Borzalmas dolgokkal vádolta Marilyn Mansont, most azt mondja, csak kitalálta

Ashley Morgan Smithline azt állítja, Evan Rachel Wood kényszerítette rá, hogy hamisan vádaskodjon.

2021 elején derült ki, hogy Evan Rachel Wood színésznő azzal vádolja volt élettársát, Marilyn Manson énekest, hogy rettenetes terrorban tartotta: bántalmazásról, fenyegetésről, zsarolásról, nemi erőszakról és agymosásról beszélt. Wood mellett akkor Manson több más áldozata is előállt a maga történetével – egyikük, Ashley Morgan Smithline színész és modell azonban most azt mondja, hazugságokat állított.

A nő a People magazin egyik 2021 májusi számának a borítóján szerepelt, azzal a szöveggel, hogy „túléltem egy szörnyeteget”, a belső oldalakon pedig azt lehetett olvasni, hogy az énekes többek közt kikötözte, megerőszakolta, amíg ő aludt, ivott a véréből és belevéste a monogramját a combjába.

„Átmosta az agyam, amitől undorítónak érzem magam”

– idézték Smithline-t egy fotó mellett, amin a sebhelyet mutatja.

Marilyn Manson. Forrás: Niels van Iperen / Getty Images


A bíróságra a múlt hét második felében beadott iratok szerint azonban a nő visszavonta az állításait. Most azt írja, hogy a vádak, amelyekkel először 2021 februárjában jött elő az Instagram-oldalán, hamis állításokat tartalmaztak: egyebek mellett nem igaz az erőszak, a nem közös beleegyezéssel történt szexuális együttlét és a kezdőbetűk bevésése sem. Smithline emellett azzal is előjött, hogy Evan Rachel Wood vette rá, hogy hamisan vádolja Mansont. A nő szerint a színésznő és barátnője, Illma Gore, továbbá egy másik áldozat, Esmé Bianco manipulálta, hogy vegyen részt ő is az énekes ellen indított nyilvános kampányban, a Manson elleni keresetet pedig az ügyvédje a beleegyezése nélkül adta be.

Mindezt a nő ügyvédje cáfolta, ahogy Wood szóvivője is tagadta Ashley Morgan Smithline állításait.

„Evan sosem presszionálta vagy manipulálta Ashley-t. Épp Ashley volt az, aki kapcsolatba lépett Evannal

a bántalmazás kapcsán, amit elszenvedett. Sajnálatos, hogy a zaklatások és a fenyegetések, amelyeknek Ashley ki volt téve, most arra késztetik, hogy megváltoztassa a tanúvallomását” – mondta a szóvivő. A színésznő ügyvédje pedig ragaszkodik hozzá, hogy nincs rá semmi bizonyíték, hogy Wood és Gore bárkit hamis vádaskodásra vett volna rá. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Marilyn Manson rágalmazás miatt beperelte Evan Rachel Woodot.


(via Variety)