A sorozatot nem adták le a TV2-ben. Ezért tûnik úgy, mintha össze-vissza adnák le.
10/10
bogi.bogi.bogi.3 2009 dec. 30. - 13:29:46 10/10 Előzmény 1000csillag
(21/40)
nagyot mondtál
én nagyon nagyon örülök hogy végre újra leadják!!!!IMÁDOM