Mivel Sylvester Stallone volt a 2008-as John Rambo írója, rendezője, producere és főszereplője, a döntést jó eséllyel mégiscsak ő hozta meg…
A kiábrándult, traumatizált vietnami veterán, John Rambo eljátszása a karrierjét meghatározó élmény volt Sylvester Stallone számára – már csak a sok sikeres folytatás miatt is – más kérdés, hogy az eredetileg összetett, árnyalt karakter hogyan változott az évek során. Stallone szuperkatonájának történetében a 2008-as negyedik rész, melynek címe egyszerűen csak John Rambo volt, bebizonyította, hogy a sorozatnak 25 év után is van némi létjogosultsága, és világszerte 113 millió dolláros bevételt hozott, miközben vitát váltott ki a Burmában (ma már Mianmar) dúló valódi polgárháború ábrázolása miatt.

Stallone szerint ez a legjobb és leghitelesebb akciófilmje
És amúgy talán a legbrutálisabb is.
Tovább
A John Rambo valóban hatásos és extra erőszakos akciófilm lett, de a sztárja, írója és rendezője úgy gondolja, hogy még jobb is lehetett volna. Nemrégiben az Instagramon tett közzé egy klipet egy kihagyott jelenetről, amelyről azt mondja, hogy „soha nem lett volna szabad kivenni a Rambo 4-ből”. A klipben John szakadó esőben heves vitát folytat a női főszereplővel, Sarah Millerrel (Julie Benz) arról, hogy hiábavaló megpróbálni abbahagyni a gyilkolást, ha az egyszer elkezdődött.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Ez igazán jól összefoglalja a Vietnámban szolgáló, meglehetősen kiábrándult katonák mentalitását” – írja Stallone a bejegyzésben.
„Amikor kényszerítenek, az ölés olyan könnyű, mint a légzés” – mondja Rambo Sarah misszionáriusnak, aki megpróbál segíteni véget vetni a Burmában tomboló vérontásnak. Amikor az öldöklés megáll az egyik helyen, egy másikon elkezdődik, de ez rendben van... mert a hazádért ölsz. De nem a hazád kér rá, hanem néhány férfi, akiknek ez az érdekük. Öregek kezdik, fiatalok harcolnak, senki sem nyer, mindenki meghal... és senki sem mondja el az igazat! Isten majd mindezt eltünteti? Ne pazarold az életed, ahogy én tettem”
– vonja le a következtetést Rambo, mielőtt azt mondja Sarah-nak, hogy adja fel a harcot, és menjen haza. A jelenet és a lebilincselő beszéd a vágóasztalon maradt, de Stallone visszaállította egy bővített változatban, amelynek premierje a 2008-as Zürichi Filmfesztiválon volt, majd 2010-ben a Spike TV-n mutatták be.

Tényleg ketté lehet vágni valakit géppuskával?
A John Rambóban a főszereplő által használt 50-es kaliberű M2 Browning géppuska simán kettévág bárkit, és ennek most a már ekkor is kegyetlen burmai hadsereg issza meg a levét.
Tovább
A John Rambo közel áll Stallone szívéhez, ahogy azt egy 2022 novemberi THR-interjúban is elárulta.
„Erre filmre igazán büszke vagyok – ez a legjobb akciófilm, amit valaha készítettem, mert a legigazságosabb –, a Rambo IV, amely Burmáról szól, ahol 67 éve polgárháború dúl.”
Majdnem 20 évvel később John Rambo háttértörténete tovább bővül egy előzményfilmmel, amelyben Noah Centineo játssza Stallone ikonikus karakterének fiatalabb változatát.
Forrás: screenrant.com






