Ezeket a karaktereket egyáltalán nem így képzeltük el.
1. Michael Gambon túl sokat ordibált Dumbledore-ként a Harry Potterben
A Harry Potter-sorozat első két filmjében a legendás Richard Harris tökéletesen testesítette meg az agg, bölcs Dumbledore professzort, a Roxfort igazgatóját. Nem sokkal a második film forgatása után a veterán színész azonban elhunyt, és új kollégát kellett keresni a helyére. Egy másik brit nagyszerűség, Michael Gambon kapta meg a szerepet, ám ő már teljesen más, némileg vadabb irányba vitte el a karaktert – ez pedig sok nézőnek nem jött be. Gambon Dumbledore-ja egy sokkal hangosabb, sokkal erőszakosabb és sokkal intenzívebb jelenlét volt a hátralévő filmekben, ez pedig számos rajongónak nem tetszett. Vajon a hamarosan érkező HBO-s sorozatban John Lithgow milyen munkát fog végezni a szerepben? Ezt még nem tudjuk, de reméljük, hogy a színész nem Gambon munkáját veszi alapul Dumbledore eljátszásában.
2. Mégis ki képzelte el Robert Langdont Tom Hanks-ként?
Csak úgy hemzsegett a sztároktól Ron Howard 2006-os feldolgozása Dan Brown sikerkönyvéből, azonban már akkor is sokan felrótták a filmeseknek azt, hogy túlságosan ráfeszültek a minél nagyobb nevek összeszedésére a projekthez, és kevésbé számított az, hogy illenek-e a színészek a karakterükhöz. Persze Hanks remek színész, de a regényben Langdon egy különcebb, némileg stréberebb arc, akit nehéz egy jól ismert A-listás sztárként elképzelni. Igaz, ez csak a rajongók egy részét zavarta, ugyanis a filmet annyian nézték meg, hogy több folytatás is készülhetett hozzá, szintén Hanksszel a főszerepben. Talán más irányba is el tudott volna indulni a filmsorozat, ha egy illőbb színészt választottak volna főszereplőnek, de ezt már sosem fogjuk megtudni.
3. Így lett John C. Reilly-ből minden idők legkevésbé fenyegető vámpírja a Rémségek cirkuszában
Darren Shan vámpíros ciklusa elég népszerű ifjúsági regénysorozat volt, így a filmváltozat sem maradhatott el. Azonban Paul Weitz 2009-es feldolgozása ezer sebből vérzett. Egyrészt borzalmas ötlet volt három könyvet egy filmbe suvasztani, mert az egyedi, különleges történetet így egy átlagos tinifilmmé kellett egyszerűsítenie a készítőknek. Nem passzolt még John C. Reilly sem a főszereplő mentora, Larten Crepsley szerepéhez, aki az eredeti regényekben egy komoly, fenyegető, szürke figura. A bolondos arcú, pocakos, rikító vörös hajú Reilly úgy nézett ki, mint egy bohóc, és nem úgy, mint egy több évszázados vámpír a film fontos szerepében. A rajongók és a nézők pedig ezt annyira nem bírták, hogy nem is nézték meg elegen ahhoz a végeredményt, hogy bármikor folytatás készülhessen hozzá.
4. Tom Cruise-nak egyáltalán nem állt testhez Jack Reacher szerepe
Lee Child legendás karaktere, Jack Reacher a regényekben egy igazi állat: a 196 centi magas izompacsirta minden rajongó fejében egy kétajtós szekrény méretű emberként él. Így nagy felháborodást váltott ki, amikor a 2012-es filmváltozatban az alig 170 centis, nem túl fenyegető termetű Tom Cruise kapta a szerepet. A film amúgy nem lett rossz, de ez inkább volt köszönhető Christopher McQuarrie rendezésének, valamint Werner Herzog teljesen idióta vendégszereplésének a főgonoszként. Child könyveinek sorozatos feldolgozásában viszont már korrigálták a hibát: ott a 190 centis Alan Ritchson nevű menhir kapta Reacher szerepét, akit sokkal könnyebben és gyorsabban meg tudtak kedvelni még a regények legrégebbi rajongói is, mint Cruise-t valaha.
5. Még A szürke ötven árnyalatából is kilógott Jamie Dornan
A szürke ötven árnyalatában kétféle hiba van: azok, amiket az eredeti, borzalmas regényből emeltek át, valamint azok, amiket kifejezetten a filmhez rontottak el. Előbbi alatt olyan dolgokat értünk, mint a cselekmény, a karakterábrázolás, illetve a feszültségépítés (vagy inkább ezek hiánya), utóbbira pedig Jamie Dornan a legjobb példa. Ha mást nem is, E. L. James kisiskolás prózája legalább azt elhitette az olvasóval, hogy Christian Grey egy karizmatikus és magnetikus pasi. Dornan félszeg, nem túl magabiztos játékával viszont ezt egyáltalán nem tudta átadni, így sikerült a központi feszültségforrástól is megfosztania az alkotást. Valahogy sikerült úgy elkészíteni ezt a filmet, hogy még az iszonyatosan gáz, nevetséges szexjelenetek is az élvezhetőbb részek közé tartozzanak.
6. Antonio Banderas a legkevésbé megggyőző muszlim-viking harcos
Michael Crichton meglepő és izgalmas vikinges történelmi regénye egyáltalán nem állta meg a helyét a vásznon. John McTiernan rendező sok szempontból rontotta el a projektet, de különösen bizarr választás volt Antonio Banderast castingolni az arab főszereplőként, akit utazásai során elnyel a vikingek sötét világa. A spanyol ajkú színésznek egy pillanatra sem hisszük el, hogy ő egy közel-keleti muszlim, pedig a sötét, nyers film különösen hangsúlyozza a korhűséget, és megpróbálja realisztikusan ábrázolni a korabéli mítoszok mögötti valóságot. Christopher Nolan Odüsszeiájával ellentétben itt nem egy feltupírozott, modern mesét látunk, hanem McTiernan a Beowulf-mítosz lehetséges, valódi inspirációját akarja megmutatni, így a félrecastingolt Banderas jelenléte folyamatosan rontja az összképet.
Szerepek, amiket férfiaknak szántak, mégis nők játszottak el
Van, amikor a nemi szerepek szó szerint cserélődnek fel, és menet közben derül ki, hogy egy férfinak megírt karakter nőként sokkal jobban működik!
Tovább
