A 10 legemlékezetesebb testvérpár a filmekben

Az Ikrek ikrei, az Alkonyattól pirkadatig Gecko fivérei vagy a Marvel-univerzum Thorja és Lokija nem véletlenül lettek a nézők örök kedvencei.

A fiútestvérség kedvelt dramaturgiai toposz, lehetnek örök riválisok, a igazi harcostársak, akik ha sokszor egymásnak is ugranak, a történet egy pontján vállt vállnak vetve állnak egymás mellett: az ilyen alapfelállással indító, jobbnál jobb alkotásokból szedtünk most össze egy csokorra valót a Ranker.com, a CBR.com és a Screenrant hasonló tematikájú cikkei alapján.

 

1. Mikey Walsh és Brand Walsh

Az 1985-ös Kincsvadászok egyértelműen a 80-as évek ikonikus kalandfilmje volt, amiben olyan nagyszerű színészek szerepeltek kiskölyökként, mint a friss Oscar-díjas Ke Huy Quan, vagy épp Sean Astin és Josh Brolin, akik egy testérpárt, Mikey-t és Brandet alakították, és a barátaikkal indultak egy hajdanvolt kalózkapitány mesés kincseinek felkutatására. És miközben átkeltek egy földalatti labirintuson, amely tele volt csapdákkal és ezer veszéllyel, az egymást addig folyton csak szekáló testvérek közötti kötelék szorosabbá vált, miközben fontos leckéket tanultak meg a hűségről, a bátorságról és az elszántságról.

 

Forrás: Mokép

 

2. Vincent Benedict és Julius Benedict

A filmvilág legemlékezetesebb testvérpárjainak egyike minden kétséget kizárólag az 1988-as Ikrek című vígjáték két főszereplője, az izomhegy Julius és a nagyszájú kis töpszli Vincent, akiket Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito alakítottak fergetegesen. A furcsa ikerpár a történet szerint egy tökéletes gyermek létrehozásáért indult kutatási programnak köszönheti létét. Julius a tökéletes atléta megtestesítője, aki egy szigeten a lehető legjobb oktatásban részesül. Eközben az árvaházban felnőtt Vincent piszkos üzelmekbe keveredik és veszélyben forog az élete – de szerencsére Juliusnak akkora már tudomására jut, hogy van egy ikertestvére, és azonnal elindul, hogy felkutassa őt...

 

Forrás: UIP Duna Film

 

10 dolog, amit talán nem is tudtál az Ikrekről

Azerbajdzsánban Zombi 42: Two Times the Death-ként vetítették, hangalámondással!

Tovább

 

3. Charlie Babbitt és Ray Babbitt

Az 1988-as Esőember jóképű főszereplője, Charlie Babbitt (Tom Cruise), a pénzköltésben jeleskedő aranyifjú csalódottan veszi tudomásul, hogy apjától nem örökölt mást, mint néhány rózsabokrot, meg egy 40 éves autót. Ráadásul hamarosan még egy keserű meglepetés éri: kiderül, hogy van egy autista bátyja, Raymond (Dustin Hoffman), aki a hagyaték 3 millió dollárnyi részét kapja. Charlie egy intézetben talál rá Raymondra, és magával viszi őt, annak reményében, hogy megszerezheti a bátyja számára értéktelen vagyont. Közös útjuk során Charlie sok újat tanul, Raymond segítségével legyőzi saját korlátait, és végül átértékeli az életét is...

 

Forrás: InterCom

 

4. Leonardo, Donatello, Michelangelo és Raffaello

A Tini Nindzsa Teknőcök franchise egy egész generáció kedvence volt a '90-es években – szerkesztőségünk két tagja is kinyitható hátú teknősfigurákban tárolta a locsolópénzét és a titkos üzeneteit. A jól ismert történetben egy véletlen folytán négy kis teknősből is emberszerű lény lesz, akiket a tanítójuk, a csatornapatkány Szecska mester a kedvenc reneszánsz kori festőiről nevez el, és kitanítja őket a keleti harcművészetek összes fortélyára. A különböző színű kendőket magukra aggató teknőctestvérek végül arra szövetkeznek, hogy megvédik New York városának lakóit a gonosz erőkkel szemben – ehhez azonban az őket alakító színészeknek a filmtörténelem legkényelmetlenebb jelmezeibe kellett belebújnia (itt írtunk a dologról bővebben).

 

Forrás: UIP-Duna Film

 

5. Gilbert Grape és Arnie Grape

Az 1993-as Gilbert Grape főhőse, a címbéli  Gilbert Grape (Johnny Depp) egy a sok kisvárosi huszonéves közül, mégis különleges a helyzete. Egy élelmiszerboltban dolgozik zöldségesként. Ő számít a családfőnek, hiszen túlsúlyos édesanyja már ki sem tud mozdulni a házból. Ráadásul három testvére közül az egyik különösen problematikus eset... Arnie Grape (Leonardo DiCaprio) értelmi fogyatékos, túlérzékeny kamasz, aki csak Gilbertre hallgat, s akit csak bátyja tud kihúzni a bajból, amibe folyton belekeveredik. Gilbert és Arnie minden évben megbámulja az országúton tovaszáguldó lakókocsikat, hiszen ők nem mehetnek sehová. Ám egy napon az egyik lakókocsiból kiszáll egy lány, aki mindannyiukat kimozdítja a megszokott körforgásból.

