Ha van a filmek között olyan, kedves olvasó, amiről még csak nem is hallottál, az nem feltétlenül a te hibád.
Tűzvonalban (1983)
A világ forrongó részein készíti fényképeit Russell Price fotóriporter (Nick Nolte). Csak a pénz érdekli, politikával, erkölcsi kérdésekkel nem foglalkozik – és persze egy adrenalin junkie, aki gondolkodás nélkül veti magát a harcok sűrűjébe, hogy a legjobb képeket készíthesse el. Most éppen a közép-amerikai Nicaraguában dolgozik, ahol utolsó óráit éli a Somoza-féle diktatúra. Itt találkozik az elkötelezett riporternővel (Joanna Cassidy), akinek hatására rádöbben a sandinista forradalom lényegére, jogosságára. Kutatni kezd a fölkelők vezére, Rafael után. Interjút szeretne készíteni vele, és amikor végre találkozik vele,
élete legnagyobb kihívása elé kerül.
Ahogy az is kihívást jelent számára, hogy a riporternő férje (Gene Hackman) a kollégája, aki hamarosan a felettese lesz. A 80-as évek megannyi harmadik világbeli fegyveres konfliktusa csak úgy vonzotta a különböző indíttatású tudósítókat, ez volt az ő fénykoruk, ugyanakkor rengetegen áldozták az életüket a munkájukért. Előttük tiszteleg Roger Spottiswoode (Egyik kopó, másik eb) munkája,
Hamburger Hill (1987)
A vietnámi háborúban az amerikai katonai doktrína nem területek eghódításáról szólt, hanem az ellenséges élőerő elpusztításáról: minél több vietkong és észak-vietnámi katona megölése. A felső vezetés számára ez logikus volt, a tere3pn harcoló katonák viszont nem értették: ha például egy domb elfoglalásáért több száz társuknak kell meghalnia, akkor miért vonalnak el másnak, újra átengedve a terepet az ellenségnek. Pontosan ez történik az egy igazi ütközetet bemutató Hamburger Hill–ben: a 101-es ejtőernyős hadosztály azt a feladatot kapta, hogy foglalja el a 937-es magaslatot a reguláris észak-vietnámi hadsereg egységeitől. Tíz napig tartott az öldöklő harc a Hamburger Hillnek csúfolt magaslat bevételéért, és amikor sok sikertelen roham után mégis sikerült végleg elfoglalni a dombot, a hadsereg pár nappal később harc nélkül feladta azt.
A lényegtelen magaslatért vívott harc tökéletesen jelképezte a háború értelmetlenségét,
és ezt az itt szolgáló forgatókönyvíró-producer James Carabatsos mindenképpen meg akarta örökíteni. A gond csak az volt, hogy a hadsereg nem örült a filmnek, ami ugyan nem volt háborúellenes, de egyrészt kritikus volt bizonyos döntésekkel szemben, illetve megmutatta, milyen az, amikor több katona is összeomlik a teher alatt. A stúdiót a cenzorok több fontos jelenet kivágására kötelezte, amit John Irvin rendező csak vonakodva és részben tett meg, ezért a filmet néhány hét után eltüntették a mozikból. M ár csak azért is érdemes megnézni!
Nagyszerű filmek a vietnámi háborúról, amiket a cenzúra megpróbált kicsinálni
A vietnámi háború mindig is érzékeny téma volt, amit számtalan film dolgozott fel, de akadtak köztük olyan – ma már klasszikus – darabok, amelyek készítői komoly akadályokba ütköztek.
Tovább
Saigon - Tiltott zóna (1988)
A 80-as években a vietnámi háborúról készült a legtöbb film, és a rendezők a nyakukat törték, hogy valami új megközelítést találjanak az egyre inkább kliséhalmazzá váló témához. Christopher Crowe rendező – Az utolsó mohikán (1992) forgatókönyvírója – talált egy új nézőpontot:
keverte a háborús filmet a krimivel.
