Mozi vagy stream? – 2022 rengeteg változást hozott

2022-ben ismét úgy mozizhattunk, mint a pandémia előtt, ám sok minden megváltozott azóta. Vajon még mindig a stream a legnagyobb ellenfele a filmszínházaknak?

2022 volt az első év, amit korlátozások nélkül töltöttünk, ami azt jelentette, hogy tavaly már nem zártak be a járvány miatt a kulturális intézmények, ráadásul március óta a maszkviselés sem kötelező. Hogy mennyire ésszerűek ezek a döntések, az nem jelen cikk tárgya, viszont tény, hogy 2020 óta a tavalyi volt az első év, ami pandémia nélkül telt, és szabadon járhattunk ismét moziba. Persze a járvány és a lezárások alaposan átalakították a filmfogyasztási szokásokat, és a kínálatot is: a mozit egy időre felváltotta stream, és ez nem múlt el nyomtalanul. De ki volt 2022 nagy nyertese, vagy volt-e egyáltalán nyertese a tavalyi évnek? Összegző cikkünkben ezt vizsgáljuk.

Forrás: Pexels

 

Muszáj azzal kezdenem, hogy mivel a mozikat és streamszolgáltatókat globálisan nézem, így a pandémia utáni hazai helyzet, a megugrott rezsiárak nem tartoznak bele a vizsgálatba. Az infláció viszont annál inkább, de kezdjük kicsit távolabbról. Fontos kiemelni azt az időszakot, amíg a mozik zárva tartottak, hiszen ez volt a streamszolgáltatók Kánaánja: például a Netflix 7 millió új előfizetővel számolt 2020 első negyedévben, ehhez képest 16 millió új előfizetője lett. Ám a fellendülés kérészéletűnek bizonyult:

2022 elején már arról szóltak a hírek, hogy a Netflix nem hogy új előfizetőket szerezne, de egyre többet veszít.

Ráadásul tavaly fél év alatt 70 százalékot estek a vállalat részvényei. Ennek következményeként 2022 közepén több száz alkalmazottat bocsátottak el Netflixtől. Továbbá azt se feledjük, hogy az orosz-ukrán háborúra reagálva a cég elhagyta az orosz piacot, ami mínusz 700 ezer előfizetőt jelentett. 2022. decemberére pedig a hazánkban is elérhető Amazon Prime Video lenyomta a Netflixet. Igaz, csak Észak-Amerikában, globálisan még mindig a Netflixnek van a legtöbb előfizetője, de azért ez így is beszédes. 

Forrás: HBO

 

Vissza a moziba

Érdekes helyzetben voltak a mozik a pandémia után, mivel egyfelől több premierfilm is állt dobozban, másfelől ha több hónapot tölt az ember bezárva, nem biztos, hogy az az első gondolata, hogy egy újabb zárt térbe, a moziba meneküljön. Ráadásul a bizalmatlanság is ott lebegett, hiszen a járvány tömegben, elősorban zárt térben terjedt a legjobban. Globálisan 2021 április-május környékén nyitottak újra mozik, így a tavalyi év már tényleg úgy telt, mintha a járvány előtti időszakban moziztunk volna (kivéve azt a pár hónapot év elején, amikor még maszkot kellett viselni). 

Azonban a 2022-es év hiába tűnt könnyebbnek, az elszabadult infláció jócskán megnehezítette a filmipar helyzetét is. A mozinéző ezzel a elsősorban a pénztáraknál találkozhat, hiszen a filmszínházak is kénytelenek voltak emelni az áraikon, illetve a nézőterek fűtésén is érezhető, hogy spórolni kénytelenek a mozik. De az infláció a filmgyártást is érinti, és ennek hosszabb távú hatását még nem látjuk előre. Azt azonban 2022 jól megmutatta, hogy az emberek még mindig szeretnek moziba járni, még akkor is, ha tudják, a filmek nagy része pár hét múlva elérhető valamelyik streamszolgáltatón.

Forrás: Pexels

 

45 nap

A stream jelentősége jócskám megnőtt a pandémia alatt, és az ott kialakított modell még mindig érvényben van:

számtalan film a mozipremiert követően, kb. másfél hónap után valamelyik streamszolgáltatónál vagy internetes videókölcsönzőnél landol.

Ennek elsődleges oka, hogy egy film a bevételének 90 százalékát általában az első 45 nap vetítései teszik ki. Magyarországon a Disney+ és a HBO Max tartalmai közt találunk pár héttel korábbi mozipremiereket, természetesen csak azon stúdiók kínálatából, melyek katológuscímei az adott szolgáltatónál vannak (a Disney+-on a sajtágyártású tartalmak – Marvel, Star Wars, Disney, Pixar – mellette a Fox stúdió, a HBO Maxon pedig a Warner Bros. filmjeit találjuk meg). Ez az üzletpolitika sokáig volt vita tárgya, de mostanra némi módosítással működni látszik: a katalóguscímek érezhetően aszerint kerülnek fel, hogy mennyire jól mennek moziban. Ez határozza meg, hogy mennyi idő után nézhetjük őket streamen. 

