David Fincher durván beszólt egy másik rendező munkájára

A kultrendező saját közelgő filmje promotálásakor érezte úgy, hogy intéz néhány keresetlen (és nem kért) kritikus szót a Joker alkotójához.

December 4-én mutatja be a Netflix David Fincher új, életrajzi alkotását, a Herman Mankiewicz forgatókönyvíróról, a hollywoodi aranykor kultikus figurájáról szóló Manket. A direktor ennek kapcsán adott interjút a The Telegraph-nak – és finoman szólva sem figyelte, kinek lép a tyúkszemére.


Ahogy arról korábban mi is írtunk, a Mank nemcsak főhőse problémás személyiségét mutatja be, hanem alkotótársához, a filmtörténelem egyik csodagyerekeként elkönyvelt Orson Welleshez fűződő konfliktusos viszonyát is, akivel együtt írták az Aranypolgár című klasszikus forgatókönyvét.

Fincher az interjúban megpróbálta ledönteni a bálványt, és elmondta, hogy Welles azért nem kizárólag a hollywoodi stúdiórendszer elnyomásának köszönhette, hogy nem vitte többre, hanem saját arroganciájának és gőgös viselkedésének is. Aztán a szó valahogy a kortárs filmművészetre terelődött, és a direktor a következőt bírta mondani a tavalyi év egyik legnagyobb durranásának számító Jokerről, Todd Phillips rendező és Joaquin Phoenix főszereplő közös alkotásáról.


„Az alapanyag valójában

nem más, mint a Taxisofőr Travis Bickle-jének és A komédia királya Rupert Pupkinjának vegyítése, bezárva a mentális betegség ábrázolásának megcsúfolásába.

Nem hiszem, hogy bárki számított volna rá, hogy egymilliárd dollárt fog hozni” – mondta David Fincher, aki ezután még arra is felhívta a figyelmet, hogy a Joker tulajdonképpen csak A sötét lovagnak köszönheti a sikerét, mert ha az nem futtatta volna fel a figurát, senkit sem érdekelt volna Phillipsék filmje.


(via Uproxx)