tortura 2014 ápr. 28. - 14:49:04
(127/147)
Nem szemét. Bár tudom, most nagyon trendi Hollywoodot szidni (érdekes, mégis mindenki oda akar bekerülni).
Osztom a többiek véleményét: nem kell ehhez sehova menni. Itt nálunk is történnek sokszor kutya dolgok és senki sem avatkozik közbe. Egyrészt, mert félnek az emberek a megtorlástól, talán nem is véletlenül. A másik, hogy fásultak, érdektelenek. Olyankor sem segítenek, amikor nem a félelem a gátja a segítségnek. Pl. lerohadtál a kocsiddal, vagy akármi. Nem kell ehhez Amerikába menni.
Velem is megtörtént, hogy a nagyívû balra kanyarban a keresztezõdés kellõs közepén állt le a kocsim. Szerencsére mögöttem jött egy cigánygyerek egy lepukkant Ladával és segített kitolni a kocsit az út szélére. Mert egyébként mindenki elfordította a fejét, senki sem sietett segíteni. Aztán meg volt, mikor épp a buszmegállóban fogyott ki a benzinem. Akkor meg kénytelen voltam egy kocsmába berohanni, az alkeszok segítették odébb tolni, hogy a busz be tudjon állni. De strandon is elõfordult, hogy a szomszéd pokrócon napozó csajhoz egyszer csak odarohant kb. 6 nõ és ezerrel püfölték, cipõtalppal, mindennel, ami volt náluk. Mindenki nézte õket és senki sem szaladt segítségért. Nekem megfordult a fejemben, de rájöttem, hogy csak agyonveretem magam. Futni sem tudok gyorsan, meg a testalkatom sem túl félelmet keltõ. Egyébként egy prosti leszámolás volt.
A film nem rossz. A legdurvább, hogy mennyi rendõr benne volt.
10/10
stonecold7 2014 jan. 05. - 14:56:33 10/10
(126/147)
Régen sok ilyen eset volt, hogy voltak szemtanúk, még is azt mondták nem láttak semmit, mert tudták, hogy ez gengster ügy volt és nem akartak bele keveredni. Egy jól öltözött ember akirõl lerí, hogy gazdag lelõ valakit szemrebbenés nélkül, ki a fene, merné beköpni? Másnapra már halott lenne, ha nem még aznap...
Sonic8 2013 jan. 04. - 16:06:44 Előzmény Sz Peter
(125/147)
Van egy filmrendezõ ismerõsöm, ééés neki is össze-vissza kellett vagdosnia a filmjét ,hogy beadhassa a mozikba.Még a Velencei és Torontói filmfesztivál is követelte a film megrövidítését. Ez így megy.. :( Nyilván megvan adva valami hosszúsági korlát.
JasonStatham 2012 dec. 30. - 21:20:25
(124/147)
Én megmondom õszintén, hogy másra számítottam. Emiatt is pontozom le mert én mikor olvastam hogy AMERIKAI GENGSZTER akkor azt hittem hogy egy jó kis maffiafilm lesz. A Nagymenõk és a Casinohoz hasonló. Ehelyett pedig egy narkós krimi-bûnügyi film lett. Sszességében amúgy nem rossz. Jól meg lett ccsinálva de a csalódásom miatt -1 pont. 7/10
offtopic
Sz Peter 2012 nov. 09. - 22:20:08 Előzmény Ford Mustang
(123/147)
Na ezért utálok már moziba járni! Kivágnak 25 percet a filmbõl!
Ja, hogy nézd meg moziban, majd vedd meg a blu-ray-t. :(
10/10
Ford Mustang 2011 júl. 12. - 18:22:05 10/10 Előzmény Vágyvillamosa
(122/147)
Nem így van, a szövegértelmezésemmel semmi gond, úgyhogy értettem, hogy értetted. Csak az a bajod, hogy túlságosan retard vagy...
10/10
Ford Mustang 2011 júl. 12. - 18:19:10 10/10
(121/147)
Nem csak majd', hanem annyi is a film, pontosan 150', vagy pont két és fél óra.
10/10
Zalaegrszeg 2011 júl. 12. - 18:08:04 10/10
(120/147)
A napokban bukkantam rá erre a filmre és csak a szereposztás miatt néztem meg.
Hát nagyon bejött. Nem az a pörgõs gengszter-krimi de mégis az elejétõl végéig lekötötte a figyelmemet.
