Őszinte sztárok, őrjöngő rajongók – mi áll a háttérben?

Megkérdeztünk egy pszichológust, miért vált ki olyan szélsőséges reakciót a közösségi médiában, amikor egy-egy sztár a miénkkel ellentétes nézeteket fogalmaz meg.

J.K Rowling esete

Stephen King múlt ősszel, Rowling A hömpölygő sír című krimije megjelenésekor az X-en a következő szavakkal dicsérte meg az írónő alkotását. „A hömpölygő sír Robert Galbraith-től (ezen az álnéven írja a szerző a bűnügyi regényeit – a szerk.):

Rowling a legjobb formáját hozza benne,

a Harry Potter-könyvek olvasmányosságát idézi, de sokkal sötétebb. Ez segített át egy nehéz időszakon.”


King pedig nem tette zsebre, amit a közösség médiában a rajongóktól kapott, amiért méltatni merte kollégáját. Az „örülök, hogy tetszett a könyv, de szeretném, ha a jövőben átgondolnád egy olyan szerző népszerűsítését, aki ártalmas a marginalizált közösségekre” a legenyhébb kritika volt, amit megfogalmaztak vele kapcsolatban. Az író egyébként korábban szintén elítélte Rowling transzneműeket sértő bejegyzéseit – csak a jelek szerint ő tud árnyaltan gondolkozni, azaz elkülöníteni a tehetséges szerzőt a magánembertől.

Az ügy háttere, hogy a Harry Potter írója (ahogy arról több cikkünkben is beszámoltunk) még 2020 júniusában továbbosztott egy Opinion: Creating a more equal post-COVID-19 world for people who menstruate (Vélemény: egy sokkal egyenlőbb világot kell teremteni a koronavírus utáni időkben azoknak az embereknek, akik menstruálnak) című cikket a Twitteren, a következő kommentárral: „»Azoknak az embereknek, akik menstruálnak.«

Biztos vagyok benne, hogy van ezekre az emberekre egy szó.

Valaki segítsen ki! Wumben? Wimpund? Woomud?”

 

A Stephen King-sztori

Stephen King odavan az új J.K. Rowling-regényért, neki is estek a fanok

A horror királyának rajongóit az zavarja, hogy a bálványuk egy olyan szerzőt népszerűsít, aki korábban megsértette a transzneműeket.

Tovább


Az utolsó szavakkal a szerző értelemszerűen az angol „women”-re, azaz nőkre célzott, tehát azt sejtette, hogy a szóban forgó cikk írói nem írták le a „nők” szót, hanem azt azzal a kifejezéssel írták körül, hogy „az emberek, akik menstruálnak”. Mivel Rowling ezzel a megjegyzésével kizárta a nők köréből azokat, akik nem menstruálnak, azaz elsősorban a transznemű nőket, a közösségi média egy emberként esett neki. A legenyhébb reakció az volt, hogy bojkottot hirdettek ellene, a legdurvábban reagálók pedig egészen a halálos fenyegetésekig elmentek…

De mégis mi állhat ezeknek a szélsőséges indulatoknak a hátterében? Vajda János pszichológus-ügyvédet kérdeztük, alább az ő meglátásait olvashatjátok.


Modern ősemberek

Bármilyen hihetetlen, ez a jelenség egyáltalán nem új keletű. Szociálpszichológusok már az ötvenes években arra lettek figyelmesek, hogy a tévéműsorokat megszállottan fogyasztó amerikai közönség egyre több tagja kezdett el egyoldalú érzelmi kapcsolatokat kialakítani az általuk nézett médiaszemélyiségekkel.

A jelenség a paraszociális kapcsolatok elnevezést kapta.

Az ilyen kapcsolatokat kiépítő átlagemberek úgy érezhetik, hogy az általuk követett híres médiaszemélyiség a barátjuk vagy legalábbis egy igen közeli ismerősük. Idővel szinte intimitás és barátság alakul ki a hírességgel, és a paraszociális kapcsolatot fenntartó és átélő személy úgy érzi, hogy a híresség ismeri és megérti őt.

Az internet és a közösségi média terjedése pedig még jobban felhangosította ezt a jelenséget. A modern kor hírességei Instagram-oldalukon vagy az X-en keresztül korábban soha nem látott szintű hozzáférést biztosítanak rajongóiknak a mindennapjaikhoz, ami pedig kiváló táptalajt ad a paraszociális kapcsolatos kifejlődésének.

