Október 6-án mutatták be a magyar mozik a Beugró a paradicsomba című filmet, Julia Roberts nagy visszatérését a romantikus komédia műfajához. Megnéztük, és kiválogattuk belőle a legemlékezetesebb mozzanatokat.
A svéd Ruben Östlund (Lavina, A négyzet) legújabb alkotásában ismét társadalmunk elé tart görbe tükröt – amit ezúttal tetemes mennyiségű testváladék pöttyöz össze. Kritika a cannes-i fődíjas A szomorúság háromszöge című filmről.
Mutatjuk a Netflix, az HBO Max és a Disney+ legígéretesebb tartalmait a hónapban. Alaposan rákészülhetünk a közelgő halloweenre!
Ha a valóságban nem is, mozgóképes formában ezerrel pörög az ügynökakták feltárása. Az HBO Maxról sokak fájdalmára eltávolított A besúgó című sorozat után itt a Nyugati nyaralás, ami a komédia eszközeivel dolgozza fel a hasonló témát.
Hogy máshogy is köszönthetnénk a rossz ízléssel megvalósított vígjátékok koronázatlan királyát a szülinapján (szeptember 9-én ünnepelte az ötvenhatodikat), mint legrosszabb filmjeinek a listájával?
Van köztük klasszikus elrablós-szondáztatós sztori, inváziós-szörnyes komédia és spielberges szívmelengetés is.
Emma Thompson mint nyugdíjas tanárnő egyszerre akarja bepótolni a szexuális értelemben elvesztegetett elmúlt évtizedeket, amiben egy készséges szexmunkás lesz a segítségére. Kritika a Minden jót, Leo Grande című filmről.
Az Énidőben Kevin Hart Amber Heard nyomdokaiba lép, miközben a film komoly dolgokról (is) akar beszélni. Kritika a Netflix új vígjátékáról.
Legyünk őszinték! Időnként kifejezetten felszabadító valami igazán undorító dolgon nevetni – ezért a klasszikusoktól a népszerűn át a legújabb alkotásokig összeszedtük a filmtörténelem legocsmányabb jeleneteit felsorakoztató vígjátékokat. Vajon a te kedvenced szerepel a listán?
Sharon Tate meggyilkolásának szomorú évfordulója alkalmából (1969. augusztus 9-én ölték meg a Manson család tagjai) összeszedtük azokat a legjobb filmeket és sorozatokat, amelyek megváltoztatták a történelmet – abban az értelemben, hogy egy alternatív történelmet mutattak be. Esetenként SPOILEResek leszünk!
A besúgó kreátoraként ismert Szentgyörgyi Bálint forgatókönyvéből Kerékgyártó Yvonne, a Free Entry című Sziget-film direktora és a FOMO forgatókönyvírója rendezett a Balatonra helyezett felnövekvéstörténetet. Kritika az Együtt kezdtük című romantikus vígjátékról.
Olyan filmre vágysz, ami izgalmas, mint egy Indiana Jones-kaland, de olyan szíve van, mint egy Nora Ephron-romkomnak? Segítünk!
A Floridai álom rendezője a Horrorra akadva egykori sztárjából farag igazi színészt egy tabudöntögető szociokomédiában.
Július 7-én ünnepelte 52. születésnapját az egyik legnépszerűbb magyar színész, aki végzett grafikusból lett énekes egy együttesben, majd színpadi színész, végül mozisztár. Összeszedtük, miket szeretünk a legjobban tőle.
Űrgolyhók, Fényes nyergek, Producerek, Az ifjú Frankenstein - megannyi klasszikus komédia és paródia, de melyik a legviccesebb?
Újra leadja a tévé John Cleese és Michael Palin egyik legjobb komédiáját, amely Kevin Kline-nak még egy Oscart is hozott. Kiváló apropó ez arra, hogy összegyűjtsünk róla néhány érdekességet.
Van olyan, hogy a fél világ rajong egy filmért, azon belül is egy karakterért, ami nem mellesleg az adott színészt híressé és sikeressé tette, aztán kiderül, hogy az illetőnek nem éppen a szíve csücske a szóban forgó alakítás.
Érkezik többek közt Adam Sandler és Jennifer Lopez új filmje, és még egyszer utoljára visszatér a Birmingham bandája.