Hihetetlen, mit esznek ennyire Taylor Swiften

Az énekesnő The Eras Tour című koncertfilmje még a Megfojtott virágok című Scorsese-opust is lenyomta az észak-amerikai jegybevételi toplistán, pedig azt is zabálják a népek.

Világszerte, így az Egyesült Államokban és Kanadában is az október 20-i hétvégén nyitott Martin Scorsese várva várt történelmi drámája, a Megfojtott virágok, ami 23 millió dolláros eredményt ért el az észak-amerikai jegypénztárakban. A produkció ezzel a rendező harmadik legjobban nyitó alkotása, a 2010-es Viharsziget (41 millió dollár) és a 2006-os A tégla (26,9 millió dollár) után.

Az elemzők felhívják rá a figyelmet, hogy a Megfojtott virágok eredménye azért is számít olyan szépnek, mert sokkal jobban sikerült megszólítani vele a fiatal moziba járó korosztályt, mint előzetesen számítani lehetett rá, hiszen a statisztikák szerint

az elmúlt hétvégén jegyet váltók 44 százaléka 30 éven aluli volt.

 

Győzzön a jobbik? Forrás: Pannonia Entertainment és UIP-Duna Film


Scorsese opusát a legtöbb kritika mesterműként ünnepli, de még ez sem volt elég hozzá, hogy a box office élén nyisson, mivel ott továbbra is Taylor Swift The Eras Tour című koncertfilmje tanyázik. A produkció jegybevétele bemutatásának második hétvégéjén ugyan 67 százalékot esett vissza, de ez még mindig 31 millió dolláros eredményt jelent (a nyitó hétvégén még 92,8 milliót kaszált a film).

Mindez azonban nem olyan meglepő, hiszen – ahogy arról ebben a cikkünkben már írtunk – az énekesnő jelenleg is zajló turnéjára szinte minden helyszínen rekordidő alatt elfogytak a jegyek, szóval amikor kiderült, hogy a fellépés filmverziója mozikba kerül, Swift már az előzetes vásárlásokkal box office-történelmet írt. Magyar rajongók számára pedig az a jó hír, hogy a popkulturális szenzáció november 3-tól a hazai mozikban is látható lesz.


(via Independent)

 

Olvasd el a Megfojtott virágokról írt kritikánkat!

De Niro és DiCaprio is élete alakítását nyújtja az új Scorsese-filmben

Közel 3 és fél órán át kapja a gyomrosokat a néző, aki kíváncsi a Megfojtott virágok embertelen gyilkosságsorozatára, de megéri – maffiafilmes és western elemeket soha, senki nem kombinált még össze ennyire jól.

Tovább