A paraszociális kapcsolatokra való emberi hajlamnak egyébként evolúciós okai vannak, hiszen az emberi agy akkor fejlődött ki, amikor az embereknek a túléléshez még valóban ténylegesen szükségük volt a társas kapcsolatokra:

a túléléshez kollektívákban kellett élniük. Vagyis kialakult bennünk egy primitív agyi mechanizmus, amely tudattalanul is arra késztet minket, hogy szoros kötelékeket alakítsunk ki az emberekkel, vagy más szóval: valahová tartozzunk.

Forrás: ImagesbyTrista / Getty Images


Ez a primitív mechanizmus azonban az ember jelenlegi fejlettségi szintjén sem tesz különbséget a valódi kapcsolatok és azok között, amelyeket filmsztárokkal, tévészereplőkkel vagy influenszerekkel teremtünk. Amikor pedig paraszociális kötődést alakítunk ki egy médiaszemélyiséggel, úgy érezzük, hogy valóban ismerjük őt. Bár agyunk megfontolt és racionális döntésekért felelős része tudja, hogy ez nem igaz, de ezt a felismerést megelőzi az időben korábban aktiválódó, intuitív döntésekért felelős primitív agyunk, és így nem feltétlenül vesszük észre, hogy ez az érzés nem valódi és nem viszonzott.

Mielőtt megijednénk, érdemes tisztázni, hogy

a paraszociális kapcsolatok nem feltétlenül ártalmasak.

Sőt, a kutatások szerint sok esetben ezek az egyoldalú kötődések kifejezetten előnyösek lehetnek, és segíthetnek az egyébként alacsony önértékelésű embereknek vagy az identitásukat kereső fiataloknak. Az alacsony önértékelésű emberek például arra használhatják paraszociális kapcsolataikat, hogy pozitívabban lássák magukat, megerősítsék az identitásukat azon keresztül, hogy az adott hírességet kedvelők csoportjának tagjaként definiálhatják magukat.


A híresség a barátunk?

A paraszociális kapcsolatok ugyanakkor azzal is járnak, hogy a szeretett és idealizált hírességeket beleszőjük identitásunkba és világképünkbe. A hírességek már nem pusztán közszereplők, hanem a társadalmi köreink, sőt az ideáljaink kiterjesztései: projekciós felületek, akikre kivetítjük vágyainkat és elvárásainkat. Ezért kerülünk nagyon nehéz helyzetbe, amikor ezek az idealizált személyek olyasmit tesznek, ami nem illik bele abba, amit tudunk vagy gondoltunk róluk.

Ha meginganak, vagy valamilyen ballépést követnek el, azt személyes árulásnak érezzük, ami megingathatja saját személyes identitásunkat is, és egzisztenciális nyugtalanságot okozhat.


Paraszociális kapcsolataink ebben a tekintetben egyébként utánozzák a valódi kapcsolatainkat. Amikor egy barát olyan viselkedést tanúsít, amely sérti az elvárásainkat, az ugyanígy zavart és szorongást okozhat, és arra késztethet minket, hogy átértékeljük az említett baráti kapcsolatunkat. Ugyanezt tesszük a hírességekkel is. Sőt, a szociálpszichológiai kutatások már kifejezetten rámutatnak arra, hogy amikor a hírességekkel kialakított paraszociális kapcsolatok sérülnek a híresség által az elvárásainkba nem illeszkedő viselkedés miatt, akkor azt mint egy szerelmi csalódást éljük meg annak minden szokásos fázisával (akut stresszel járó tagadási szakasz, a tárgyalási szakasz alkudozással és a felépülési szakasz).

Rowling rajongói gyűrűjében. Forrás: Dave Hogan / Getty Images


Vannak olyan kutatók, akik a hírességekben történő csalódást mint csoportjelenséget a sportcsapatoknak történő szurkoláshoz hasonlítják. Amikor kedvenc csapatunknak jól megy a szekér, akkor jó érzés a csoport tagjának lenni és azzal azonosulni, hiszen a sportolók dicsősége a csoportra is kivetül. Ezzel szemben amikor a csapatunk (vagy ehhez hasonló módon a kedvenc színészünk vagy énekesünk) nem teljesít jól, vagy valami kiábrándítót tesz, akkor egyből nagyon rosszul érezzük magunkat, és csökken a csoport által adott jó érzések szintje. Ráadásul minél jobban azonosul egy rajongó az adott hírességgel, annál erősebb a pszichológiai kapcsolatuk.

Ez pedig azzal jár, hogy annál nagyobbak lesznek az érzelmi reakciók is mindkét irányban. Akkor is, amikor a híresség jól teljesít és sikeres, és akkor is, amikor nem.

