A luxus szentélyei sajátos útikönyv, amelyet az egykori híradós-szerkesztő író a leghíresebbek és leggazdagabbak közelében szerzett tapasztalatai alapján írt meg.
- A könyv alapfogalma a luxus. Hogyan definiálná a luxust?
- A mai világunkban a pénz nagyon fontos tényező, megteremti a lehetőségét annak, hogy gondtalanul élhessen valaki, és adott esetben bejárja a világot. A luxus egy olyan kumulálódott, összeadódott tőke egyes embereknek birtokában, ami nem nyitja jobban ki a világot az illető számára – sokkal inkább bezárja azt. Amikor az ember eljut a luxus szentélyeibe, akkor úgy érzi, hogy ez egy nagyon zárt világ, mert maguk a résztvevői akarják zárttá tenni a mai körülmények között, nem akarják beengedni a külvilágot ebbe a közegbe. Ezért számukra a luxus egyfajta önmaguk választotta börtön.
- A luxusnak nagyon sok más vetülete is van. Az ember gondolhat a kifinomultságra, de gondolhat a mértéktelen túlzásra is. A könyvet olvasva azt láttam, hogy Ön ezzel kapcsolatban nem ítélkezik.
- Én egyfajta általam megtapasztalt képet szeretnék adni az olvasónak. Ez a világnak egy szelete. És ha az olvasó az általam leírtakból megismeri ezt a szeletet, akkor megfogalmazhatja a véleményét arról, hogy ez mennyire tetszik neki vagy sem, Uram bocsá' eldöntheti, mit szeretne esetleg megnézni ebből, vagy pont elfordul tőle. Nem vagyok erkölcsrendész, és nem vagyok ilyen értelemben egy általános ítéletet kimondani merő ember, mert az újságírói tapasztalatom azt mutatja, hogy a feladatunk az, hogy megmutassuk a jelenségeket és hagyjuk meg az olvasónak és a nézőnek az ítéletet.
- Ez a téma hogyan került ennyire előtérbe?
- Mindennek a golf az oka... Már ifjú hírlapíróként jártam Európában, sőt Amerikában is, mert akkor még nem volt jellemző, hogy egy fiatal újságíró jól beszéljen nyelveket. Én Bécsben ismertem meg a világot, sokat tanultam, német irodalomból doktoráltam, de azt már itthon, az ELTE-n. Ez teremtette meg a lehetőséget arra, hogy a nyolcvanas években kiküldjenek mint újságírót egyre többször külföldre.
Nyitott szemmel jártam, nagyon sok mindent megfigyeltem,
és amit lehetett, integráltam később, mint rendezvényszervező cég tulajdonosa. Többek között így jutottam el Karintiába, Veldenbe, a Wörthi-tó partjára, egy sajtólátogatásra.
Kivittek egy golfpályára. Életemben nem volt még a kezemben golfütő, nekem egészen jól ment, hiszen sportos vagyok, teniszezem is, már 65 éve. Gyönyörű volt a pálya, és úgy gondoltam, hogy ez a sport érdemes arra, hogy Magyarországra esetleg behozzuk. Ne feledje, a Kádár-korszakban a golf be volt tiltva nálunk! Elmentem több bankárhoz is azzal, hogy itt az idő a sportágat Magyarországon meghonosítani, és ez meg is történt. A 90-es években pedig, miután kialakítottam személyes kapcsolatokat a golf okán, egy luxussal és golffal foglalkozó nemzetközi, elég szűk körű újságíró csapatnak lehettem a tagja. Örültek, hogy van köztük egy magyar is, és így aztán jobban kinyílt a lehetőségek tárháza előttem.
- Eddig hány országban járt? Azt tudom, hogy 33-ról készített adást...
- Igen, a HighLife inspirációjából született a könyv, hiszen 10 éve megy az RTL-en az egyetlen magyar luxusmagazin. 33 országban forgattam, de összesen 93 országban fordultam meg igen-igen hosszú, több mint fél évszázados újságírói karrierem során. Én mindig megpróbálom a természet szépségét összemérni azzal a dinamizmussal és emberi kisugárzással, amit az adott helyen látok. Mit értek ez alatt? Vegyük például Vietnámot. Gyönyörű, 3000 km-es tengerpartja van, amihez hihetetlen infrastruktúrát építettek ki. Ráadásul van egy veleszületett kedvesség minden emberben, különösen a turizmusban dolgozókban, és ez még nem hamvadt el úgy, mint Thaiföldön. Az egészet körüllengi egy rendkívül dinamikus fejlődés, amit az ember az autópályákon éppúgy érez, mint a vietnámi elektromos autóban ülve. Saigon nagyon különleges, mert 9 millió a motoros, és egészen elképesztő, ahogy
elöl ül az apa, előtte egy gyerek, mögötte egy gyerek, hátul pedig az asszony, és közben mindenki mobilozik.
Aztán elmegyek Saigontól 2 órányi autóútra, ahol az Angsana Ho Tram a semmiből épült csodálatos üdülőparadicsom – s ilyenből félszáz van az országban. Számomra ez a luxus: szépség, dinamizmus, fejlődés, emberi teljesítmény harmóniában.
