Marilyn Mansont kirúgták a sorozataiból

A bántalmazással vádolt zenész az Amerikai istenekben és a Creepshow című horrorantológiában szerepelt.

Bántalmazással, fenyegetéssel, zsarolással és agymosással vádolta meg Marilyn Mansont hétfőn Evan Rachel Wood színésznő, aki 18 évesen lett az énekes barátnője. 2010-ben el is jegyezték egymást, de még abban az évben szakítottak. A Westworld színésznője korábban is utalt rá, hogy egy ex-barátja éveken át bántalmazta, de most meg is nevezte a Marilyn Manson művésznéven ismert Brian Warnert.

Forrás: Getty Images

 

Wood példáját követve további négy, poszttraumás stressz szindrómában szenvedő nő állt a nyilvánosság elé, hasonló tapasztalatokról beszámolva. Manson az Instagramon közzétett posztjában a valóság eltorzításának nevezte a vádakat, de lemezkiadóját, a Loma Vistát ez nem hatotta meg, szerződést bontottak vele, és az ügynöke is felmondott neki.

Tegnap a Starz csatorna is lépett, bejelentették, hogy eltávolítják Manson jeleneteit az Amerikai istenek című sorozat 3. évadának még le nem adott epizódjaiból.

A Starz egyértelműen az áldozatok és a bántalmazások túlélői mellett áll”,

írják a közleményükben.

A Shudder szintén úgy döntött, hogy eltávolítják az énekes epizódját a Creepshow című horrorantológia második évadából, és lecserélik egy másik színészre.

via: NME