Téma: Tudorok

Sziluetta 2012 febr. 03. - 10:28:46
(250/390)
Én már harmadjára nézem a sorozatot, legelõször kb. két éve izgultam végig, most pedig a párommal szeretném megszerettetni, ami úgy néz ki sikerrel fog járni.
A kedvenc sorozatom lett nem kétséges, hisz:
- Trevor Morris fantasztikus filmaláfestõ zenéket készít.
- A szereplõk nagyon ügyesen játsszák a karaktereket. Henrik épp oly forróvérû, irányítható, makacs figura, mint ahogyan a valóságba is lehetett. Anna karakterében ég a tûz, alig várja az ember, hogy felbukkanjon a jelenetekben. (Mellesleg nemcsak a történelemben, de a filmben is a legélvezhetõbb játékot nyújtó, legmeghatározóbb feleség). Eléri, hogy egyszerre irritáljon, mint szajha, és sajnáljuk mint egy apja által irányított embert és NÕT. A bíboros is fantasztikus, talán mondanom sem kell, miért.
- A legfontosabb dolgokban ott a történelmi hûség: szépen körvonalazódik mindkét vallási fanatizmus kritikája. nem billen át egyik oldalra sem túlzottan a mérleg, a szereplõk segítségével a katolikusokat és a lutheránusokat is sajnáljuk/utáljuk/megértjük. Ugyanez vonatkozik minden szereplõre. megmutatkoznak rossz és jó oldalukról is. Itt van pl. Tamás, aki annak ellenére, hogy tiszteletreméltóan elvhû, nagy igazságérzetû hazafi és családapa, képes elérni, hogy valahol megvessük azért, amiért ennyire elvakult (annak ellenére, hogy felvilágosult emberek körében mozog.)
Na és a kínzások... Hihetetlen, hogy ezeket senki nem említi, pedig nagyon élethûek. Ezért, az emberi szenvedésekért a 18-as karika és nem a szex miatt. Véleményem szerint sokkal durvább, mint egy horrorfilm, hisz az utóbbi csak egy kitalált, szirupos vérengzés, míg ez megtörtént. És mivel én is jártam már a Towerben, az ott látott kínzóeszközök megelevenedhettek elõttem.
A sok szex meg miért zavarja a nézõket? Kellett, hogy az is megnézze a filmet, akit nem érdekel a történelem. És kellett, mert szerves része az életnek, Henrikének meg pláne, hisz valójában e miatt szakadt el az egyháztól és lett olyan Anglia, amilyen...

És örülök, hogy a Henriket játszó színész nem kövér és vörös, hisz én is csak nõ vagyok és jobb egy olyan alakot nézni, aki hitelesebben visszaadja az ábrázolt szenvedélyt. Ha ma játszódna a történet, így nézne ki a király is. (Írom ezt úgy, hogy nem is zsánerem a színész.) Ott van pl. a hedonista II. Károlyt ábrázoló film. Sokkal gyengébb minden szempontból ennél a sorozatnál, de nagy szerepe van ebben a színészi gárdának is. A királyt is elcsúfítják (Rufus Sewell), legfõbb szeretõjérõl, Barbaráról nem is beszélve...

Ami esetleg nem annyira tetszik, hogy a harmadik évadtól kicsit ellaposodik, felgyorsul minden, mintha egy másik ember vette volna át a forgatókönyvet. Ez mondjuk lehet azért, mert az ország történelme szempontjából az elsõ két évadban megjelenítettek a legmeghatározóbbak.

Ja, és a cím: Tudorok. Tényleg jobb lenne a VIII. Henrik, de az is igaz, hogy tulajdonképpen minden Tudor megjelenik valamilyen formában a filmben. Henrik sokat céloz apjára, a gyerekei pedig mind szereplõk.

Írhatnék még sok mindent, de felesleges lenne. A lényeg: nagyon jó kis mozi, mindenkinek ajánlom!
4/10
napraforgó 2012 febr. 02. - 06:22:23 4/10 Előzmény Merryweather
(249/390)
Szerintem nem. Talán máshol láttad.
A múltkori részben Anna vetélésérõl, Fisher bíboros és Thomas Moore kivégzésérõl volt szó. Ebben Katalin királyné halála és Jane Seymour megjelenése a fõ téma, na meg az angliai rendházak bezárása.
Merryweather 2012 jan. 31. - 23:06:08 Előzmény napraforgó
(248/390)
Nem ugyanez az epizód volt múlt héten is?
4/10
napraforgó 2012 jan. 30. - 13:42:19 4/10
(247/390)
Nekem pont ugyanez a véleményem, valahol korábban már le is írtam.
Jakab Márta 2012 jan. 30. - 10:11:51 Előzmény mf5hd
(246/390)
Mert nem láttad a korábbi filmeket. VIII. Henrik magánélete, Charles Laugnton fõszereplésével. Fantasztikus, ami Oscar díjas film volt. Igaz 1933-as és Korda Sándor rendezte. A mások nagyon jó változat 2003-as VIII. Henrik Ray Winstone, szintén fantasztikus. Õk legalább hasonlítottak VIII. Henrikre. Nem úgy mint ebben a filmben. Jó-jó, nagyon jóképü, tehetséges színész, de nem neki való ez a szerep. VIII. Henrik egy magas, testes személy volt nem ilyen vézna, selyemfiú típus, akin még a válltömések se segítenek. Valaki mást kellett volna erre a szerepre választani.
Kár, hogy a régi verziókat nem játsszák, már csak összehasonlítás végett is.
Füles
Letty72 2012 jan. 28. - 15:55:38
(245/390)
Jav: saját gyerekei kivégzésében is, õ is a halálos ítéletre szavazott.
Letty72 2012 jan. 28. - 15:53:58 Előzmény tdk
(244/390)
Ami késik, az nem múlik.

