Így írja le az ablakán kinéző P. L. Travers a háza előtt éppen virágzó cseresznyefák virágait, megidézve ezzel könyvének híres főszereplőit, a Cseresznyefa utca 17. szám alatt élő Banks családot. Mielőtt belekezdenénk a film elemzésébe, lássunk pár adatot ahhoz, hogy megértsük miről is szól a Banks úr megmentése.
1923
Walt és Roy Disney megalapítják a The Walt Disney Companyt.
1934
Az ausztrál születésű, Angliában élő Pamela Lyndon Travers 1934-ben A csudálatos Mary címmel ír egy könyvet egy mágikus dadusról. Mary Poppinst a szél fújja be a Banks család Cseresznyefa utcai lakásának ablakán. A gyerekek különleges kalandokon keresztül hasznos leckéket kapnak az életről a varázslatos képességekkel rendelkező dadus jóvoltából.
1961
Walt Disney évtizedekig tartó könyörgése után, P. L. Travers Angliából Amerikába utazik és két hetet tölt Disney los angelesi stúdiójában, ahol a rajzfilmgyáros próbálja megvenni tőle a Mary Poppins filmjogait.
1964
Ezévben készül el a Mary Poppins könyvekből adaptált amerikai musical, ami a Walt Disney stúdió addigi legsikeresebb filmje. Az élő szereplőket az animációval ötvöző filmben Julie Andrews érkezik esernyőjével a diszfunkcionális londoni családhoz. P. L. Traversnek olyannyira nem tetszik a film, hogy végigzokogja a bemutatót és követeli Disney-től, hogy vágja ki az animált részeket, mire ő annyit felel, hogy „Ez a hajó már elment.”
1966
Ez évben hal meg a Mickey egér, a Hófehérke és a hét törpe, a 101 Kiskutya és számos más gyerekkedvenc rajzfilm létrehozója, Walt Disney. A rajzfilmekkel a mesék világát a gyerekeknek ajándékozó Disney a valóságban azonban meglehetősen ellentmondásos személyiség volt. A 60-as években az Amerikai Ideák Megőrzésére Létrehozott Mozgókép Egyesület nevű anti-kommunista és antiszemita csoport egyik alapítója (Motion Picture Alliance for the Preservation of American Ideals), valamint egyes rajzfilmjei (A három kismalac) sem voltak mentesek a káros sztereotípiáktól.
2014
John Lee Hancock megrendezi a Banks úr megmentése című filmet Sue Smith és Kelly Marcel forgatókönyvéből, a Walt Disney stúdió finanszírozásában.
Banks úr megmentése
A Banks úr megmentése annak a két hétnek a története, amikor a brit írónő P. L. Travers (Emma Thompson) elutazott Disney (Tom Hanks) los angelesi stúdiójába, hogy a lelkes stáb meggyőzze őt arról, méltó módon állítanak emléket az írónő által családtagként szeretett Mary Poppinsnak. De kit is kell hát végül valójában megmenteni?
Az, hogy ez a film mennyire az amerikai közönségnek szól, a kritikákból is jól kitűnik. Az európai cikkek szinte egytől egyik felháborodottan tárgyalják a tények elferdítését és a karakterek egyoldalú bemutatását, míg az amerikai kritikusok egy szórakoztató családi filmet látnak benne. A Micimackó plüssök, színes léggömbök és a Mickey egér formájú sütemények úgy tűnik csak az európai közönség gyomrát fekszik meg, az amerikaiaknak könnyebben csúszik a cukormáz. A film a Walt Disney stúdió finanszírozásában készült, így nem túl meglepő, hogy Walt Disney karakterét teljesen pozitívnak állítja be. A film emléket állít a rajzfilmgyárosnak, miközben Disney ellentmondásos személyiségét nem csak fehérre mossa, hanem rózsaszínre színezi. A hőst pedig egy legalább akkora amerikai színész ikon alakítja, Tom Hanks. Disney filmbéli motivációja mi más is lehetne, mint hogy jó apaként végre eleget tegyen lányainak tett ígéretének, és filmre vigye a kedvenc könyvüket, a Mary Poppinst.
