Újabb 5 kultikus sci-fi, amit még mindig nem értünk egészen

  • PORT

Ezeken aztán évekig lehet agyalni.

Vannak filmek, amiknek sztorija, mondanivalója már a stáblista előtt világos, vannak olyanok, amiknél a stáblista alatt esik le, hogy mi is történt, és vannak azok a filmek, amiken még évek múlva is agyalunk. Íme újabb öt ilyen sci-fi, amit mindmáig nem egészen értünk. (Korábbi összeállításunk itt érhető el!)

 

Sztalker (1979)

A Sztrugackij-fivérek 1972-es Piknik az árokparton című regényéből Andrej Tarkovszkij rendezett elemei erejű filmet. A minden idők egyik legjobb művészfilmjeként számon tartott tudományos-fantasztikus sztori középpontjában a rejtélyes Zóna nevű hely áll, ahová az utat egyedüliként ismerő, címbeli Sztalker elvezet egy írót és egy professzort.

A film látomásszerű világában néha nehéz megállapítani, mi is történik, és egyáltalán az valóságos-e,

de ha a Sztalkert egyfajta allegóriaként nézzük végig, akkor sok gondolkodnivalót ad a stáblista utáni napokra, hónapokra, évekre.

A csodálatos kultuszfilm, amely „megölte" a rendezőjét

Alex Garland és Jonathan Nolan is a nagy orosz filmklasszikus, a Sztalker rajongója – de kevesen tudják, milyen árat fizettek készítői

Tovább

 

Pi (1998)

Darren Aronofsky több olyan filmet is készített, ami alapos magyarázatra szorul(na), kapásból ott a rendező debütáló műve, a Pi. A látszólag pszichológiai sci-fi-thrillerként működő, fekete-fehér alkotás középpontjában egy számelméleti szakember, Maximillian Cohen (Sean Gullette) áll, aki teljesen megszállottja lesz a 216 jegyű számsornak, ami összefüggésben lehet Isten 216 betűből álló, valódi nevével. Maxet durva fejfájások gyötrik, amire erős gyógyszer szed, így idővel összemosódik számára a valóság és a vízió, és egy idő után

már mi sem tudjuk, mi igaz, mi nem ebben a geometriát, matematikát, valószínűségszámítást és kabbalisztikát vegyítő világban,

ami lehet, hogy csak Max fejében létezik. A Pi látomásszerű jelenetei és a mindent átszövő matematikáról szóló elméletei bőven hagynak gondolkodnivalót, ahogy a film lezárása is, ami még 27 évvel a bemutató után sem egészen világos.

 

Donnie Darko (2001)

A Jake Gyllenhaal főszereplésével készült kultikus sci-fiben láthatjuk minden idők második legikonikusabb filmes nyulát – az első hely természetesen Caerbannog barlangjának őrét illeti a Gyalog-galoppban. Ez a nyúl azonban nem igazi, csak jelmez, amiben a címszereplő előtt megjelenik egy srác, aki útmutatásokat ad neki, miként állíthatja meg a közeledő a világvégét. Egy hétig követjük Donnie-t, ami alatt elég zavaros dolgok történnek, főként mivel

kiderül, hogy lehetséges az időutazás.

Viszont a jó hír, hogy ez az egyetlen film a listánkon, ami csak akkor hagy űrt a nézőben, ha a mozis verziót látta. A kevésbé ismert rendezői változatban Richard Kelly szinte mindenre magyarázatot ad, igaz, ezzel el is vész minden titokzatosság, ami a Donnie Darkót izgalmassá tette.

A nyúlon innen és túl! - Rémes nyulak a filmvásznon

A húsvéti nyuszi aranyos - ezek a nyulak egyáltalán nem azok, avagy filmek, amelyek elérték, hogy féljünk a nyuszitól!

Tovább

 

Paprika (2006)

Számtalan remek animációs sci-fi készült, de a 2006-os Paprika mindenképp kiemelkedik a mezőnyből. A műfaj egyik nagy tragédiája, hogy rendezője, Satoshi Kon hasnyálmirigyrákban szenvedett, és 46 évesen elhunyt. A legtöbben a Paprikát tartják a legjobb alkotásának, amit

mindenképp látnod kell, ha neked is bejött az Eredet (2010).

Vizuális és narratív szempontból is baromi megterhelő, ha először látjuk, mivel az egész film az álomlogikát követi, ami miatt muszáj újra és újra megnézni, hogy kibontakozzon előttünk a teljes sztori. Mivel számtalan apró részletre akad az ember egy-egy újranézés alkalmával, valószínűleg nem lesz olyan, aki csupán egyszer fut neki a Paprikának.

 

A felszín alatt (2013)

A Scarlett Johansson főszereplésével készült film az idegen inváziós sci-fit vegyíti a testhorrorral: a titokzatos fiatal nő, Laura férfiakat csábít el a skóciai éjszakában, ám szegény krapekok hoppon maradnak, ugyanis a csinos lány valójában földönkívüli, és egészen más terve van velük, mint amire ők számítanak. A felszín alatt

a 2010-es évek egyik legizgalmasabb sci-fije, ami egyáltalán nem a hagyományos narratívát használja – épp ezért nem könnyű hozzá utat találni.

Míg egyesek egy mesterkélt, unalmas alkotást láttak benne, másoknak egy feminista tanulmány a szexualitásról és az emberi identitásról.

Ez is érdekelhet

A 7 legelborultabb sci-fi

Nem könnyű őket megemészteni, a nagyközönségnek nem is sikerült, de bizonyos rétegekben kultfilmeknek számítanak.

Lássuk!

 

(via Collider)