Hogy képzelik ezek a kib*a***** kö*ögök, hogy remake-t csinálnak ebbõl?????!!!!! Nicholas Cage-dzsel??? 5 éve borzalmasan játszik, és nincs egy jó filmje se! Harvey Keitel a Mocskos zsaru. Senki sem tudná utána csinálni. A forgatókönyvíró is tök más lesz! Az egyetlen reményem a biztoskezû Werner Herzog. (A bámulatos Aguirre rendezõje) Talán õ majd gondoskodik róla hogy ebbõl legyen valami. Elnézést ezért a kirohanásért, de engem ez felháborít. Ez a film számomra, (de szerintem nem vagyok egyedül) szent és sérthetetlen.

Hát ez volna az az értékelés átgondolás. :) Hangsúlyozom a véleményem csak a végsõ értékelésben változott.
Harvey Keitel bizony bátor ember. Egy ilyen alapokra fektetett, mocskos, beteg, de egyben tanulságos történetben nem sok színész mert volna fõszerepet vállalni. Pláne, hogy szoros körítést ad a filmnek, majd központi témává válik a filmben az egyház. Abel Ferrara bizony hajlamos a tabudöntögetésre. Ebben a filmben jó párszor megbillentette a filmnyelvi ábrázolások szabályait, hol több, hol kevesebb sikerrel. Az egyház bemutatásánál ugyan nem kritikusan áll a dolgokhoz, a keresztény szimbólumok valahogy mégis elég sok helyen fellelhetõk. Harvey Keitel karakterének, akinek egészen egyszerûen, csak Hadnagy a neve(!), több kokó, vagy már szétesni kezdõ személye hatására többször is behallucinálja Jézus Krisztus-t, ami nagyon jó metafora, testet ölt benne a megváltás, hogy a korrupt, hatalmával folyton visszaélõ, drogfüggõ, szerencsejátékfüggõ, és egyben nagycsaládos, katolikus hadnagy, a címszereplõ mocskos zsaru talán megtalálhatja azt, ha végül jót cselekszik. Ezzel pedig be is fejezõdik mélyrepülése, a hatás pedig nagyon érdekes, pozitívan bizarr. Erre a karakterre még az "antihõs" kifejezés is túlzás. Ez az ürge egy igazi szemétláda, akiben semmit, hacsak nem "megjavulni" akarását lehet elismerni, megszeretni azonban akkor sem igen tudja az ember. Harvey Keitel elég nehezen bontakozik ki, de mikor végre sikerül ennek megtörténnie sok rövidebb jelenet után, egy rossz szavunk sem lehet. Bámulatosan tragikus alakítást tudhat magáénak, és szemtanúi lehetünk annak, hogy hogyan válik ez a figura rejtett etalonná. A drámai bemutatás hol pozitív, hol negatív módon van visszafogva, van mikor a rendezés kellõen érzéketlen, nem dramatizál, nem próbálkozik a megkedveltetéssel, egyszerûen csak közvetít. Ez a nagy csönd, és hallgatás akkor negatívum, amikor a film kezd kissé Tarr Bélásodni, és ami rideg és valóságos, egyben unalomba is fullad egy csöppet. Abel Ferrara bizony nagyon más irányt vett a New York királya után. Az alaptéma ugyan hasonló módon a rabló-pandúr közegben játszódik, az ábrázolásmód azonban gyökeresen eltér, az itteni figurák sokkal köznapibbak, igaziak, és nem válnak zsánerkarakterekké. A megcélzott és bemutatott környezet is bensõségesebb, szinte csak egy közösségnyi embert mutat be. Itt már felismerhetõ a 4 évvel késõbbi Temetés címû Ferrara-filmnél alkalmazott stílusjegyek, és a két film is kb. azonos szinten van. Az utóbbi film viszont diszkrét, nem úgy mint a Mocskos zsaru, amiben többet káromkodnak, és hogyhogy nem, férfi és nõi nemiszerveket mutogatnak nekünk. Mindkét film fájdalmasan igazi és reális, a drámai bemutatás pedig hasonlóan erõs. Azért picit szomorú vagyok, hogy egy ilyen alaptémával mit kezdett volna mondjuk Scorsese(Biztos jobb lett volna), Ferrara munkája azonban így is rányomja keserédes bélyegét az alkotásra, ami így legalább nem hogy nem átlagos, hanem nagyon is egyedi. A Mocskos zsaru erõteljesen cammogó film, ami nagyon valóságszagú, néhol szatirikus, katarzisszerû magasságokban ábrázolja a balsorsot, ami pozitívum, és érdemes is a filmet megnézni emiatt, a megváltás téma is új tálalásba kerül, szeretni azonban nem könnyû ezt az alkotást. Talán az ellentmondásossága, mocskossága, és valóságszaga miatt nem túl élvezhetõ, megnézésre azonban így is erõsen ajánlott. Hát mi a kult film, ha nem ez? 83%

Szeretném átértékelni. Ma újra megnéztem belõle pár dolgot, és most úgy gondolom, jobbra értékelném.