Az idő alatt, míg a nagyon amerikai rajzfilmes meggyőzi ezt a nagyon brit írónőt egy Disney Land invázióval arról, hogy adja el neki a filmjogokat, egyben megmenti az írónő lelkét is. Vagyis egyszerűen meg kell szerettetni vele Mickey egeret, a musicaleket és Amerikát, az ő SAJÁT érdekében. A „buta rajzfilmektől” irtózó, brit úrikisasszonyt amerikanizálni kell a saját és a nézők boldogsága miatt. Travers bármennyire is ellenáll az „animált pingvineknek”, a musical stílusú adaptációról pedig hallani sem akar, de végül (dramaturgiai szempontból is teljesen érthetetlen módon) a film zenéjét szerző Sherman testvéreknek mégis sikerül őt egy fülbemászó dalocskával elcsábítaniuk és táncra perdíteniük.
Európa amerikanizálása a saját boldogsága érdekében nyílván bosszanthatja az európai közönséget, míg az amerikaiak semmi kivetni valót nem találnak benne. Apró példa, ami jól érzékelteti a befogadásbeli különbséget azon jelenet értelmezése, mikor az egyébként tüdőrákban elhunyt láncdohányos Disney-t egyszer rajta kapják, amikor titokban rágyújt egy cigire, majd zavartan elnyomja. Egy magyar kritikus felháborodását fejezi ki a valóság megszépítése miatt, míg egy amerikai kolléga pedig dicséri a filmet, hogy Disney egy ennyire negatív tulajdonságát sem titkolta el.
A Banks úr megmentése két idősíkon játszódik. Travers és Disney párbaját folyamatosan megszakítják az írónő flashbackjei, amelyek során saját, ausztráliai gyerekkorára emlékszik vissza. A túlstilizált képsorok főleg az európaiaknak lehetnek visszásak, az amerikai közönség vélhetően jobban vonzódik ehhez az ábrázolásmódhoz. Az ausztráliai jelenetek a szegénységet is álomszerű, varázslatos képekkel vetítik elénk, de lehet ez a megszépítő gyermeki szemszög következménye is. Bár a csillagos éjszakában a nyereg nélküli fehér lóra pattanó kislány, amint öngyilkosságra készülő anyja után vágtat, némileg talán túlzás. Az biztos, hogy Traversnek nem volt könnyű gyerekkora. Szegénységben élő családja helyzetét a valóságtól az alkoholizmusba menekülő, munkájából elbocsátott apa csak súlyosbította. Travers a család segítségére siető nagynéniről mintázta könyvének mágikus dadusát. Mivel a flashbackek kizárólag a család megpróbáltatásaira koncentrálnak, így némileg érthetetlen a néző számára, hogy miért volt a kislánynak az apjával olyan bensőséges kapcsolata. Colin Farrell valóságtól menekülő, de lányait a rajongásig szerető apafigurája pedig annyira kínos, hogy néha tényleg nehéz nem elfordítani a tekintetünket.
A két történetszál akkor ér össze, amikor Disney Freduot is megszégyenítő hozzáértéssel analizálja Traverst, és rájön, hogy a nő merevségét okozó trauma a múltban és az apja figurájában keresendő. A film cukormázzal fojtogató ideológiája és következetlen történetvezetése ellenére is megmenti az a színészi alakítás és a dialógusok. A Traverst játszó Emma Thompson szövegét a forgatókönyvírók szinte kizárólag szellemes aranyköpésekből építették fel, minden egyes szava jól kimért, pontosan célt találó, elegáns sértés. Kár, hogy ezt az ügyesen kitalált, sziporkázó karaktert, aki valójában egyáltalán nem szorul megmentésre, végül sikerül Mickey egér rajongóvá tenni. A filmben Travers nem csalódottságában, hanem a boldogságtól meghatódva sírja végig a könyve amerikai álommá kandírozott változatát.
