Nagy kultuszfilmként szokás emlegetni ezeket az alkotásokat, de a valóságban nem öregedtek túl jól, vagy alapból sem voltak olyan remekek.

1. Kincs, ami nincs (1981)

Akármelyik Bud Spencer-Terence Hill film felkerülhetne erre a listára, hiszen az, ahogy a magyarok rákaptak az olasz páros bohóckodásaira, globálisan is aggasztó anomáliává nőtte ki magát. Örülünk a két színész sikerének, tiszteletben tartjuk a munkásságukat, de valljuk be, hogy annyi értéket azért nem rejt a bunyózós-pajtizós séma, hogy ennyire ajnározzuk. Az összes közepes akcióvígjáték közül talán a Kincs, ami nincs az, ami a legérthetetlenebbül tartja tűzben fantáziánkat. Pedig a poénok nem különösen jók, a sztori nem különösebben érdekes, a közönségkedvenc Anulu karaktere pedig inkább idegesítő, mint szórakoztató.

Érthetetlen, hogy nőtte ki magát ekkora klasszikussá a Kincs, ami nincs, és jobban örülnénk annak, ha a következő generációk már egy kicsit önkritikusabban viszonyulnának a nemzeti DNS-ünkbe programozott Spencer-Hill-imádatnak.

Talán az is a gulyáskommunizmus hibája, hogy a nyugati importtermékek szűk piacán ilyen végzetesen tudtunk ráakadni erre az életműre? Ha ez igaz, akkor sokkal többért kellett volna felelnie Kádár Jánosnak.

2. Reszkessetek, betörők! (1990)

Sokaknak már bevett karácsonyi szokás Chris Columbus színes-szagos, ám nem túl kiemelkedő vígjátékának újranézése, amelyben egy versenyképes gyerekalakításon és pár jól megrendezett jeleneten kívül messze nem találunk annyi értéket, mint amennyit legnagyobb rajongói. A második rész már jobb és több, ám még az is távol áll attól, hogy fogható legyen a filmtörténet legjobb karácsonyi alkotásaihoz. Talán azzal van a baj, hogy nincs értelme a történetnek, hogy az érzelmi csúcspont erőltetett, vagy hogy a film poénjait felnőtt fejjel már nem tudjuk annyira értékelni. Összességében viszont biztos, hogy nem érdemli meg mindazt az imádatot, amit kap.

3. Ace Ventura - Állati nyomozó (1994)

1994-ben elképesztő Jim Carrey-lázban égett a világ: ekkor jött ki a színész több meghatározó filmje is, amelyek az újdonság varázsával hatottak a közönség számára, és világsztárrá tették őt. De ha ma nézzük vissza ezeket az alkotásokat úgy, hogy Carrey perszónáit már nem tartjuk meglepőnek, forradalminak, akkor azt is észrevesszük: ezek a filmek mást nem is nagyon tudtak.

Az Ace Ventura például egy kifejezetten közepes, nem túl sok fantáziával elkészített vígjátéknak tűnik. A cselekmény kiszámíthatól, a poénok bugyuták, és egy idő után már szeretnénk ha másról is szólna a film, mint arról, hogy az írók és Carrey hogyan találják meg a következő jobb-rosszabb kifogást pár olcsó pisi-kakis poén elsütésére. Kötelező, de fontos kör megemlíteni még azt, hogy a film buta és gyerekes transzfóbiája kifejezetten ramatyul öregedett.

4. Pitch Black - 22 évente sötétség (2000)

Vin Diesel meghatározónak szánt, de valójában elég gagyi akciófilmje egy bizonyos távolságból jól néz ki: egy karakteres esztétikájú sci-fi sztorit ígér menő koncepcióval, félelmetes ellenségekkel és egy kőkemény alakítással a főszereplőtől. Sajnos azonban Diesel nem túl kiemelkedő Riddick szerepében, az effektek bénák, a jó lehetőségeket meg rendre kihagyja David Twohy alkotása.

A Pitch Black azonban valahogy tudott olyan népszerű lenni, hogy 2004-ben még folytatás is készülhessen hozzá, ám a sztár-producer abban sem tudta megindokolni a karakter és a világ létjogosultságát. Nincs túl messze tőlünk az az alternatív univerzum, amelyben a Pitch Black egy jó film lett, amely megérdemelten gyűjtött maga köré egy még ennél is nagyobb rajongótábort, de sajnos azért mégsem abban élünk.

5. Horrorra akadva (2000)

A paródiáktól nem azt várja el az ember, hogy jó filmek legyenek, hanem azt, hogy lehessen rajtuk jókat röhögni. Ez azért jó hír a Horrorra akadva alkotói, a Wayans-tesók számára, mert ők jó filmet nem is nagyon tudnak csinálni, maximum olyat, ami olyan rossz, hogy az már jó. De a Horrorra akadvára még ez sem igaz: a film különösebb szerkezet és ész nélkül önti a nézőre a kaki-pisi poénokat, miközben a polgárpukkasztó hozzáállása elég gyorsan fárasztóvá válik.

Igaz, a már a hatodik résszel támadó sorozat itt-ott tudott produkálni pár értékelhető poént, és Leslie Nielsen vendégszereplése a későbbi részekben sem volt a létező legrosszabb élmény. Azonban azt az óriási kultlelkesedést, amit a mai napig kap a sorozat, sajnos messze nem érdemli meg.

6. Project X - A buli elszabadul (2012)

Mi lenne, ha kézikamerás horrorfilm helyett kézikamerás tahóvígjátékot csinálnánk? Valószínűleg ez lehetett a Project X alkotóinak legfontosabb kérdése azután, hogy elképzelték a világ legnagyobb, legőrültebb buliját, amely a végtelenségig tart, soha nem fárad ki, és mindent letarol az útjában. A koncepció persze nem a legrosszabb, de a vígjáték és folytatásai messze nem hozták ki belőle a legtöbbet.

Ennek ellenére a film kisebb rajongótáborra tett szert a milleniál generáció buliorientáltabb tagjai között, akik nem feltétlenül ülnek be hetente, de még csak havonta sem a moziba. A film aztán rosszul is öregedett, a mai néző pedig már messze nem találja olyan trendinek és vonzónak az ötletet, mint az eggyel korábbi generáció.