A 10 legjobb film, indiánokkal a középpontban

Hatalmasat megy a mozikban Martin Scorsese Megfojtott virágok című történelmi drámája, ami az oszázs indiánok kegyetlen tragédiáját dolgozza fel. Ennek kapcsán összeszedtünk még kilenc olyan kiváló filmet, amelyben az amerikai őslakosok állnak a középpontban.

Kis nagy ember (1970)

A 121 éves Jack Crabb, a világ legvénebb embere maga az élő történelem. Történész érkezik az öregek otthonába, hogy hitelesen lejegyzetelhesse a régi idők utolsó élő szemtanújának szavait. Jack mesélni kezd: tízéves korában a cheyenne indiánok fogságába esik, akik indiánként nevelik, de mivel régi élete, a fehérek világa is visszacsábítja,

éveken át keresgéli a helyét a két kultúra között,

miközben több háborúban is részt vesz, és hihetetlen kalandokat él át.


Arthur Penn Thomas Berger regénye alapján készült filmje revizionista perspektívából mutatja be a síksági indiánokat, a Dustin Hoffman által megformált figurán keresztül, akinek a segítségével mindkét szemben álló oldal megjelenik, hiszen Jack (akinek volt indián és fehér felesége is)

ott van akkor, amikor Custer tábornok lemészárolja a cheyenne-eket, de akkor is, amikor a cheyenne-ek és a sziúk véres bosszút állnak a Little Bighorn-i csatában.


Farkasokkal táncoló (1990)

Tennesseeben javában dúl a polgárháború. Dunbar hadnagy egy hőstett elismeréseként az áthelyezést választja a nyugati frontra. Amikor megérkezik a Sedgewick erődbe, rá kell döbbennie, hogy az már régóta magányosan áll, és ő az egyetlen lakója. Hamarosan kapcsolatba kerül a sziú indiánokkal, köztük a szent emberrel, a harcossal, a törzsfőnökkel, valamint egy fehér nővel, akit még gyermekként fogadott be a törzs. Dunbar becsületes és bátor cselekedetei nyomán fokról fokra kölcsönös elismerés és csodálat épül ki közte és a törzs tagjai között. Dunbar egyre inkább beépül közéjük, sőt, életre szóló barátságot és kapcsolatokat épít ki velük.


A Kevin Costner főszereplésével és rendezésében készült alkotás

máig az egyetlen mű, ami az amerikai őslakosokról szól, és elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat.

Nagy erénye, hogy sok dialógusa lakota vagy pauni indián nyelven van megírva, ezért a mai őslakosok is elismerik az érdemeit, és a Native American Film Festival igazgatója szerint nagy becsben tartják. Mivel a Farkasokkal táncoló az évek, évtizedek során hatalmas népszerűségre tett szert, annak ellenére is nagyon sokat tett az indiánok elfogadásáért és történelmi szerepük helyén kezeléséért, hogy alapvetően a fehér ember nézőpontját teszi magáévá.

 

Ez is érdekelhet

10 dolog, amit lehet, hogy nem is tudtál a Farkasokkal táncolóról

Kevin Costner két Oscar-díjat is kapott érte, ez volt a rendezői bemutatkozása és nagyon sok saját pénzt tett a filmbe a kasszasiker reményében.

Tovább

 

Viharszív (1992)

Ray Levoi, az FBI egyik fiatal ügynöke különös megbízást kap: egy rejtélyes gyilkossági ügyet kell felderítenie az egyik indián rezervátumban. Ray nem örül a feladatnak, mert egész élete során soha nem akart szembenézni származásával:

ereiben ugyanis apai ágon indián vér csörgedezik,

de alkoholista apjával kapcsolatban csak rossz emlékei vannak. Az FBI azonban éppen az ügynök származása miatt bízta rá a kényes nyomozást.


Munkája során Ray és társa megismerkednek a helyi indián seriffel, akivel rögtön kölcsönös ellenszenv alakul ki közöttük. Ám annak ellenére, hogy úgy tűnik, a férfi többet tud az eset hátteréről, mint amennyit elárul, a főhős egyre inkább úgy érzi, rossz helyen keresik a tettest. Michael Apted (Gorkij Park, Gorillák a ködben, James Bond: A világ nem elég) izgalmas filmjében hatalmas fegyvertény, hogy nemcsak a kulcsfontosságú mellékszerepekben (lásd például Graham Greene seriffjét), de a főszerepben is indián származású színész játszik, hiszen a Rayt alakító Val Kilmer apai ágon cseroki felmenőkkel büszkélkedhet.


