Ezeknek a filmeknek kifejezetten jót tett a koronavírus

Miközben számos hír szól arról, hogy a tomboló világjárvány hazavágta a moziipart (forgatások állnak le, premierek maradnak el, stábok maradnak munka nélkül), van egy területe a filmnek, ami egyenesen felvirágzott a karantén miatt.

Mikor március közepén világszerte is beütött a koronavírus, és leálltak a filmforgatások, az animációs filmesek nem tettek mást, mint hazavitték a számítógépeiket, a vágó- és hangberendezéseiket, és otthonról folytatták a munkát. Mivel a nagyobb animációsfilm-stúdiók többségében már eddig is világszerte több különböző, egymástól távoli helyszínen folyt a munka, az átállás zökkenőmentes volt.

A többek közt a Gru filmeket gyártó Illuminationnek például van egy kirendeltsége az Egyesült Államok-beli Santa Monicában és Párizsban is, így a távmunka eddig sem volt ismeretlen fogalom a stúdió dolgozói számára: ennek köszönhetően a koronavírus ideje alatt is minden további nélkül folynak tovább a munkálatok mind a 2021 júliusára tervezett Minyonok: Gru színre lépen, mind az az év decemberére ígért Énekelj! 2-n.

Minyonok: Gru színre lép. Forrás: UIP-Duna Film

 

A céghez közeli források az elmúlt két hónapot „kiemelten produktív, innovatív és kreatív időszak”-ként írták le az Illumaniaton életében, hiszen a már folyamatban lévő projektek mellett a stúdió új címeken is elkezdett dolgozni, köztük például a Nintendóval közösen egy Super Mario Bros. filmverzión. A Paramount Animationnél szintén találni a megvalósítás különböző fázisaiban leledző produkciókat: a már csaknem elkészült SpongyaBob: Spongya szökésbentől kezdve a most készülő Rumble-ön át a majd csak 2022-ben érkező Tiger’s Apprentice-ig a stábok 100 százalékban távolról látják el a feladatukat, Los Angeles-, Dallas-, Montreal- és Párizs-szerte.

És ehhez hasonlóan gőzerővel készülnek az animációk az összes nagyobb stúdiónál – legyen szó A Mancs őrjárat moziváltozatáról (Spin Master), a Disney-féle Raya és az utolsó sárkányról, a Pixarnál már az utómunkálatoknál tartó Lelki ismeretekről vagy akár a Croodék (DreamWorks Animation) és a Bébi úr folytatásáról (szintén DWA). A világszerte különböző részlegeket működtető cégekben ráadásul tényleg 0–24-ben folyhat a munka.

„Amíg mi alszunk, ők dolgoznak”

– nyilatkozta a Skydance Animation elnöke, Holly Edwards, a cég spanyolországi kirendeltségére célozva.

Olaf a Jégvarázsban. Forrás: Fórum Hungary

 

És ha azt gondolnánk, a gyártással véget ér az animációs stúdiók produktivitása, nagyot tévedünk. A könnyen hordozható modern eszközöknek köszönhetően ma már a szinkronizálást is meg lehet oldani otthon: több szakembernek és szinkronszínésznek is van erre saját megfelelő berendezése – de gyakran egy iPhone is elég. Josh Gaddel például már a járvány alatt, a karanténban rögzítették az Olaf at Home című online rövid animációkat, amelyekben a sztár Jégvarázs-beli karakterének kölcsönözte a hangját.

A stúdiók ezenkívül meg tudják oldani még a tesztvetítéseket is: a Sony Animation például a vírus ideje alatt virtuális vetítéseket szervezett Teljes kikapcsolódás című filmjéből. „Hozzászoktunk az otthoni munkához, hogy a távolból vagyunk kapcsolatban egymással, és hogy felülemelkedjünk ennek kihívásain” – mondta Tony Cervone, a Scooby! című animációs film rendezője, amit május 15-én online fognak bemutatni.

Trollok a világ körül. Forrás: UIP-Duna Film

 

És itt elérkeztünk egy újabb problémás ponthoz: a bemutatáshoz. Hiába készülnek el ugyanis a filmek, ha a mozik bezárása miatt nem jutnak el a közönséghez. Számos nagyobb produkciónak ezért inkább hónapokkal, sőt egyes esetekben akár egy évvel is elhalasztották a premierjét, mivel a stúdió nem akarja elveszíteni a közönséget, és megkockáztatni, hogy házimozis körülmények között mutassanak be alapvetően nagyvászonra készült alkotásokat.

Ez azonban egy animációs film esetében nem probléma. És ahogy a Trollok a világ körül példája is bizonyítja (ahogy arról korábban beszámoltunk, a mozik bezárása miatt április 10-én online bemutatott alkotás három hét alatt elképesztő, nagyjából 100 millió dolláros bevételre tett szert), a karanténba zárt családok egyszerűen ki vannak éhezve az animációs művekre – hiszen nem lehet ezredjére is a Jégvarázst megnézni.


(via Deadline)