Majd két és fél órás a film de nagyon gyorsan elröppent.
Nem voltak kimagasló színészi teljesítmények de elegánsan nagystílû vezér volt Denzel.
10/10
10/10
lnsmo 2011 júl. 04. - 03:13:50 10/10
(119/147)
Jó film.. egyik kedvencem!
6/10
Mike088 2011 júl. 03. - 20:58:49 6/10
(118/147)
Számomra nem volt meggyõzõ erejû sem a színészi játék sem pedig a történet. Jellegtelen és unalmas volt pedig én szeretem a nehéz filmeket (Volt egyszer egy Amerika, Keresztapa, Carlito útja, Casino stb)de valahogy hangulatában mégse adta azt az érzést amit akár jó helyszínekkel és megfelelõen súlyozott párbeszédekkel is el lehet érni. Emiatt 10/6.
10/10
pema25 2011 jún. 30. - 01:00:15 10/10
(117/147)
Iszonyat nagy film!Nagyon bejött. Abszolút 10/10
8/10
sanderb 2011 márc. 22. - 18:27:15 8/10
(116/147)
Hiteles, brutális, döbbenetes. Végig érzi az ember a szálak nyers erejét a húsában. Zseniális a rendezõ. Ennek ellenére engem nem kötött le olyan iszonyatosan. 10/8
10/10
mr.nobody 2011 febr. 14. - 14:27:07 10/10
(115/147)
Ez a film az egyik kedvencem. Sztem zseniálisan összerakott film Ridley scott nagyon jól összerakta ezt a filmet.Ez a film kielégíti minden szempontból a szükségleteimet mind akcióban mind drámában. Számomra ez a film az egyik kedvencem, DW zseniálisan alakít + Josh Brolin is nagyon jó, Russel Crowe pedig hozza az elvárt szintet. Tehát ez a film nálam 10/10!!!!!! PEACE
9/10
zerrik08 2011 jan. 09. - 00:27:17 9/10
(114/147)
A sebhelyesarcú filmhez tudnám legjobban hasonlítani, de valamiben mégis más ez a film.
Nekem is tetszett a 2 és fél órás kiszerelés. :D
10/10
abus 2011 jan. 03. - 11:25:32 10/10 Előzmény Vágyvillamosa
(113/147)
Tegnap mondtam a páromnak, hogy tegyünk be valami "bealvós" filmet, mert 11kor még abszolút nem voltam álmos, valamire majd bealszunk. Erre a filmre esett a választás... Mondanom sem kell, nem bírtam elaludni,annyira lekötött a 2,5 órás film, és még utána egy fél óráig szenvedtem, mire végre el tudtam aludni. 1 szóval nagyon jó film. Denzel Washingtonban még nem nagyon csalódtam.
Vágyvillamosa 2010 dec. 21. - 19:01:44 Előzmény Ford Mustang
(112/147)
Neked meg a szövegértelmezésed "érdekes". Azt, hogy kitalált film is lehet érdekes, általánosságban írtam, nem pedig erre a filmre.
10/10
Ford Mustang 2010 dec. 10. - 16:59:08 10/10 Előzmény Vágyvillamosa
(111/147)
Hát nem hinném, hogy egy igaz történeten alapuló film lehetne kitalált, ez így elég érdekes ;)
Vágyvillamosa 2010 dec. 09. - 20:57:46 Előzmény Berry88
(110/147)
33 éves létedre igazán lehetne már annyi sütnivalód, hogy csak azért, mert egy film igaz történetet dolgoz fel, még lehet csapnivalóan rossz, illetve kitalált, de jól megrendezett-eljátszott történet is lehet jó.
Berry88 2010 dec. 01. - 23:31:07
(109/147)
Emberek, mi az hogy lapos a sztori? ez egy igaz történet méghozzá rendkívûl hiteles elõadásban, és nem értem hogy miért a scarface-hez hasonlitjátok mikor az csak egy kitalált történet
8/10
indienemesh 2010 nov. 24. - 16:14:34 8/10
(108/147)
Remek film, az akkori Amerikát tökéletesen ábrázolja, a kocsik, a jelmezek hibátlanok. A színészi játék kiváló, csupán a történet egyhangú kicsit. A film túl hosszú lett, és néhol kicsit untam. Mindent egybevéve 10/8.