Rég láttam már Al Pacinot, most pedig Robert De Niroval együtt játssza a Szemtől szemben (Heat) című filmet: tuti tipp, gondoltam. Még akkor is, mikor azt olvastam róla valahol, hogy jóval gyengébb, mint a Casino, a pár hete látott De Niro-mozi. Jól pofára estem: úgy másfél óra után már nagyon haza akartam menni, pedig majd három óráig húzzák ezt a tésztát. (Rendező: Michael Mann).
Megint egyszer feltálalták azt az ősmesét, ahol a durva, de aranyszívű zsaru (Al Pacino) üldöz egy szuperprofi, életveszélyes, ám családszerető zsiványt. Amelyben a legjobb húzás, hogy valahol a film közepén Pacino a sztrádán befogja De Nirót, és csak úgy meghívja egy kávéra. A két hős jól kipanaszkodja magát egymásnak (nincs család, csak a kötelesség meg a munka, szóval ilyen férfias ügyek) - végül azt is jól megaszongyák, hogy tisztelik-becsülik ugyan a másikat, de ha úgy adódik, nem fog reszketni a kezük a ravaszon. A kávé jó ötlet volt, a többi tompa közhely. mint az egész nyúlós eposz.
Ez egy vb-rangadó: Al Pacino a világ legjobb kopója, De Niro pedig minden nyomozót át tud verni, a maga térfelén ő a legjobb. Ráadásul úgy van kiosztva a játék, hogy De Niró legyen a rokonszenvesebb. Így aztán kicsit zsenánt, hogy nekem ennek a tömeggyilkosnak kell szurkolnom - legalább hét embert nyír ki válogatott rémségekkel mert a dramaturgia így diktálja... A rangadó végkimenetele persze nem lehet kérdéses újabban bűnöző nem nyerhet -, így aztán félálomban még láttam, hogy a haldokló De Niro a rendőr kezét kéri: két nagyszerű férfi búcsúzik. Al Pacino is nagyon sajnálja, de hát első a kötelesség.
Egyébként a szuperzsarunak is megvan a maga keresztje: épp hogy megmentette fogadott lányát, akire felvágott erekkel lelt a fürdőszobában, persze némi ordítozás után mindenki haptákba áll a kórházban, és a kislány megússza. Amiből az is látszik, hogy neki például első a család, csak sajnos nincs rá ideje. Emberi dolog. És itt mindenkiből, ömlik a tömény humánum (persze a tűzerőn túl): a másik oldalon szegény De Niro például szerelembe esik, a film végén már majdnem a szívére hallgat, hogy tudniillik kiszáll az egészből: és eltűnik egy szép lánnyal (Diane Venora). De még el kell végezni egy kis véres melót. Peche van, ráfázik. Hát így marad slusszpoénnak a könnyes kézfogás a kopóval: mindenki végzi a dolgát, a sors osztogatja, ki él, ki hal.
De Niró igazi szuperagy, akár egy hadsereget is át tud verni, nincs az a csapda, amelyből ne tudna kijönni, közben meg el is játszogat a zsernyákokkal. Al Pacino ezért tiszteli: csak nagyvad lehet igazi ellenfél. Persze közben alig veszem észre, hogy én is át vagyok verve: ez a két világi nagy művész ilyen piti sztoriban játssza az eszét. Nem marad más, mint nézni őket. Al Pacino kicsit megöregedett, amitől férfiasan vadabb lett az arca, bár olykor olyan, mint egy operaénekes. De Niro ebben a kecskeszakállban a fiatal Siegmund Freudot idézi, szóval az álruha európai (a rendező német). Klasszak vagytok, fiúk, nem rajtatok múlott, hogy ilyen hígra sikerült ez a leves.
Habár tényleg, miért vállal el ez a két óriás ilyen piti ügyet? Jó, Pacino hét év után örült, hogy hívják valamihez, De Niro azonban rejtély: ő csak tudta, mibe száll be, maga is rendezett már. Biztos kell a zsozsó, tán egy másik filmre. Egyébként az is lehet, azt gondolja, ha már filmet nem lehet csinálni Hollywoodban, csináljunk pénzt. De ez is csak olyan pesti találgatás: ki lát bele ebbe a kártyapartiba?
