Ezektől a torokszorító jelenetektől szinte aludni sem tudtunk.

1. Orosz rulett - A szarvasvadász (1978)

Minden idők egyik legjobb színésze, Christopher Walken apait-anyait beleadott abba, hogy ilyen rémálomszerű és felejthetetlen legyen az 1978-as A szarvasvadász című film, amelyben egy Pennsylvania állambéli baráti társaság tagját, Nicket alakítja, aki gyógyíthatatlan lelki sebeket szerez a vietnami háborúban. Walken kulcsjelenete az orosz rulettjátszma, amelyre hadifogolyként kényszerítik, és amelynek újrakreálására még Amerikában is olthatatlan vágyat érez. A színész a feszültséggel teli jelenetben tökéletesen átadja karaktere reménytelenségét és szenvedését, a film többi részében pedig hátborzongató módon emlékezteti a nézőt a sokkoló jelenetre. A férfi soha nem lesz már olyan, mint előtte volt, Walken pedig tökéletes játékkal mutatja be a zuhanást a semmibe.

2. Az izé az étkező mögött - Mulholland Drive (2001)

David Lynch úgy ért a feszültségkeltéshez, mint senki más: legyen szó az In Dreams-jelenetről a Kék bársonyban, vagy a kisvárosi nyomasztásról a Twin Peaksben, a zseniális rendező pályája során számtalanszor bizonyította, hogy olyan okosan és finoman tudja elcsavarni a néző fejét, hogy az maga sem érti, mitől fél vagy szorong pontosan a vászon előtt. Lynch módszerének magasiskoláját mutatta be 2001-es filmjének feledhetetlen jelenetében. Az étkezdében, és amögött játszódó képsorok nem nagyon csatlakoznak a film többi részéhez, mégis könnyű azt érezni, hogy ez lehet a film kulcsjelenete. Afeszült beszélgetés során Lynch gyakorlatilag előre el is árulja a nézőnek, mi fog történni, ám ez nemhogy oldja, hanem méginkább szorongatóvá teszi a képsorokat. Amikor pedig a lassan építkező, párbeszédcentrikus jelenet végén megtörténik a csavar, joggal érezhetjük, hogy a szívünk kiszakad a helyéről, akár elsőre, akár sokadjára látjuk a filmet.

3. Az érmedobás - Nem vénnek való vidék (2007)

Nemcsak a Coen-testvérek egyik legnagyobb szakmai sikert arató, Oscar-díjas filmjének, hanem talán egész filmográfiájuknak is kiemelkedő jelenete Anton Chigurh (Javier Bardem) félelmetes bemutatkozása ebben a déli noirban, amely tökéletesen adja vissza az alapul szolgáló Cormac McCarthy-regény hangulatát, a remek író szigorú prózáját nagyszerű alakításokkal helyettesítve. A közönség a pár perces jelenet alatt megtanul rettegni a krimi főgonoszától, a minden empátiától és érzéstől mentes bérgyilkostól, akinek az ölés csak amolyan kedvtelés, és aki mindenen és mindenkin kérdés nélkül átgázol, hogy elérje célját. A képsorok nemcsak a cselekmény tétjeit tisztázzák, de betekintést engednek a romlott férfi agyába, és súlyos filozófiai mellékzöngékkel teszik még feledhetetlenebbé a filmet. A Nem vénnek való vidék valószínűleg enélkül a jelenet és karakter nélkül is működött volna, ám messze nem lenne olyan jó, mint így.

4. Az autóbaleset - Örökség (2018)

Az Örökség című modernkori horror-mestermű egyik legkegyetlenebb, legfélelmetesebb, legszorongatóbb és legvéresebb jelenete hosszú ideig építkezik, és készteti találgatásra a nézőt, hogy aztán egy minden lehetőségnél döbbenetesebb végkifejlettel borzassza el őt. Amikor Peter Graham (Alex Wolff) elviszi magával egy buliba az allergiás húgát (Milly Shapiro), a néző már érzi hogy itt valami szörnyűséges fog történni, ám hosszú ideig nem kap választ arra, hogy pontosan micsoda. A jelenetben ezután minden szépen lassan elromlik, a baj megtörténik, majd pillanatok alatt egyre súlyosbodni kezd. A végén aztán persze kiderül, hogy a halálos veszélyt teljesen máshol kellett volna sejteni, mint amit a nyomokból tudhattunk, a torokszorító képsorok pedig rémálommal végződnek. Ez tipikusan az a jelenet, amelyet nem néznénk meg jókedvünkben túl sokszor, és ha úgy is döntünk, hogy egynél többször végigüljük az Örökséget, valószínűleg akkor sem fogjuk túlságosan várni azt.

5. Üldözés a labirintusban - Ragyogás (1980)

A hírhedten szigorú Stanley Kubrick a horror műfajába is elhozta saját, kőkemény, mégis művészi hozzáállását, ezzel pedig egy korszakalkotó filmet teremtett, amely újszerűen állt Stephen King eredeti sztorijához, a klausztrofób hotel atmoszférájához, valamint főszereplőjéhez, az őrült Jack Torrance-hez (Jack Nicholson) is. A férfi megőrülése a horrortörténelem egyik leghírhedtebb lefelé vezető spirálja, amely a filmvégi labirintusos üldözésben csúcsosodik ki. A talán túl hirtelen is véget érő jelenetben a néző szinte a bőrén érzi a jeges hideget, amely az űzőt és az űzöttet is áthatja a végső leszámolás során. Kubrick zseniálisan játszik a színekkel, a beállításokkal, a színészekből pedig karaktereikhez hasonlóan itt bukik ki végleg az őrület és a kétségbeesés, amelybe a rendező hajszolta őket. Minden tökéletesen működik hát, a jelenetet pedig senki sem tudja elfelejteni, aki látta.