Nekem sem szimpatikus, de az amivel vádolták abból biztos, hogy egy szó sem volt igaz.

Házasságtörés (annál több esze volt, hogy ilyesmivel veszélyeztesse a pozícióját, a vérfertõzés miszerint a testvérével George-gal dugott, pedig egyszerûen nevetséges).

Számomra az egész Boleyn família legundorítóbb tagja az apuka, mindkét lányát befektette a király ágyába, Maryt kevés haszonnal, majd vastagon benne volt a keze Katalin és a lánya porig alázásában, Mórus Tamás elítélésében (Cromwell-el karöltve)majd az Anna és a fia elleni koncepciós perben buzgón bûnösnek nyilvánította õket, és õ is a saját gyerekei kivégzésében.

Mindezek után õ megúszta az egészet, és életben maradt.
tdk 2012 jan. 27. - 22:07:17
(243/390)
Pedig már kezdtem örülni... :) Mármint annak, hogy Nusit elintézték. Ritka ellenszenves csaj.
mamcsek 2012 jan. 26. - 15:12:23 Előzmény napraforgó
(242/390)
Az RTL Klubon ma este még csak a 4. részt adják, itt könnyebb felvenni a fonalat.
napsugaras 2012 jan. 20. - 20:08:20
(241/390)
Katalin beteg, Mária nem volt ebben a részben. Anna még megõrizte a pozícióját, de érzi, hogy baj lesz, ha nem tud fiút szülni és aggódik, hogy a király érez-e még iránta szenvedélyt.Henrik beszélgetés címén kérdezte Charlest, hogy volt-e olyan nõ, aki azt mondta neki, hogy szûzen ment az ágyába és nem volt igaz. Ez késõbb még fontossá válik, ha jól emlékszem Anna történetére. Amit nem írtam, de Boleyn Mária terhes, mikor apja és Anna is kitagadja és számûzi.
Unokahúg csak Anna körül van, a királlyal nem volt közelebbi viszonyban, az erdõbéli leányzó, pedig csak egy röpke aktus volt, szerintem egy futó kaland.
4/10
napraforgó 2012 jan. 20. - 06:33:08 4/10 Előzmény napsugaras
(240/390)
Köszönöm neked. Katalinnal nem történt semmi ? És a lánya, Mária? Anna megõrizte a pozícióját a vetélés után? Az unokahúga már Henrik szeretõje, aztán ott van az a lány, akit az erdõbõl vitt haza a võlegénye mellõl...
10/10
mf5hd 2012 jan. 20. - 00:05:03 10/10
(239/390)
Az útóbbi évek egyik legjobb és leglátványosabb sorozata. Az elsõ két évad is jó, de a harmadik és a negyedik egyenesen pazar. Remélem vagy az M1 és vagy az RTL KLUB végig leadja.
napsugaras 2012 jan. 19. - 21:11:03 Előzmény napraforgó
(238/390)
Nem teszik le az esküt, pedig Tamást családja is kéri, mondván õk már letették.Családját megfosztják a földektõl, az anyagi javaktól. Fishert lefejezik, a film végén Tamást is. A nép sajnálja mind a kettõt. Tamást pokoli kínzásnak akarta valamilyen bíróság alávetni, de a végrehajtás elõtt Henrik enyhített és õt is lefejezték. Henrik üvölt magában, amikor az ítéletet végrehajtják. Anna elvetél, amiért apja is megrója, hogy nem vigyáz magára.Figyelmezteti, hogy ne veszítse el a király érdeklõdését.Henrik úgy dönt, hogy nem hozzák nyilvánosságra a vetélést. Anna lánytestvére, idõközben titokban férjhez megy egy katonához, ezért apja minden támogatást megvon, és hiába kéri Annát, õ is számûzi, mondván Mary nem tehet azt, amit akar. Kedves kis család.:)
4/10
napraforgó 2012 jan. 19. - 08:00:46 4/10
(237/390)
Hát ez szomorú. Hát senki sem nézi ezt a sorozatot? Vagy annyira bonyolult, hogy snki nem tudja leírni röviden, hogy mi történt?

