Nyugi, nem saját magára gondolt!
A filmvilág kvintesszenciális sármőre, George Clooney is elárulta, szerinte ki nyújtaná a legjobb alakítást James Bondként. A színésznek nem másra, mint Callum Turnerre esne a választása, akivel 2023-ban dolgozott együtt az Egy csónakban című filmben, amelyet Clooney rendezett.
Most azt mondta el a színészről, aki nemrég házasodott össze Dua Lipa énekesnővel:
Remélem, Callum lesz a következő Bond. Szerintem nagyszerű lenne a szerepben. Ő a tökéletes fickó arra, hogy megcsinálja. Magas, jóképű, elbűvölő, és brit.
Nem tudni, hogy Denis Villeneuve, a következő Bond-film rendezője mit szól majd Clooney ötletéhez, de úgy tudni, már ő is a színészválogatáson gondolkodik. Jelenleg több nevet is pletykálnak következő Bondkét: felmerült többek között Jacob Elordi, Harris Dickinson, valamint Jack Lowden is.
Korábban azt írtuk a Bond-frencsájz jövőjéről, hogy a stúdió szerint az új színésznek három feltételnek kell majd megfelelnie:
- brit,
- fiatal,
- „új arc", tehát relatíve ismeretlen.
Tehát úgy néz ki, búcsút inthetünk az álomnak, hogy látjuk még Idris Elbát, vagy Henry Cavillt a legendás kém szerepében: inkább számíthatunk egy teljesen ismeretlen, huszonéves srácra, mint egy olyan színészre, akit a rajongók már évek óta szívesen képzelnek el a szerepben. De a remény hal meg utoljára, rendelhet még Vesper Martinit Tilda Swinton felrázva, nem keverve!
Íme a top 7 színész, akit a legszívesebben látnánk a következő James Bondként
Az elbai sárm, a cavilli karakter, vagy valami egészen más lesz a nyerő az Amazon számára? Jeff Bezos már a közösségi médiában kérdezgeti, ki legyen Daniel Craig utódja, nekünk pedig vannak tippjeink.
Tovább
(via The Independent)