Az utolsó mohikán (1992)

A James F. Cooper regényéből készült kalandos és egyben romantikus film még abban az időben játszódik, amikor Anglia és Franciaország egymás ellen háborúzott Amerikában. Az örökös háború megosztotta az indián törzseket, és arra kényszerítette őket, hogy állást foglaljanak valamelyik fél mellett.

Sólyomszem, a mohikánok között nevelkedett fehér férfi beleszeret egy angol tiszt lányába, Corába.


A huron Maguának is szüksége van a lányra, hogy sakkban tudja tartani az angolokat. Sólyomszem, Csingacsguk, Unkasz, Cora és húga, Alice így megkezdik véget nem érő menekülésüket. Michael Mann mesterműve a Farkasokkal táncoló mellett talán a legnépszerűbb indiános film (a keletnémet-jugoszláv, Gojko Mitić nevével fémjelzett, kevéssé komolyan vehető munkákat nem számítva), ami nem csoda, hiszen tökéletes arányban keveredik benne akció, romantika és erőszak, miközben sikerül hitelesnek maradnia, Daniel Day-Lewis pedig pályája egyik legjobb alakítását nyújtja benne.

 

A jugoszláv indián

Így néz ki ma Gojko Mitić

Legalább 15 évet simán letagadhatna az NDK indiánja.

Tovább

 

Geronimo – Az amerikai legenda (1993)

Az apacsok megegyezés előtt állnak a kormánnyal egy, a kormány által ellenőrzött rezervátum alapításáról. Vannak azonban néhányan, akik ragaszkodnak hagyományaikhoz, és mindent elkövetnek, hogy meghiúsítsák az egyezményt. A lázadó Geronimo mindössze három tucatnyi emberével vív egyenlőtlen háborút 5 ezer amerikai katonával szemben. A karizmatikus indián vezető több mint egy éven át állt ellen, míg végül 1886 szeptemberében (miután kilátástalan csapdahelyzetbe került) kénytelen volt megadni magát.


Walter Hill (48 óra, Megint 48 óra, Vörös zsaru, Az utolsó emberig) méltatlanul alulértékelt filmje Az utolsó mohikán kegyetlen Maguájával, Wes Studival a címszerepben mutatja meg, hogy Geronimo nemcsak kíméletlen harcos volt, de olyan ember, akit ellenfelei – a hadsereg vezetőitől kezdve az indián fejvadászokig – kivétel nélkül tiszteltek hihetetlen kitartása, nagyszerű stratégiai érzéke és bátorsága miatt. Ezzel pedig sikerült elnyernie az amerikai őslakosok szimpátiáját,

hiszen a legtöbb produkció azt a klisét erősíti, hogy az indiánok és az amerikai hadsereg között kizárólag negatív volt a kapcsolat.


Füstjelek (1998)

Chris Eyre rendezése két indián fiúról szól: a jóvágású Victor (Adam Beach) alkoholista apja elhagyta családjukat, a barátságos, kissé kelekótya Thomas (Evan Adams) pedig nagyon fiatalon vesztette el a szüleit egy tűzesetben. Amikor Victor apja meghal, a két fiú elindul Idahóból az arizoniai Phoenixbe, hogy elhozzák a hamvakat. A Füstjelek road movie-je nemcsak azt mutatja meg, milyen kötelékek fűzik össze ezt a két teljesen különböző embert, és hogy mit tanulnak egymástól az út során, de azt is átélhetően ábrázolja, milyen tapasztalásokkal és élményekkel élnek a fehérek társadalmában a modern idők indiánjai

– mindezt sok-sok humorral és bölcsességgel.

 


A fegyverek szava (2002)

A II. világháborúban az amerikai hírszerzés sajátos eszközhöz folyamodott a csendes-óceáni hadszíntéren.

Navajo indián tengerészgyalogosakat képeztek ki rádiósoknak, akik a bonyolult kódolás helyett a saját anyanyelvükön továbbították a parancsokat.

Joe Enders (Nicolas Cage) és Ox Anderson (Christian Slater) tengerészgyalogosokat két ilyen indián, Ben Yahzee (Adam Beach) és Charlie Whitehorse (Roger Willie) személyes védelmével bízzák meg.


