Cipőt a cipőboltból. A praktikus bölcsesség a lábbelikre éppúgy vonatkozik, mint közkedvelt cipészünkre, Ridley Scottra, a báránybőr akciófilmek minőségi szállítójára. Partra szállós jó kedvünkben nincsen nála alkalmasabb partner egy kisebb ország lerohanásához, kevésbé katonás élvezetekért azonban, valljuk be férfiasan, máshoz járunk ruhapróbára. Bár kitartó próbálkozásai, hogy katonazubbonyát szolid, polgári viseletre cserélje, rendre kudarccal végződtek, a kaptafán ragadt mester most megint nekiveselkedett: kecses szabású, nőiesebb darabot kínál, közismert nevén romantikus komédiát. Már ahogy azt Móricka, az akciófilmes elképzeli.
Sakktábla fölé hajolva öblös hangú, gyámkodó apafigura okítja rövidnadrágos ellenfelét az élet és a bortermelés rejtelmeire. Rozsdabarna színekkel átitatott, mesébe illő pillanatok ezek, a higanymozgású kamera azonban úgy köröz kedélyes sakkozóink körül, mintha legalábbis egy iraki bevetés hangulatát lenne hivatott visszaadni. Ez a szépséges diszharmónia, mely a bensőséges közlendő és az ezt tolmácsoló képek között feszül, korántsem elszigetelt jelenség: hősünk idilli gyermekkorának képeit ugyanúgy bearanyozza, mint a felcseperedett lurkó komikus-tanulságosnak szánt történetét. A bölcs öregúr nincs többé, de a provence-i chateau és a szőlőtőkék még állnak, ám a váratlan örökség csupán értékesítendő púp a koravén kisfiúból lett tőzsdei vezérbika számára.
A vígjáték és a sikeres tőzsdei ügylet kulcsa az időzítés - hangsúlyozza már idejekorán a londoni esőhöz és a rövid távú kalandokhoz szokott bróker, rajta keresztül pedig mintha maga a direktor szólna hallgatóságához. Meg kell hagyni, Scott a született jó tanulók precizitásával alkalmazza a romantikus komédiák megoldóképletét, könnyed tánclépések helyett azonban egy esetlen mamut darabosságával halad a romantika rögös útján. A naplementében fürdő díszletek között hasonlóan elveszettnek tűnik régi harcostársa, Russell Crowe is, aki szerepe szerint a londoni tőzsdepaloták acélkékes falansztervilágából kerül a parasztosan jó kedélyű francia vidékre, ahol aztán gyerekkori emlékekbe, ügybuzgó skorpiókba és szépséges, ám kikapós menyecskékbe botlik. Hogy ne csak a kínos orra bukásokról, a sokat emlegetett békaevésről és a jóféle trágyaszagról, azaz a helyi népszokások kényszeredett kifigurázásáról szóljon a történet, a meglett férfiember folyamatos elszámoltatásba bonyolódik gyerekkori énjével. Valami hasonlóval egy Karinthy nevű magyar is próbálkozott hajdanán, de ahogy azt mondani szokás, a különbséget zongorázni lehetne.
A metamorfózis, melynek során Crowe nagyvárosi kártevője kisvárosi csodabogárrá megy össze, van olyan meggyőző, mint amikor Julia Roberts mezítlábas grasszálásra bírta Richard Gere-t a Pretty Womanben, de hát üsse kő, a romantikus komédiák köztudottan nem a sültrealisták szórakoztatására készülnek. Persze azért nem mellékes, hogy milyen színvonalon bolondozunk. Lehet úgy is franciázni, ahogy azt a Kisvárosi ünnep című postásklasszikusban művelték, ehhez azonban édeskevés Tatira keresztelni a Crowe-t önfeledten levizelő háziebet.
