5/10
cinemad ápr. 27. 04:47:40 5/10
(13/13)
A filmet kezeljük akként ami, egy családi film, amit 12 éven aluli gyermekekkel a vasárnap délutáni ebéd után el lehet indítani. Ebben a kategóriában nincs is benne igazán nagy hiba. Legnagyobb pozitívuma, hogy nagyon szépek benne az állatok, de szól az élőlények tiszteletéről, szeretetéről is. Kedvet csinálhat már fiatalkorban a természet védelméhez, önkéntességhez, hogy ugye nem csak az xbox előtt lehet múlatni az időt. Talán egy picit túltolták benne (de a film végi képsorok alapján Winter valódi történetében is fontos szerepe van ennek) a sérült emberekkel kapcsolatos érzékenyítést. Természetesen az, hogy ez amúgy téma, egy pozitív dolog. Viszont mint film, nem túl izgalmas, a szereplők nem igazán jók, és legalábbis számomra túl gejl az elejétől a végéig. Túltolják az egészet, gondolok itt olyanokra, hogy mennyire komolykodva adják elő (az amúgy tényleg nemes) feladatukat a szereplők, példának okáért, amikor 80 ember áll úszódresszben és teljes riadókészültséget rendelnek az egész államban, hogy a két delfint összeengedjék egy medencébe, még a tűzoltókat is kihívják (konkrétan elhangzik, bár az nem derül ki, minek), kint pedig az egész város szurkol és az ország teljes médiája könnyes szemmel tudósít az eseményekről... Vagy amikor Hope megérkezik és szintén hadrendbe áll kb. 100 ember, a csúcspont, hogy az érkező autó előtt/mellett egy fáklyával szalad valaki a sofőrt irányítandó, miközben egy nyílegyenes úton kell végighaladni és csak megtalálja a sofőr magától is az út szélét, meg a kivilágított kaput (gondolom tudta, hova jön)... Majd a nagy készülés és a 100 részletesen eligazított, roppant komoly ábrázatú, mindenféle kütyükkel, eszközökkel korábban felalá rohangáló, teljes készültségben álló embersereg ellenére egyik főhősünk ölbekapja és puszta kézben tartva besétál az új jövevénnyel. Meg hasonlók minden második jelenetben. Igen, nem feltétlen ezt kell ebben a filmben látni, de kicsit visszavehették volna a giccsfaktort, előnyére vált volna.
anyatigris 2020 jan. 24. - 01:47:13 Előzmény kybuck
(12/13)
Ellenkezőleg. Viszont már rég azt játszik amit akar. Nem kell minden hulladékot eljátszania. Mellesleg neki jól áll ez a szerep is.
anyatigris 2020 jan. 24. - 01:42:06
(11/13)
A lányommal ezerszer néztük meg, de Cameron Boyce nem szerepel a filmben!!!!!
10/10
limetta328 2019 aug. 10. - 23:02:39 10/10 Előzmény Abolew
(10/13)
De a fejlődésed 8-9 évnél meg is állt...
10/10
surildi 2016 júl. 10. - 19:17:33 10/10
(9/13)
Nagyon szép, megható film, ilyeneket kellene sûrûbben adni a brutálok helyett! Imádom az állatos filmeket!!
Alexandra Vincze 2015 aug. 22. - 17:14:45
(8/13)
MIÉRT NINCS YOUTUBON FENT.EGÉSZ FILMET SZERETNÉM LÁTNI.NAGYON HELYES FILM.NAGYON SZERETEM NEM HAGYOM KI A ÖVETKEZÕ RÉSZÉT SEM .SZANDI VAGYOK 13 ÉVES.
2/10
Abolew 2014 okt. 01. - 20:39:46 2/10
(7/13)
Én nem láttam az elsõ részt, de ez olyan unalmas volt, hogy meg se vártam a végét, elhagytam a termet. Szerintem 8-9 éves korban még talán élvezhetõ.(én 14 vagyok)
10/10
offtopic
kozarits 2014 okt. 01. - 00:16:06 10/10
(6/13)
Ez egy gyerekfilm, gyerekeknek és annak tökéletes. A 7 évesek nagyon szeretik :-) kedves, értelmes történet, és híven követi a megtörtént eseményeket. Az igazi wintert a valóságban webkamerán lehet figyelni :-) Morgan Freemantõl jófejség, hogy elvallalta, nem ér kevesebbet ez a szerep sem, mint a sok sztár sok-sok szinkronszerepe a rajzfilmekben...
kybuck 2014 szept. 27. - 20:50:47 Előzmény _Freddy_
(5/13)
Vagy esetleg annyira nincs.
offtopic
_Freddy_ 2014 szept. 26. - 09:08:31
(4/13)
Hát neki annyi pénze van, hogy az ilyen szerepért kapottak már csak aprópénz, szórakozásból nyomja az öreg.
kybuck 2014 szept. 25. - 20:57:47
(3/13)
Ennyire nincs munkája Morgan Freemannek?
Teréz anyu 2014 szept. 23. - 22:51:58
(2/13)
Jézusom, amcsi giccs. blöá
offtopic
_Freddy_ 2014 ápr. 15. - 08:32:05
(1/13)
Én imádtam az elsõ részt, remélem ez is lesz legalább annyira jó.