Az egy-egy híresség viselkedése miatt kiváltott negatív érzelmi reakciók pedig könnyen tovább polarizálódnak, köszönhetően az online tér sajátosságainak. A legtöbb online kommenteléssel foglalkozó kutatás és cikk az anonimitást említi legelsőként és legfontosabb tényezőként, amely az online térben tanúsított civilizálatlan viselkedéshez vezet. Az anonimitás pedig elvezet az ún. online gátlástalanság jelenségéhez, amit John Suler vezetett be a köztudatba. Ennek lényege, hogy amint elrejthetjük valódi kilétünket, azzal együtt úgy érezzük, megszűnnek a viselkedésünket gátló társadalmi kényszerítő erők, az elfogadott társadalmi normák az online térben mintha megszűnnének létezni és hatni a viselkedésünkre.

Cikkünk szakértője, Vajda János pszichológus-ügyvéd. Forrás: Szecskay Ügyvédi Iroda.


A kommentelésnek az anonimitásból eredő civilizálatlan tendenciáját erősítheti továbbá az is, hogy az online kommunikáció adottságai nagyban különböznek a valódi, személyes kommunikáció adottságaitól. Mivel nem látjuk szavaink azonnali hatását a másik félen, a kommentek érthetően személytelenné, szenvtelenné és adott esetben kegyetlenné válhatnak. Ugyancsak lényeges szempont, hogy a kommentek hosszabb megszakítatlan közlésekre adnak lehetőséget, mint egy valódi négyszemközti beszédhelyzet, ahol a felek félbeszakítják egymást, ami még könnyebbé teszi a kommentelőnek, hogy belelovalja magát a mondandójába, és még könnyebben be tudja online csatornázni dühét, haragját, frusztráltságát.


A habzó szájú csőcselék

Az anonimitás mint válasz logikusnak tűnik, a közösségi oldalak és az azokon való kommentelés megjelenésével azonban már nem tűnik teljesen kielégítőnek, hiszen ezeken a platformokon sok esetben már nem maradhatunk névtelenek, hiszen személyünk azonosítható és lekövethető. Az online kommentelés lélektanával kapcsolatos kutatások fókusza éppen ezért áttevődött az online viselkedés szociálpszichológiai hatásainak vizsgálatára. A Wisconsin-Madisoni Egyetemen elvégzett kutatás tanulságai alapján bevezették az ún. trágár hatás kifejezést, amelynek lényege, hogy civilizálatlan kommentek olvasását követően mi magunk is nagyon könnyen veszünk fel ellenséges attitűdöt.

Ezt a lavinaeffektust támasztotta alá a Guardian 2016-ban elvégzett kutatása,

amely során 70 millió kommentet elemezve arra jutottak, hogy a bántó, sértő kommentek még több bántó és sértő kommentet termeltek ki, és a végeredményt tekintve az online agresszió lavináját indították el. Az eredmények szerint tehát a kommentszekció nagyon könnyen termeli ki a habzó szájú csőcseléket. De mi lehet ennek az oka? A trágár hatás mögött a szociálpszichológia egy sokat kutatott és ismert jelensége áll: a csoportpolarizáció, vagyis az a folyamat, amikor a csoport átlagos kezdeti véleménye a csoportban folyó interakció során szélsőségesebbé válik.

Rowling-rajongók. Forrás: Andreas Rentz / Getty Images


A csoportnormák ráadásul igen könnyen polarizálódhatnak olyankor, amikor az emberek felületesen dolgozzák fel az információt, és csupán társaik véleményére támaszkodnak (pontosan erre ad kiváló lehetőséget az online tér), mivel ilyenkor a bizonytalan és mérsékelt nézeteket vallók a csoport véleménye irányába mozdulnak el, és igyekeznek a jó csoporttag szerepében feltűnni. A jelenséggel szorosan összefügg még a nyilvános konformitás is, ami azt a helyzetet jelenti, amikor az emberek valóságos vagy képzelt nyomásnak engedelmeskedve nyilvánosan olyan normákat támogatnak vagy helyeselnek, amelyeket személyesen nem fogadnak el helyesnek (a közönség például viccesebbnek találja a konzervnevetéssel kísért televíziós bohózatokat, és hosszabban nevet rajtuk).