Akkor mi a fenének adják le? Itt mindig azt hallottam, hogy milyen isteni, mindenki úgy imádja. De mit is??? Ha még a rövid tartalmát sem tudja megfogalmazni?
JRM új frizuráját? Vagy az ágyjeleneteket? Na ezért kár volt leforgatni a sorozatot....

Szóval senki???
10/10
Klaudia91 2012 jan. 18. - 10:26:58 10/10
(236/390)
Ó azt én is megköszönném, mert én az egészrõl lemaradtam:((( Pedig 1:50-ig fent maradtam hogy megnézzem az m2-n:S Aztán nem tudtam nyitva tartani a szememXD

Engem az is érdekelne, hogy mit reagált Anna és Henrik a vetélésre és kiderült-e hogy milyen nemû gyerek lett volna.Nem tudom pontosan, hogy hány hónapos terhes volt, szóval...

Elõre is köszi^^
4/10
napraforgó 2012 jan. 18. - 06:40:24 4/10
(235/390)
Most én kérem, hogy aki látta a tegnapi részt, írja le a második felének tartalmát. Nem vettem észre, hogy megváltoztatták a sugárzás idõpontját, így csak az elsõ 20 percet sikerült felvennem.
Azt még láttam, hogy Mórus Tamás és Fisher bíboros elutasították az esküt, Anna elvetélt, a pápa levelet kap az angliai helyzetrõl, továbbá Henrik elcsábítja az erdõben talált leányzót. Aki innentõl folytatná, annak nagyon megköszönném.
Stella 2012 jan. 15. - 21:37:19
(234/390)
Biztos jo film lehet,ha sok szavazatot kapott,de en eppen csak egy kockät lättam,azt is kär volt, amikor Gizi leszaxofonozta Gezät........ igy ennyi eleg is volt belöle.
tdk 2012 jan. 12. - 21:40:47 Előzmény mulao
(233/390)
Na látod, pont a magadfajta fanatikusok miatt kezdték el õk is adni! :D Egyébként ha valaki véletlen lemaradt egy részrõl, az majd lehet, hogy inkább bevárja az RTL-t, és ott folytatja, szóval még foghatnak is nézõt. Ráadásul kicsit barátibb idõpontban van, igaz, olyan sokat nem számít. Viszont pl. a XXI. századot is elõbbre tették, amivel üthetik az m1-es Tudorokat, miközben jól is lakathatják a nézõt a témával, akik így majd nem mennek Rejtélyes XX. századot nézni rögtön utána (bár nem ugyanaz a kör nézi, de beesõ nézõk lehetnek szerintem az m1-en). Hosszú távon tehát beállhatnak a XXI. század - RTL Tudorok kombóra bizonyos nézõk.

Én pl. most maradtam le, mert inkább a Vörös Októbert néztem, igaz, a következõ rész elején úgyis elmondanak mindent. :)
10/10
Klaudia91 2012 jan. 12. - 13:26:58 10/10
(232/390)
Nem lettem volna szívesen ezeknek a nõknek a helyében sem azért...olyan nagy a nyomás, hogy fiút szüljenek, és ez azért többnyire nem befolyásolható.Nem azt mondom, Annát sem kell félteni, de azért...
4/10
napraforgó 2012 jan. 03. - 08:43:46 4/10 Előzmény dantonb
(231/390)
Boleyn papa mûve az egész. Miután Franciaországban mindkét lánya kitanulta a "szakmát", mindkettõt befektette a király ágyába.
Mary nem ért el sokat, még azzal sem, hogy gyereket szült a királynak, de Anna - azzal, hogy sokáig megvonta magát a királytól még jobban felcsigázva az érdeklõdését - már királyné lett. De rövid ideig tartott a pünkösdi királynéság, nem szült fiút, így hát mennie kellett neki is.
A király már nem volt fiatal - ismerve az átlagos életkort, a király várható élettartamát, a trónutódlás egyre fontosabbá vált.
Állítólag a király szifiliszes is volt, így nyilván minden nemi partnerét megfertõzte. Egy fertõzött nõ pedig egyre kisebb eséllyel szül, ráadásul egészséges fiút.
Tehát lehetõleg szüzet kellett keresni, vagy legalábbis egészséges nõt, aki esetleg elsõre fiút tud szülni. (a késõbbi terhességek már igen kétségesek a betegség miatt)
Szerintem ezeket a szempontokat a király orvosai is ismerték, ezért keresgéltek neki egyre fiatalabb jelölteket.
Mikor a fia, Edvárd már megvolt, csak utána jött szóba ismét a politika - a németalföldi hercegnõ -, vagy a korához illõ, nyugodalmasabb életet biztosító utolsó feleség.