A kezdeti ellenérzés után, a Szaipan-sziget elleni támadás során a katonák között baráti kapcsolat alakul ki, és lassanként ráébrednek, mit is jelent valójában ez a feladat. Az akciófilmjeiről ismert John Woo A fegyverek szavával nemcsak megragadó filmdrámát, de egy olyan háborús eposzt rendezett, ami egyenesen a székhez szegezi a nézőket – köszönhetően részben a különleges, nem sokak által ismert témának is. Woo alkotását így elsősorban azért szokták dicsérni, mert feltárta a világ számára az amerikai őslakos indiánok II. világháborús hősi cselekedeteit.


Az új világ (2005)

A XVII. században járunk, amikor kezdetét vette Észak-Amerika angol gyarmatosítása. A telepesek 1607-ben Virginiában megalapítják Jamestown városát. Köztük van John Smith kapitány is, aki egy nap felfedező útra indul, de indiánok fogságába esik. A haláltól a törzsfőnök lánya, Pocahontas közbelépése menti meg, s a két ifjú között szerelem szövődik. Jamestownba visszatérve John Smith-t megválasztják vezetőjüknek; viszont miután az indiánok rájönnek, hogy az angolok nem akarnak elmenni, harcra készülnek. Terrence Malick (Sivár vidék, Mennyei napok, Az őrület határán) epikus léptékű történelmi drámájában – olyan sztárok segítségével, mint Colin Farrell (Smith kapitány), Christopher Plummer vagy Christian Bale

magával ragadó erővel mutatja meg, milyen tragikus végeredménye lehet a különböző kultúrák, hitek és értékek összeütközésének és egymásnak feszülésének.


Wind River – Gyilkos nyomon (2017)

Holttestet találnak a Wind River indián rezervátumban. A világtól elzárt térségbe hamarosan egy FBI-ügynöknő érkezik, aki megállapítja, hogy a tinédzser lány gyilkosság áldozata lett. A holttestet megtaláló tapasztalt nyomkövető és az ügynök együtt próbál a bűnügy végére járni, ám a zárkózott, bizalmatlan helyiek nem segítik az eset felgöngyölítését.

Ráadásul az Egyesült Államok egyik legelszigeteltebb térségében a legtöbb gyilkossági ügyet sosem oldják meg, a legtöbb bűnözőt sosem fogják el.


A ma már elsősorban Yellowstone című, rendkívül népszerű sorozata révén emlegetett Taylor Sheridan filmjét az a tragikus és felháborító jelenség ihlette, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában még a mai, modern időkben is

rengeteg indián nő válik gyilkosság áldozatává vagy tűnik el nyomtalanul

(hatszor annyi, mint fehér), akiknek az ügye nagyon gyakran marad megoldatlanul. Habár a film végtelenül szomorú sztorija fiktív, egyszerre szívszorítóan és hitelesen ábrázolja azt a széles körű, sőt rendszerszintű rasszizmust és nőgyűlöletet, ami még a XXI. századi társadalmakból sem veszett ki.


Megfojtott virágok (2023)

Az 1900-as évek elején az olaj mesés vagyont hozott az oszázs törzs tagjainak, akik szinte egyik pillanatról a másikra valóságos krőzusok lettek. Az őslakosok pénze azonnal felkeltette a fehér nyerészkedők figyelmét, akik kezdetben megtévesztéssel, zsarolással és lopással próbálták őket megrövidíteni, majd gyilkossághoz folyamodtak. Martin Scorsese megtörtént eseményeken alapuló vadnyugati bűneposza egy különös szerelemmel és egy bizarr családi kapcsolattal a középpontban mutatja be azt a gyilkossághullámot, amelynek során egész családok haltak ki, miközben nyugtalanító módon ábrázolja, hogy az igaz szenvedély gyakran a legsötétebb árulással fonódik össze.


„Közel 3 és fél órán át kapja a gyomrosokat a néző,

aki kíváncsi a Megfojtott virágok embertelen gyilkosságsorozatára, de megéri – maffiafilmes és western elemeket soha, senki nem kombinált még össze ennyire jól” – írta a filmről a PORT.hu kritikusa, aki szerint ráadásul Robert De Niro és Leonardo DiCaprio is élete alakítását nyújtja benne.

 

Olvasd el a filmről írt kritikánkat!

De Niro és DiCaprio is élete alakítását nyújtja az új Scorsese-filmben

Közel 3 és fél órán át kapja a gyomrosokat a néző, aki kíváncsi a Megfojtott virágok embertelen gyilkosságsorozatára, de megéri – maffiafilmes és western elemeket soha, senki nem kombinált még össze ennyire jól.

Tovább

 

(via Culture Trip, ReelGood, AARP)