Az amerikai fennhatóság alatt álló Saigonban sorozatgyilkos szedi áldozatait a vietnami prostituáltak között. Egy nyom az amerikai hadsereg egy magas rangú tisztjére tereli a gyanút, ezért a katonai rendőrséget bízzák meg az ügy felderítésével. McGriff és Perkins nyomozóknak (Gregory Hines és Willem Dafoe) jut az a nem igazán hálás feladat, hogy egy szinte teljhatalommal bíró ezredest próbáljanak meg a rács mögé dugni. Nem is mennek simán a dolgok, már csak azért sem, mert a gyilkosságokat olyan területen követték el, ahol az amerikaiaknak nincs nyomozati joghatósága – innen a cím. Hullanak a szemtanúk, gyarapodnak az áldozatok és a nyomozók életét is olcsón mérik. Gregory Hines egyébként nem csak kitűnő színész volt, hanem a világ egyik legjobb sztepptáncosa is egyben.
Háborús fenevad (1988)
A szovjetek afganisztáni kalandjában főszerepet kaptak a páncélos egységek, csakhogy az elszigetelt, eltévedt tankok rendre áldozatul estek a mudzsahedin felkelők rakétavetőinek. Itt is ez történik, csakhogy a tank, amely egy elágazásnál rosszfelé fordul, a rádiója pedig használhatatlanná válik, kegyetlen parancsnoka vezetésével terrorizálni kezdi a környék falvait – és saját legénységét. Egyiküknek (Jason Patric) végül elege lesz, és átáll a felkelőkhöz, akik eddig sikertelenül próbálták levadászni az acélszörnyeteget.
Ami mellesleg egy valódi szovjet T-55-es tank,
amit az izraeliek zsákmányoltak működőképes állapotban az arab-izraeli háborúk során, és amit némileg átalakítottak - 105mm-esre cserélték az eredeti 100mm-es löveget -, a produkció pedig kikölcsönözte tőlük. A film egyetlen gyenge pontja maga Patric, akiről egy másodpercig sem hisszük el, hogy orosz közkatona – de még azt se, hogy szemüveges -, de a film a készültekor még uralkodó hidegháborús hangulat nélkül is izgalmas, bármikor nézhető
A film az AppleTV-n nézhető meg.
10 remek film a páncélos hadviselésről
A modern háborús filmek fontos "szereplői" a tankok, sőt, számos olyan film készült az elmúlt években, amely páncélosok bevetéséről szólnak - ezekből válogattuk össze a 10 legjobbat.
Tovább
84C MoPic (1989)
Rettenetes és zavarba ejtő címe ellenére Patrick Sheane Duncan - ő írta később A bátrak igazsága (1996) forgatókönyvét – filmje nem csak messze megelőzte korát, de rettenetesen izgalmas is. Úgy képzeljük el a történetet, mintha a Blair Witch Project a vietnámi háború alatt játszódna: a film egy amerikai felderítőosztagot követ, akik mélyen az ellenséges vonalak mögött indulnak bevetésre. A kamera végig követi a veszélyes küldetést, ahol hamar kiderült: hőseinket észak-vietnámi katonák fedezték fel, mindenütt csapdák várják őket, és a legkisebb hiba is az életükbe kerülhet. Bár a rendező bevallottan merített a híres-hírhedt exploitation klasszikusból, a Cannibal Holocaustból, maga a film cseppet sem öncélú.
Duncan maga is vietnámi veterán volt, és azt akarta visszaadni, mit érez az a katona, aki a dzsungelben csak pár métert lát maga előtt, és aki, bár állig fel van fegyverkezve, mégis teljesen védtelennek érzi magát.
A filmet 16 mm-es kézikamerával forgatták, gyakorlatilag fillérekből, mégis torokszorítóan izgalmas, különösen a véres finálé. Annak idején a 84CMoPic nem ment nagyot a mozikban – amiben a cím is hibás lehetett -, azóta kissé el is felejtették, de itt az ideje, hogy újra felfedezzük.
Forrás: www.slashfilm.com
