Johnny Depp az MTV kabalájaként lepett meg mindenkit a VMA-díjátadón

A gála nagy nyertesei Jack Harlow és Lil Nas X, Harry Styles, valamint Taylor Swift lettek, utóbbi bejelentette, hogy októberben új nagylemezzel jelentkezik.

Lezajlott a 2022-es MTV Video Music Awards gála a New Jersey-i Prudential Centerben, ahol az aktuális popzenei élet színe-java tiszteletét tette. A nyertesek tekintetében nagyjából minden a papírforma szerint alakult: az est egyik házigazdája, Jack Harlow négy, ebből Lil Nas X-szel közösen három, illetve Harry Styles és Taylor Swift is három-három kategóriában tudott győzedelmeskedni az este során.

Johnny Depp az MTV VMA díjkiosztóján, 2022; Fotó: MTV VMA 22/Getty Images

 

Utóbbi többek közt az este legfontosabb díját, Az év videójáért járó szobrocskát vihette haza, méghozzá annak az általa rendezett 10 perces rövidfilmnek köszönhetően, amit akár még Oscarra is jelölhetnek a következő év elején. Az énekesnő a köszönőbeszédében ráadásul azt is bejelentette, hogy

október 21-én vadonatúj stúdióalbummal jelentkezik Midnights címmel.


A legnagyobb meglepetést
azonban az Amber Hearddel való pereskedése, majd győzelme óta először a nagy nyilvánosság előtt megjelenő Johnny Depp cameója okozta, aki ugyan csak hologramként, arcát a zenecsatorna kabalájának számító űrhajós figura sisakjára kivetítve jelent meg a színpad felett lebegve.

Depp humorosan a következő mondattal köszöntötte a közönséget:

Hé, tudjátok mit? Szükségem volt a munkára.”


Később egy reklámblokk után visszatérve pedig így folytatta:

„Csak szeretném, srácok, hogy tudjátok, hogy rendelkezésre állok bár micvákra, bát micvákra, esküvőkre, virrasztásokra…Szóval bármire, amire csak szükségetek van. BÁRMIRE. Óh, és fogorvos is vagyok.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Johnny Depp (@johnnydepp) által megosztott bejegyzés

 

A Legjobb hip hop videó mellett a Michael Jacksonról elnevezett Video Vanguard életműdíjjal jutalmazták a műsorvezetőként is színpadra lépő Nicki Minajt, a Red Hot Chili Peppers pedig a Global Icon Award különdíj mellett a Legjobb rock kategóriában is nyerni tudott.

Az év dala Billie Eilish Happier than Ever című száma lett, az év előadójának Bad Bunny-t, az év felfedezettjének pedig Dove Cameront választották. A legjobb latin kategóriában Anitta, a legjobb alternatív mezőnyben pedig a mellbimbót és bőrtangát villantó Måneskin térhetett haza díjazottként.