- Elképesztően rutinos utazó lehet. Mi az az alapcsomag, ami mindenképpen kell egy utazáshoz?
- Szemlélője vagyok a világnak, ezért nem hagyományos turisztikai útitervet készítek magamnak. Körülbelül másfél évbe telik, amíg az ember megtalálja azokat az együttműködő partnereket, ezeken belül a területet ismerő embereket, akikhez ki lehet menni, és akkor egy picit mélyebben be lehet szippantani az adott ország levegőjébe. Tehát ha valaki úgy gondolja, könnyű munka ez, hát kiábrándítom. Mert kell hozzá 30-35 év nemzetközi kapcsolatrendszer, és utána rendkívül sok, ahogy a német mondja, Sitzfleisch, tehát hogy ülni a komputer előtt, mert hiába mutatom be magam, az RTL-es műsoromat, cikkeimet. Száz megkeresésből úgy 3-4 használható érdeklődés jön. Aki válaszol, annak is még további noszogatásra van szüksége, tehát aki könnyen feladó típus, az nem tud sikert aratni.
- Mi a munkamódszere?
- Nagyon érdekes szerintem az ember agya, amit valahonnan kaptunk, apámtól, anyámtól, az univerzumtól. Az biztos, hogy engem mindig, már kisgyerekkoromtól kezdve csak és kizárólag a média érdekelt. Hétévesen a saját magam által két csapattal játszott gombfoci meccseimet elkezdtem közvetíteni Szepesi György módjára. Aztán 9 évesen már pötyögtem a saját újságomat.
Ugyanakkor ez egy rettentően hálás pálya, mert minden egyes pillanatban új és új területre tud az ember kalandozni. És mindig kielégül, amikor vége van valaminek. Ezért a munkamódszer az, amit a doktori disszertációm megírásakor Mádl professzor tanácsolt nekem az ELTE-n, tehát hogyan kell egy halom információt összerendezni, milyen módszerei vannak ennek. Ez mind a mai napig így van, hogy őrületes mennyiségű információt kell rendezni. Az alapelv az, amit a doktorim megírásakor alkalmaztam – ezért kell sokat tanulni. Ma is mindent összerendezek az agyamban, leírom a főbb vezérfonalakat, és ezekhez tovább kutatok. És ma már azért nagy segítség az internet, ha céltudatosan használja az ember.
- A könyvet forgatva az volt az érzésem, mintha egy természetleírást olvasnék…
- Ez a könyv inkább a gazdaságról, a történelemről szól, de sztárokhoz köthető esemény, élmény van benne. Mert hát ilyen ez a mai világ: a természet jelent egyfajta földrajzi keretet, a gazdaság pedig megadja mindazt, amiben testet ölt a luxus, ami azonban egyre furcsább magasságokba emelkedik, és ezáltal kell, hogy bezárja azokat az embereket, akik ennek a nagyon szűk klubnak a tagjai.
- Mennyire alakult át az elmúlt két évtizedben a legfelül lévőknek az a réteg, akik ezt a luxust, meg ezt a környezetet.
- Amióta mindenkinek a kezében ott van a fényképezőgép, a világ az ismert emberek számára „életveszélyessé” vált. A sztároknak - és ebbe természetesen nagyon erősen beletartoznak a politikusok, a gazdasági vezéregyéniségek is – nagyon kell vigyázniuk. Emlékszünk arra a bizonyos csókjelenetre, amit rögzített egy kamera, és ami egy vezető amerikai sztármenedzser lemondását eredményezte! Ezért a sztárok ma inkább visszahúzódnak, minden nyilvános megjelenésük szerződésekkel védett. De ha minden egyes századmásodpercben fényképezik őket az utcán, az étteremben, akkor inkább bezárkóznak.
Nagyon-nagyon nehezen élhető az ismert személyek számára a világ, mert ott van mindenki kezében a „szem”, vagyis a kamera. Az én munkámat ez nem nehezíti meg, csak olyan értelemben, hogy még zártabb a világ. Amikor ott voltam a Ladera Hotelben, Santa Lucia szigetén 12 évvel ezelőtt, már akkor se engedtek semmit. Még a szálloda vezetése sem nyilatkozott, mert annyira visszafogottak, mert azt szeretnék, hogy a sztárok biztonságban érezzék magukat. Én persze azért fotóztam, filmeztem…
- Egy évben mennyi időt visz el az utazás?
- Körülbelül két hónapot. Ebből nagyon sokat vagyok Ausztriában, ahol éppen egyetemi éveim miatt is nagyon jó baráti kapcsolatom alakult ki 40 év alatt. És hogyha az ember elmegy messzire, akkor aki teheti, ne egy hétre menjen. Utazásaim során minél több információt szeretnék szerezni, mert A luxus szentélyei könyvem után megírom a következőt is – annak is hét fejezete lesz a Maldív-szigetekről Mauritiuson át Lappföldig. Már a címét is tudom – de ez még maradjon titok…
