Víz felett feszülő égszürkék, kopár tájak, sűrű köd, fehér éjszakák. "A visszatérést" gyakran hasonlítják Tarkovszkij filmjeihez. Szikár realizmusát, "allegorikus thriller" vonalát nézve nem tűnik igazán találónak a hasonlat. A rendező a hatvanas évek szerzői filmjeire s Antonioni "Kaland"-jára hivatkozik. Az indiWire kritikusa, Anna Franklin szerint pedig "a film felidézi a forradalom előtti orosz gondolatiság vallásos és misztikus vonalát, Dosztojevszkijtől a filozófus Bergyajevig". Mindből van benne valami, mégsem hagyománykövetése vagy újszerűsége, hanem a rendkívül egyszerű történet és a mitikus párhuzamokat sugalló képek teljes összhangja teszi szuggesztív élménnyé.
Apa és két fia kirándulni mennek. Nem számítana rendkívüli eseménynek, ha nem olyan fiúkról lenne szó, akik tizenkét éve nem látták apjukat. Az apa szigorú, hideg és öntörvényű. Semmit nem tudnak róla. Felnőttként kezeli a fiúkat, amit a kisebbik, Iván, nagyon rosszul tűr. A szeretet, az érzelmek kifejezésének hiánya okozza a feszültséget. Iván lázad, s viselkedését egyik pillanatban gyűlölet tüzelte félelemnek, másikban eszelős bátorságnak látjuk. Az idősebb fiú, Andrej odafigyelése apjára hol behódolásnak, hol türelmes szeretetnek tűnik. Ragaszkodás és lázadás, szeretet és szeretethiány egyensúlyozik minden mondatukban.
Fel-le inog bennünk a mérleg, miközben a fiúk jellemének fény és árnyoldalait figyeljük. Mintha az egész történet ezekért az esetlegességek fényében felvillanó finom jellemrajzokért lenne kitalálva. A semmiből jövő apa a kirándulást félúton lemondja egy telefon után, majd felteszi egy buszra a fiúkat. Aztán mégis útnak indulnak, egy ködbe burkolt, kísértetiesen kopár sziget felé.
A film legfőbb feszültsége éppen abban rejlik, hogy megválaszolatlanul hagyja a csúcspontokon felvetődő kérdéseket. Ki ez az ember? Katona, bűnöző vagy (ahogy a filmben egyszer felvetődik) pilóta? Ki tudja. Honnan került elő és miért jött vissza tizenkét év után? Miért bánik ilyen keményen a gyerekekkel? Azonosul-e saját apaságával? Egyáltalán ő-e az valójában? Mi van a ládában, melyet a szigeten titokban kiás? Nem kapunk választ. Az apa bármit tesz, minden jellempróbává válik a fiúk számára. Kemény és hallgatag viselkedése kulcs a filmhez, zártságának, látszólagos következetlenségének okai gyakran rejtve maradnak, így lesz többféleképp értelmezhetővé minden cselekedete a fiúk és a néző számára is.
Végül egy tragikus baleset örökre véget vet az ismerkedési hétnek. Az apa távozása után a két fiú vállára veszi az iszonyatos terhet. Andrej mintha végleg azonosulna vele, minden mozdulata és mondata apja rejtélyes és határozott komolyságát hordozza. Magára vesz valamit a férfi talán visszafordíthatatlanul elrontott és keményen viselt sorsából. A film végén az utazásról készült felvételeket látjuk, mosolyogó és integető fiúkat. Az apa sehol, mintha nem is létezett volna. Hátborzongató katarzis. Hiány, megsemmisülés és újjászületés.
A film rendezője, Andrej Zvjagincsev visszafogottan vall filmjéről: "Egyedül akarom hagyni a nézőt a filmmel anélkül, hogy a rendező megjegyzései útban lennének. Nem szabad hangosan beszélnünk szent és fontos értelmekről, mert mihelyt csevegni kezdünk róluk, minden, ami varázslatos és szakrális, azonnal elpárolog. Nem szabad beszélni a valóban lényeges dolgokról, csak sugallni. Ezt próbálom tenni a filmemben". S tegyük hozzá, talán a történet apafigurája is ezt teszi. Aztán Zvjagincsev egy nyilatkozatában mégis hozzáfűzi: "A mű leginkább egy átható mitológiai pillantás az emberi életre. "A visszatérés" metafizikai inkarnációja annak, ahogyan a lélek elmozdul az anyától az apa felé."
A történet a hit misztériumának keletkezését is megidézi. A filmnek létezik egy olyan nézete, melyben az apa figurája szoros párhuzamba kerül egy kiszámíthatatlanul jutalmazó és büntető istenképpel, majd egy halott Istennel. A beállítások időnként félreérthetetlen hasonlattá válnak, s anélkül, hogy eltérítenék a cselekményvonalat, felidézik például a kiterített Krisztus testét, az utolsó vacsorát, a vízen járást, Káin és Ábel vagy Izsák és Ábrahám történetét. A mitológiában az apa az uralom tiltó, parancsoló, megsemmisítéssel fenyegető erejének megtestesülése. Felettes én, védnök és Isten, aki az ösztönökkel szemben a gátló tudatot jelképezi.
A szibériai származású elsőfilmes rendező a színház felől érkezett a filmhez. Nem járt filmes iskolába, és egy bútorreklám készítése közben szerezte első forgatási tapasztalatait. A stáb szinte minden tagja először dolgozott játékfilmben. A Szentpétervári fehér éjszakák idején éjjel-nappal forgattak. A film első vetítése előtt tragikus esemény történt. Az idősebb testvért játszó 15 éves Vladimir Garin, aki gyerekkorától kezdve víziszonyos volt, egy nyári csónakázás alkalmával a vízbeugrott, majd örökre eltűnt. A stáb minden tagját sokkolta a hír. A bemutatót hatalmas siker követte. Velence, Cottbus, Ljubljana, Zagráb, Gijon, Thessaloniki, Belgrád, Belgrád, Moszkva, Berlin, Riga. Felsorolni is sok. Ezen városok filmfesztiváljain mindenhol a legjelentősebb díjak valamelyikével - többek között Fassbinder díjjal és Arany Oroszlánnal - díjazták "A visszatérés"-t.
Az utóbbi tíz év egyik legjelentősebb és egyben legkeresettebb orosz filmjéhez van szerencsénk, mely közel ötven országban kerül bemutatásra.