Ami a helyzetet még jobban képes súlyosbítani, az az, hogy az ilyen csoportos helyzetekben megoszlik a személyes felelősség egy csoporton belül,

és az emberekben egyszerre megnő a hajlam arra, hogy a másikat ne emberként kezeljük, és agresszívabbak legyünk egymással szemben. Ezzel párhuzamosan pedig hajlamosabbak leszünk különböző, önmagunkat felmentő önigazolási mechanizmusokat alkalmazni. Több tanulmány kimutatta azt is, hogy amint azt érezzük, hogy nem leszünk személyesen felelősségre vonhatóak tetteinkért, egyből hajlamosak leszünk mentális leegyszerűsítéseket használni gondolkodásunkban és az információk feldolgozása során.


Cancel culture

A rajongók kollektív csalódottságának kifejezését az utóbbi éveben egyértelműen felnagyítja és katalizálja

az egyre elterjedtebb cancel culture.

Társadalomként és rajongóként is egye kevésbé vagyunk elnézőek a megbocsáthatatlan vagy megosztó viselkedésekkel szemben. Vagyis míg korábban a rajongók az általuk idealizált híresség egy-egy elítélhető vagy véleményes viselkedését inkább racionalizálták, most már egyre jellemzőbb az adott hírességgel szemben a rajongói szeretet gyűlöletbe történő átcsapása és a cancel iránti kollektív igény.

 

Ez is érdekelhet

A nők is lehetnek olyan agresszívak, mint a férfiak?

Habár a nők által artikulált dühnek is ugyanúgy megvan a maga kultúrtörténete, mint a toxikus maszkulinitásnak, még ma sem teljes az egyenjogúság férfiak és nők között – ezen a téren sem.

Tovább


Ez valószínűleg azzal is összefügg, hogy a médiapiac már annyira túltelített, hogy nagyon könnyen tudunk hírességről hírességre ugrálni: ha egy általunk idealizált médiaszemélyiség elkövet egy baklövést, akkor megtehetjük, hogy egyszerűen egy másik hírességgel alakítunk ki új paraszociális kapcsolatot. A paraszociális kötődések egyébként érdekes paradoxont teremtenek a hírességek számára is. A médiaszemélyiségek hasznot húznak az ily módon kialakított rajongói kapcsolatokból, ugyanakkor a rajongók nemcsak túlzottan belefeledkezhetnek a hírességek magánéletébe, hanem adott esetben éppen azokban a pillanatokban fordíthatnak hátat rajongásuk tárgyának, amikor annak a legnagyobb szüksége lenne a rajongói támogatásra.


Büntetés?

És hogy lehetnek-e például büntetőjogi következményei egy híresség ellen irányuló gyűlölködő kommentáradatnak? Elviekben igen, praktikusan azonban elég szűkek a rendelkezésre álló lehetőségek. Nem zárható ki, hogy egy közszereplőt a közügyek megvitatása során olyan kritikát, bírálatot kifejező véleménnyel illessenek, amely eléri akár a Büntető törvénykönyvben foglalt becsületsértés szintjét. A vonatkozó gyakorlat alapján azonban egyértelmű, hogy a közszereplők ingerküszöbe ebben a tekintetben magasabb.

Forrás: The Image Bank / Getty Images
Ennek legfőbb indoka, hogy a közéleti szereplők folyamatos sajtónyilvánosságnak vannak kitéve, ami elengedhetetlenül teret ad annak, hogy személyüket a közügyek szabad vitatásával összefüggésben kritika érje.

A közszereplőkről alkotott kedvezőtlen véleménynyilvánítás, értékítélet önmagában akkor sem alapoz meg feltétlenül személyiségvédelmet, ha túlzó, vagy felfokozott érzelmeket tükröz, stilisztikailag vulgáris vagy közönséges.

Persze a közéleti szereplőket a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső közléssel vagy magatartással szemben a nem közéleti szereplővel azonos védelem illeti meg. Nem minősül közügynek a közszereplő magán- vagy családi életével kapcsolatos tevékenység, illetve adat. Továbbá ha az online komment vagy közlés eléri valamely súlyosabb büntetőjogi tényállás szintjét (például online gyűlöletbeszédet vagy zaklatást valósít meg), akkor már egészen más a helyzet, és ilyenkor egyértelműen fennáll a büntetőjogi szankcionálás lehetősége.

 

Ez is érdekelhet

7 dolog, ami a túltolt politikai korrektség áldozatává vált

Szép dolog az érzékenység és a kisebbségek védelme, de mostanában általános jelenség, hogy sokan ezt a zászlajukra tűzve nyilvánulnak meg rendkívül agresszívan, majdhogynem ugyanakkora károkat okozva, mint az az elnyomás, ami ellen tiltakoznak. Lássunk néhány példát a közelmúltból!

Tovább