Folytatódik a Pluribus.
Mindössze fél éve ért véget a Pluribus első évada, mégis már most sokan türelmetlenül várják a folytatást. A finálé egy hatalmas, drámai fordulattal zárult, és egy olyan második évadot készített elő, amelyben a Rhea Seehorn által alakított főhős már nyílt háborút indít az idegen kollektív tudat ellen, amely átvette a Föld irányítását.
A folytatásra azonban bizony várniuk kell a rajongóknak, bár az új szezon már fejlesztés alatt áll. A forgatás viszont csak később indul, amit aztán az utómunka követ, így biztosan bőven kell várni arra, hogy az új részek felkerüljenek az Apple TV-re.
Jó hír azonban, hogy a sorozat alkotója, Vince Gilligan a Deadline-nak elmondta, intenzíven dolgoznak a második évad epizódjain.
Nagyjából az írási folyamat felénél járunk. A kollégáimmal már összeraktuk az epizódokat. Minden évad elején és minden sorozatnál nehéz elindulni, de aztán az ember benne marad, és idővel összeáll az egész. Most kezdek odajutni, hogy már várom a forgatást, és azt is, hogy a nézők lássák, mert egyre jobban tetszik, amit kihoztunk belőle.”
Hivatalos premierdátum tehát még nincs, de Gilligan szavai alapján a munka jól halad.
Ez is érdekelhet!
Az Apple TV titokban elindította a televíziózás valaha volt legnagyobb sci-fi franchise-át
Nagyszerű sorozatok jelennek meg a népszerű streamingszolgáltatón.
TovábbMint megírtuk, az első évad az Apple TV+ valaha volt legnagyobb sorozatdebütálását produkálta. A platform közlése szerint a széria a sorozat 2025. november 7-i, két epizóddal induló premierje után több, mint 100 területen – köztük az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Kanadában és Ausztráliában – is a legerősebb nyitányt hozta. Mindezt a Nielsen streaminglistái is megerősítették, mely szerint a sorozat 6,4 millió órányi nézést gyűjtött az első héten.
Forrás: Slash Film





