Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar játékfilm, 82 perc, 1999

Értékelés:

21 szavazatból
Szerinted?

A mogyorók kevesen vannak, egy kicsit elkéstek, van közöttük olyan, aki nem tudja, jókor érkeztek-e, jót csinálnak-e, jól választották-e egymást, s hogy mi lesz ennek a jövője. Közben esznek, disznót vágnak, szerelmeskednek, alszanak, vágyakoznak, mogyorónótát hallgatnak, rosszul halnak meg, még a kamerájuk is fából van. Ez egy rossz film, mert nem pontosan fogalmazza és mutatja meg, mi az üzenete a mogyoróknak; sokszor érzelgősködik, és elmerül a részletekben, az egyik fiatalember azt mondta, hogy 'olyan öreges'. Amikor vágtuk, rájöttem, hogy a mogyorók nagyon hasonlítanak rám, tehát a hibák bennem vannak. Lehet, hogy csak annyi a baj, hogy nem tudok profi módon elkülöníteni, meg már az ember nehezen változik, pedig úttörő becsületszavamra megpróbáltam. Köszönöm Adillának, Kevének, Löhölnek, Kadicának, a Lányoknak, a Karcsinak, Tibinek, Szabinak, Szanyi Bátyámnak, hogy segítettek megértetni velem, változni kéne közösen. (Szőke András)
Forgalmazó: Örökmozgó

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
1/10
artad febr. 24. 23:51:53 1/10
*sóhaj
10/10
M41 2150 2012 ápr. 06. - 16:20:22 10/10
Csúcs szuper film, remek színészi játékkal és fergeteges humorral!
Én könnyesre röhögtem magamat!
10/10!
1/10
Segítõ Béka 2010 okt. 19. - 13:26:36 1/10
mi ez a szemét?

szõke mibõl forgat?
szdsz pénzbõl?
tombenko 2010 febr. 07. - 11:09:36
Hát ja. Bár elsõre inkább ledöbbentem...
offtopic
fredi60 2010 febr. 07. - 09:46:24
Akkor nézd Franco Nerót.
tombenko 2010 febr. 07. - 00:33:00
?
megveszett 2010 febr. 07. - 00:08:32
Liberális mocsok!
tanítónõ 2008 nov. 05. - 10:12:25
Sziasztok!

Nem sikerült se felvennem, se ébrenmaradnom. Ötlet, hogy vetítik-e még? Vagy nem vette fel vki?

Köcce
pozsizsuzsi 2008 nov. 05. - 08:25:36
Engem már a fõcím is levett a lábamról. Nagyon lökött filmecske, élveztem roppantul.

Hát, így lett möjénk a terület.... .... Vagymuk.
erva 2008 nov. 05. - 01:48:54
nemrossz film, egyre jobban kedvelem szõkééket... a showder-en kivûl úgy tûnik jobbak.
a film érdekes, van benne sok jó ötlet+beszólás.
nagyon tetszik a hangulata, a SZÕKE emberek, a fényképezése és persze az ördögök!!! ;)
1/10
StJust 2007 máj. 09. - 15:37:22 1/10
Háát,lehet,hogy konzervatív vagyok,meg nem szeretem a mûvészfilmeket,de ez a film rettenetes volt,talán azért is mert Szõkét sem bírom,Badár viszont jöht,minden mennyiségben! Ja egyébként a Magyar vándor sem tetszett.
rockertoro 2007 ápr. 22. - 16:20:11
egyetértek! a hírnök a legjobb!! kegyetlen jó ahogy beszél, meg az egész helyzet. a film is jó, nekem teszett.
kevinspéci 2007 febr. 27. - 10:26:34
Hmmm. Már a cím is sokatmondó... :)