 

Forrás: Mirax

 

6. Mufasa és Zordon

Az oroszlánkirály (amiről talán nem is gondoltad, hogy valójában egy Shakespeare-adaptáció!) gyerekek és felnőttek örök kedvence 1994 óta. Bár a film alighanem a fülbemászó, vidám dalai miatt lett ennyire kedvelt, a nyomasztó első fele is kitörölhetetlen emlék, az állatok királya, Mufasa és a trónra áhítozó testvére, Zordon rivalizálása miatt. A gaz rokon ármánykodásának köszönhetően Simba, a kisoroszlán száműzetésbe kényszerül, de új és vicces barátokra talál, veszélyes és boldog kalandok várnak rá, és amikor életerős hím oroszlánná érik, elhatározza, hogy visszaszerzi a trónt, hogy ő legyen az új oroszlánkirály.

 

Forrás: InterCom

 

7. Seth Gecko és Richie Gecko

Az 1996-os Alkonyattól pirkadatig nem véletlenül kultikus kedvenc sokaknál a mai napig: Quentin Tarantino forgatókönyvíró és Robert Roriguez rendező ugyanis gátlástalanul összegyúrta benne a korábbi évtizedek összes szörnymaszkos horrorfilmjét! A filmben ráadásul nemcsak Salma Hayek tánca volt felejthetetlen, de az is, hogy George Clooney és Quentin Tarantino milyen remek bűnöző testvérpár volt benne, akik Mexikó felé menekülve elrabolnak egy prédikátort a gyerekeivel és a lakóautójával együtt, nem is sejtve, hogy a kocsma, ahol megállnak, valójában egy vámpírtanya...

 

Forrás: Mokép

 

8. Derek Vineyard és Danny Vineyard

Az 1998-as Amerikai história X-ben a kiváló tanuló Danny Vinyard (Edward Furlong) ordas eszmék rabja lesz, akárcsak bálványozott bátya, Derek (Edward Norton), aki az apjuk halála óta csak a gyűlölet filozófiája és gyakorlata szerint él. Derek egy kegyetlen gyilkosság miatt rács mögé kerül, a tette „példaértékű” lesz a neonácik, a skinhead bandák és a hatóságok előtt is. A börtönben azonban fokozatosan ráébred az erőszak kétarcúságára, és felismeri az örök igazságot: a gyűlölet mindig visszaszáll arra, akitől ered...

 

Forrás: Flamex

 

9. Fred Weasley és George Weasley

Ahhoz képest, hogy a brit ikerpár, James Phleps és Oliver Phelps semmiféle színészi előképzettséggel nem rendelkezett, nagyon bátran ellógtak az iskolából, hogy jelentkezzenek a Leedsben tartott, nyilvános Harry Potter-castingra. Nagyjából úgy a hatodik meghallgatáson döntöttek úgy Chris Columbusék, hogy ők ketten lesznek a legalkalmasabb jelöltek a J.K. Rowling-regények csélcsap ikerpárjának, Fred Weasley-nek és George Weasley-nek a szerepére – így aztán mind a nyolc Harry Potter-blockbuster szerepel a filmográfiájukban.

 

Forrás: Lisa Maree Williams/Getty Images

 

10. Thor és Loki

A két azgardi istenség, Thor (Chris Hemsworth) és Loki (Tom Hiddleston) kapcsolata már első pillantásra is pont olyan bonyolult a Marvel-filmekben, mint az északi mitológiában volt anno. Bár Loki a csínytevés isteneként az univerzum legrosszabb testvére, kétségtelen, hogy a dölyfös Thor sosem adja fel a törekvést, hogy egyszer kibéküljenek - függetlenül attól, hogy jó pár mozifilmben egymás életére törtek, és halálos ellenségek voltak. És mivel Loki az évek során a nézők nagy kedvence lett, a saját tévésorozatában (amelyről itt zengtünk ódákat) kiderült, hogy a testvéréhez hasonlóan valahol nagyon-nagyon mélyen azért még neki is aranyból van a szíve. Legalábbis annak a Lokinak biztosan, amelyik nem halt meg, „csak” átszökött az egymásba kuszálódott alternatív dimenziókba...

 

Forrás: UIP-Duna Film

 

Időben szólunk: rá fogsz kattanni a Loki sorozatra

A Marvel stúdió összegyúrta a szuperhősfilmjeit Van Damme Időzsarujával, és az olyan vicces irodista sorozatokkal, mint A hivatal és a Városfejlesztési osztály.

Tovább