8 sorozatbeli szerelmespár, akiket régen cukinak hittünk, pedig inkább mérgezőek

Sok régi kedvenc sorozatos kapcsolat ma már egészen másképp hat, mint annak idején.

A sorozatok egyik legnagyobb ereje, hogy évadokon keresztül építik a karakterek közötti kapcsolatokat. Egy jó párosnak drukkolni szinte már nézői sport: várjuk az első csókot, a nagy kibékülést, az egymásra találást, néha pedig akkor is romantikusnak látunk valamit, amikor igazából bőven látszanak azok a bizonyos red flagek. Összeállításunkban most megmutatjuk azokat a sorozatos szerelmespárokat, akiket anno édesnek hittünk, pedig igazából toxikusak. 

Ez is érdekelhet

10 filmbeli szerelmespár, akik a mai napig együtt vannak

Filmbeli szerelmespárként indultak, majd civilben is összejöttek, a kapcsolatuk pedig tartósnak bizonyult.

Tovább

Aria és Ezra – Hazug csajok társasága

A tanár-diák kapcsolat önmagában is elég problémás terep, de Aria és Ezra románca azért különösen furcsa, mert a Hazug csajok társasága az egyik fő szerelmi szálként kezelte a kapcsolatukat. Igaz, amikor először találkoztak, Ezra még nem tudta, hogy Aria a diákja, Aria pedig hazudott a koráról, de ez nem változtat azon, hogy később már nagyon is tisztában voltak a helyzettel. A sorozat sokáig úgy próbálta beállítani őket, mint akik egyszerűen nem tudnak ellenállni egymásnak, ma viszont ezt a dinamikát akárhogy is nézzük, nehéz romantikusnak látni.

Chuck és Blair – A pletykafészek

Chuck és Blair sokáig a 2000-es évek egyik legikonikusabb sorozatos párosának számított. Rengeteg nagy pillanatuk volt, a kapcsolatukat drámák, viták, szakítások és nagy kibékülések jellemezték, és titkon sokan vágytak arra, hogy a kedvesük hasonlóképpen, egy óriási rózsacsokorral a kezében valljon szerelmet. Újranézve azonban már nehéz figyelmen kívül hagyni, mennyire egészségtelen volt ez a viszony. Chuck már a sorozat elején súlyosan problémás dolgokat tesz, később pedig Blairrel együtt újra és újra egymás legrosszabb oldalát hozzák elő. Az ő szerelmük régen szenvedélyesnek tűnt, ma viszont sokkal inkább rombolónak hat. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Gossip Girl (@gossipgirl) által megosztott bejegyzés

Dan és Serena – A pletykafészek

A pletykafészek azért termelt pár toxikus románcot. Dan és Serena kapcsolata elsőre klasszikus kívülálló-fiú és gazdag-lány románcnak tűnt, a finálé csavarja azonban teljesen új megvilágításba helyezte az egészet. Miután kiderült, hogy Dan volt Pletykacica, már nagyon nehéz romantikus végjátékként nézni a viszonyukat. Hiszen Dan gyakorlatilag éveken át nyilvánosságra hozta Serena magánéletének részleteit, megszégyenítette, zaklatta és folyamatosan beavatkozott az életébe. Így a nagy egymásra találás utólag inkább kellemetlen, mint megható.

Ross és Rachel – Jóbarátok

Ross és Rachel a televíziózás egyik legismertebb párosa, de attól, hogy ikonikusak, még nem biztos, hogy jók is voltak egymásnak. A kapcsolatuk tele volt féltékenységgel, sértettséggel és hatalmi játszmákkal, Ross pedig sokszor kifejezetten birtoklóan és lekezelően viselkedett a szerelmével. Rachelt újra és újra visszahúzta, nem tetszett neki, hogy a karrierjében szeretne kiteljesedni, és végső soron a nagy egymásra találásuk is azért jöhetett létre, mert Rachel lemondott egy óriási szakmai lehetőségről.  Régen sokan drukkoltak nekik, ma viszont egyre többen érzik úgy: Rachelnek talán tényleg fel kellett volna szállnia arra a repülőre.

Spike és Buffy – Buffy, a vámpírok réme

Spike és Buffy kapcsolata sokáig izgalmas, váratlan és sötéten vonzónak tűnt. Kétségtelen, hogy működött köztük a kémia, és a sorozat jól játszott azzal, mennyire ellentmondásos ez a kapcsolat. Csakhogy Spike rengeteg vállalhatatlan dolgot tett, például, amikor megpróbál Buffy akarata ellenére intim kapcsolatot létesíteni a lánnyal. Ez annyira súlyos, hogy egész egyszerűen nem lehet romantikusként kezelni ezt a viszonyt. 

Sookie és Bill – True Blood – Inni és élni hagyni

A True Blood elején Sookie és Bill kapcsolata volt a sorozat nagy, természetfeletti románca. Egy ember és egy vámpír szerelme, titkokkal, veszéllyel és déli gótikus hangulattal. A gond csak az, hogy Bill már a kezdetektől hazudik Sookie-nak, manipulálja őt, és a kapcsolatuk messze nem olyan tiszta, mint amilyennek eleinte látszik. Ahogy halad előre a sorozat, Bill egyre problémásabbá válik, a mélypont pedig az, amikor vérszomja miatt majdnem megöli Sookie-t. Ezt nehéz egyszerű szerelmi akadályként elkönyvelni...

Damon és Elena – Vámpírnaplók

Ezekkel a vámpíros sztorikkal csak a baj van. Damon és Elena szerelme ikonikusnak volt mondható, sok rajongó szerint őket az ég is egymásnak rendelte, és egyértelmű, hogy a lány számára az idősebb Salvatore fiú volt a tuti befutó. A kémiájuk tagadhatatlan, de ez nem törli ki Damon korábbi tetteit. A karakter több alkalommal is bántotta Elenát és a hozzá közel állókat, köztük a legjobb barátját és a testvérét is. Bármennyire is vonzódtak egymáshoz, mai szemmel nehéz normálisként tekinteni erre a kapcsolatra. 

Daenerys és Khal Drogo – Trónok harca

Daenerys és Khal Drogo kapcsolata az első évad végére sok néző szemében különös, epikus szerelmi történetté vált, pedig az indulása nagyon is problémás. Daeneryst ugyanis belekényszerítik a házasságba, Drogo pedig a kapcsolat elején többször úgy létesít vele intim kapcsolatot, hogy a lány azt nem akarja. Később persze próbálták őket romantikusabb színben feltüntetni, de ez nem változtat azon, honnan is indultak. 

via Buzzfeed