frici53 2014 jún. 10. - 08:43:01 Előzmény olahmiki1959
(5/5)
1927-ben vezették be a pengõt, elõtte korona volt. Az is, mint késõbb a pengõ, erõs infláción esett át. Móra Ferenc panaszkodott egy írásában, hogy ezreket keres, de pár évvel azelõtt kellett volna ez az összeg, mert akkor már nagyon keveset ér. Pipás Pista biztos ritkásan hajtotta végre a hét gyilkosságot, és ha 33-ban ítélték el, a 20-as évekbeli gyilkosság ideje elképzelhetõ. Akkoriban pedig a 150 ezer korona nem lehetett elérhetetlen egy gazdaasszony számára. Azt is el tudom képzelni, hogy nem a szegény zsellérek közül kerültek ki a megrendelõk, hanem a tehetõsebb gazdák feleségei közül.
olahmiki1959 2014 márc. 28. - 19:36:33
(4/5)
Tetszett az elõadás, a zenét néha kicsit soknak találtam, a fõszereplõnõ - Szabó Gabi - alakítása pedig elképesztõ volt.
Érdemes volt megnézni.
olahmiki1959 2014 márc. 27. - 22:50:00
(3/5)
Nagyon érdekel a színházi elõadás, a történetet nagyjából ismerem, kíváncsi vagyok, színházban hogy sikerül megjeleníteni.
Néhány apró észrevételem azért lenne.
Az ismertetõ szerint Pipás Pistát 1933-ban akasztották fel.
A hozzá forduló asszonyokon segített azzal, hogy eltette láb alól az õket bántalmazó férjeiket.
"Százötvenezerért mérgezte meg." - írja Pozsgay Zsolt.
Százötvenezer miért? Pengõért?
A harmincas években???
Amikor 200 pengõ egy jó fizetésnek számított?
Honnan volt egy egyszerû falusi asszonynak 150.000 pengõje arra, hogy eltetesse láb alól a férjét?
Ha pedig a darabot a könnyebb érthetõség kedvéért a mai világba, a mai környezetbe helyezték át, - "aktualizálták", - akkor ezt miért nem tüntetik fel?

Az ismertetõvel kapcsolatos legfontosabb kérdésem pedig:
Kik a színdarab szereplõi, a színészek???
Ismert fõvárosi mûvészek, vagy ismeretlen vidékiek?
Ezt miért felejtették el kiírni?

Azért megnézem az elõadást, mert érdekel...
Halak66 2014 márc. 27. - 20:40:40
(2/5)
Nekem is ugyanaz a véleményem. Nemrégen 1-2 éve egy héten több alkalommal volt szinházi elõadás mindenki számára nézhetõ idõpontban. Jelenleg mindegyik közszolgálati csatornán a végtelenségig ismétlik ugyanazokat a sorozatokat.
Az új vagy talán már évekkel egyszer vetített filmeket pedig hajnalban vetitik. Választ szeretnénk kapni arra, hogy milyen meggondolás alapján szerkesztik a mûsorokat. Ezt gondolom az üzenetek olvasõi megtehetnék. Elõre is köszönöm a felvilágosítást.
A szinházi világnapot vagy méltóan kellene megünnepelni, vagy sehogy. Természetesen az elsõre szavazok.
Nágel Róbertné 2014 márc. 27. - 14:15:59
(1/5)
A leírás alapján jó lehet. Kár, hogy ennyire késõre tették - mint a színházi felvételeket általában. Pedig pl. nálunk így talán csak én, míg ha 21 óra körül kezdenék a párom és fiam is megnézné. Ritka gyöngyszem, ha színházat találok a TV-ben, nem értem miért ilyen mostoha gyerek ez a mûvészet a médiában.