Scorsese-nek van egy ilyen listája? Ismertesd már velem légyszives! Amúgy nem tudom, hogy ez a paraszt miért 3-szor küldte el a kommentemet. Valamelyik kedves szerkesztõbácsi megtenné, hogy az elsõ kettõt eltûnteti? A harmadikat ne, mert ahhoz van kép. Elõre is köszönöm. :)

Meg van DVD-n és teljesen egyetértek veletek, akárhányszor megnézem mindig a hatása alá kerülök.

Baby, I'm back!
Harvey Keitel bizony bátor ember. Egy ilyen alapokra fektetett, mocskos, beteg, de egyben tanulságos történetben nem sok színész mert volna fõszerepet vállalni. Pláne, hogy szoros körítést ad a filmnek, majd központi témává válik a filmben az egyház. Abel Ferrara bizony hajlamos a tabudöntögetésre. Ebben a filmben jó párszor megbillentette a filmnyelvi ábrázolások szabályait, hol több, hol kevesebb sikerrel. Az egyház bemutatásánál ugyan nem kritikusan áll a dolgokhoz, a keresztény szimbólumok valahogy mégis elég sok helyen fellelhetõk. Harvey Keitel karakterének, akinek egészen egyszerûen, csak Hadnagy a neve(!), több kokó, vagy már szétesni kezdõ személye hatására többször is behallucinálja Jézus Krisztus-t, ami nagyon jó metafora, testet ölt benne a megváltás, hogy a korrupt, hatalmával folyton visszaélõ, drogfüggõ, szerencsejátékfüggõ, és egyben nagycsaládos, katolikus hadnagy, a címszereplõ mocskos zsaru talán megtalálhatja azt, ha végül jót cselekszik. Ezzel pedig be is fejezõdik mélyrepülése, a hatás pedig nagyon érdekes, pozitívan bizarr. Erre a karakterre még az "antihõs" kifejezés is túlzás. Ez az ürge egy igazi szemétláda, akiben semmit, hacsak nem "megjavulni" akarását lehet elismerni, megszeretni azonban akkor sem igen tudja az ember. Harvey Keitel elég nehezen bontakozik ki, de mikor végre sikerül ennek megtörténnie sok rövidebb jelenet után, egy rossz szavunk sem lehet. Bámulatosan tragikus alakítást tudhat magáénak, és szemtanúi lehetünk annak, hogy hogyan válik ez a figura rejtett etalonná. A drámai bemutatás hol pozitív, hol negatív módon van visszafogva, van mikor a rendezés kellõen érzéketlen, nem dramatizál, nem próbálkozik a megkedveltetéssel, egyszerûen csak közvetít. Ez a nagy csönd, és hallgatás akkor negatívum, amikor a film kezd kissé Tarr Bélásodni, és ami rideg és valóságos, egyben unalomba is fullad egy csöppet. Abel Ferrara bizony nagyon más irányt vett a New York királya után. Az alaptéma ugyan hasonló módon a rabló-pandúr közegben játszódik, az ábrázolásmód azonban gyökeresen eltér, az itteni figurák sokkal köznapibbak, igaziak, és nem válnak zsánerkarakterekké. A megcélzott és bemutatott környezet is bensõségesebb, szinte csak egy közösségnyi embert mutat be. Itt már felismerhetõ a 4 évvel késõbbi Temetés címû Ferrara-filmnél alkalmazott stílusjegyek, és a két film is kb. azonos szinten van. Az utóbbi film viszont diszkrét, nem úgy mint a Mocskos zsaru, amiben többet káromkodnak, és hogyhogy nem, férfi és nõi nemiszerveket mutogatnak nekünk. Mindkét film fájdalmasan igazi és reális, a drámai bemutatás pedig hasonlóan erõs. Azért picit szomorú vagyok, hogy egy ilyen alaptémával mit kezdett volna mondjuk Scorsese(Biztos jobb lett volna), Ferrara munkája azonban így is rányomja keserédes bélyegét az alkotásra, ami így legalább nem hogy nem átlagos, hanem nagyon is egyedi. A Mocskos zsaru erõteljesen cammogó film, ami nagyon valóságszagú, néhol szatirikus, katarzisszerû magasságokban ábrázolja a balsorsot, ami pozitívum, és érdemes is a filmet megnézni emiatt, a megváltás téma is új tálalásba kerül, szeretni azonban nem könnyû ezt az alkotást. Talán az ellentmondásossága, mocskossága, és valóságszaga miatt nem túl élvezhetõ, megnézésre azonban így is erõsen ajánlott. 78%