Hogy 2022-re visszatért a mozizási kedv, azt elég jól mutatja, hogy több film bevétele is szép számokat mutat:

Ez mindenképp javulás 2021-hez képest, amikor igaz, hogy a Pókember: Nincs hazaút jobban teljesített, mint a Maverick, hiszen 804,79 millió dollár volt az összbevétele, ám már a második helyezett Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája is jócskán elmarad a tavalyi másodiktól, hiszen globálisan is csak 224,5 millió dollárt hozott.

Forrás: Paramount

 

Ugyanakkor filmszínházaknak elég nehéz volt 2022: a második legnagyobb filmforgalmazó, a Cinema City anyavállalata,

a Cineworld ősszel csődvédelmet kért, mivel több, mint 5 millárd dolláros adóssága halmozódott fel.

Ez azonban nem befolyásolja a magyarországi Cinema City mozikat, hiszen a 2022-as év már eléggé hasonló volt a számukra, mint a pandémia előtt. Miként Buda Andreától, a Cinema City mozihálózat Marketing és PR igazgatójától megtudtuk, 2021-ben még előfordult, hogy egy héten pusztán egy mozipremier volt, 2022-ben azonban már 4-6 premier volt hetente, ami már jóval közelebb áll a COVID előtti trendhez. Ez alól az augusztus-szeptemberi időszak kivétel, amikor szintén a járvány miatti leállások filmhiányt eredményeztek, s hetente 2-3 új filmet mutattak be. Ugyankkor a pandémia előtti évhez, 2019-ez nem érdeme hasonlítani a számokat, mivel az egy kimagaslóan jó év volt. Buda Andrea azt is elmondta PORT.hu-nak, hogy 2022 egyik legnézettebb filmje itthon is a Maverick volt, de a nemrég bemutatott Avatar - A víz útja már beelőzte. Ebből az is látszik, hogy

a nézők elsősorban azokért a filmekért mennek moziba, melyeknél fontos a látvány, és otthon, bármilyen készüléken nézzék is, nem azt az élményt kapják.

Forrás: Disney+

 

Hová tart ez az egész?

A stream-szolgáltatóknak sem volt békésebb 2022. A legnagyobb pofonokat a HBO Max kapta: a Discovery megvásárolta a WarnerMediát, és létrejött a két céget egyesítő Warner Bros Discovery. Az új vezérigazgató, David Zaslav számtalan költségcsökkentési döntést hozott, többek közt készülő, vagy már elkészült sorozatokat, filmeket kaszált el, a felületről több saját gyártású széria is lekerült, és a jövőben a HBO Max egyesül a Discovery+-al. Ez azt eredményezi, hogy

az HBO Max 2023 nyarán meg fog szűnni

(Magyarországon másfél évig se húzta, hiszen 2022. márciusában indult), és egy teljesen új streamszolgáltatás indul helyette. Mindez úgy, hogy a cég jelenleg 55 milliárd dolláros adósságot görget maga előtt.

De a Disney+-nak se meg valami jól: hiába van 236 millió előfizetőjük, a veszteségük 1,5 milliárd dollárra nőt (korábban 0,8 milliárd volt).

Forrás: Netflix

 

A Netflix visszaeséséről már volt szó, ám náluk nincs akkor a baj, valószínűleg azért, mivel még mindig a cég a piacvezető streamszolgáltató globálisan. Ráadásul, annak ellenére, hogy pár hónapja még mindenki temette, és a felhasználók erősen kritizálták a tartalmakat minőségét, végül olyan saját gyártású szériákkal bizonyított a cég, mint a Stranger Things 4. évada, ami a legnézettebb volt 2022-ben. A második helyen pedig nem meglepő módon a Wednesday áll. Az előfizetők tekintetében a bár nagy ugrás nem tapasztalható, de annak ellenére, hogy 2022 első felében még csökkent az előfizetők szám, a második félévben már növekedés tapasztalható, így 2022-ben 223,09 millió előfizetővel zárt, ami több mint másfél millióval több, mint a 2021-es év végén. Ráadásul idén tényleg odalép a Netflix, és komolyan megtiltja a felhasználói fiókok megosztását, ami valószínűleg újabb előfizetőket eredményez. 

A jövőre nézve nehéz következtetéseket levonni, hiszen, ahogy arról már korábban is szó volt, az elszabadult infláció is jócskánt alakíthatja még a piacot, de egyelőre úgy látszik, jól elvan egymás mellett a stream és mozi. Sőt, olykor még erősítik is egymást.

(via Variety, Vancouver Is Awesome, Box Office Mojo)