Minden idők leggyűlöltebb filmjei

Nem a legrosszabb alkotások listája ez, hanem azoké, amelyektől a nézők valami mást vagy többet vártak, illetve amelyek valamely egyéb ok miatt váltak ellenszenvessé a közönség számára.

10. Tim Burton: A majmok bolygója (2001)

Az új évezred kezdetekor A majmok bolygója még nem volt olyan hatalmas franchise, mint most, bár már öt rész elkészült belőle. Az 1968-as első film ugyanakkor határozottan sci-fi klasszikusként kanonizálódott, így elég nagy feladat várt arra, aki remake-et akart forgatni belőle, és amikor kiderült, hogy Tim Burton lesz az, sokan gondolták úgy, hogy nála alkalmasabb rendezőt keresve sem találhattak volna.

Mindenki hatalmas megdöbbenésére azonban Burton verziója nemcsak minden ambíciótól mentes, de kifejezetten zavaros volt,

és mindent elrontott az első részből, amit csak lehetett. Rettenetes fináléját pedig a mai napig a filmtörténelem egyik legrosszabbjaként emlegetik.


9. Francis Ford Coppola: A keresztapa 3. (1990)

A keresztapa 3. a legjobb példa rá, hogy nem feltétlenül kell különösebben rossznak lennie egy filmnek ahhoz, hogy a feldühödött rajongók meggyűlöljék. A trilógiazáró alkotás a hatvanas éveiben követi az utódot kereső Michael Corleonét, és Coppola alkotása igazából méltó próbálkozás, még akkor is, ha nem ér fel a két korábbi mű színvonalához. Ráadásul Al Pacino is remekel a szerepben – ez azonban nem jelenti azt, hogy el tudná vinni a hátán a többi színészt és az egész filmet.

A keresztapa 3-at ugyanis elsősorban a rendező lánya, Sofia Coppola gyenge alakítása miatt utálja a közönség,

aki egyébként eredetileg nem is szerepelt volna a filmben, és sosem akart színész lenni. Ami meg is látszik.


8. Rob Zombie: Halloween (2007)

A rajongók a mai napig vitatkoznak rajta, hogy vajon John Carpenter 1978-as klasszikusa, a Halloween – A rémület éjszakája, a pár évvel korábbi A texasi láncfűrészes mészárlás vagy két hatvanas évekbeli horror, az ugyanabban az évben, 1960-ban bemutatott Psycho, illetve a Kamerales alapozta-e meg a slasher alműfaját. Abban azonban mindenki egyetért, hogy Rob Zombie 2007-es Halloween-remake-je

az eredeti brutális megcsúfolása volt.

A nézők elsősorban azért gyűlölik annyira ezt a verziót, mert tönkretette Michael Myers eredetmítoszát és ellenszenves főhőst faragott Laurie Strode-ból; de az új verzió a szakértők szerint is olyan lett, mintha az alkotó mindent kiszedett volna az eredeti műből, ami jó volt, a maradékot pedig odaokádta volna egy A4-es papírra.


7. Chloé Zhao: Örökkévalók (2021)

Még a Marvel-rajongók is úgy érzik, hogy napjainkban az MCU mélyrepülésbe kezdett, amiért persze nem tehető felelőssé az Örökkévalókat jegyző Chloé Zhao egy személyben, de azért a munkája nagyban hozzájárult a Marvel mozis univerzum jelenlegi dicstelen napjaihoz.

A totálisan felesleges szuperhőscsapatot összetoborzó alkotó olyan karakterekkel dolgozott, akiknek azóta sincs semmiféle hatásuk a szélesebb univerzumra,

a kiváló szereposztást pedig (Barry Keoghan, Salma Hayek, Angelina Jolie) ahelyett, hogy kiaknázta volna, inkább bevetette egy képtelen zagyvaság közepébe. Azt azonban kár lenne vitatni, hogy Zhao vállalkozása kifejezetten ambiciózus volt, és voltak egyenesen forradalmi mozzanatai, de a közönség annyira mást várt, hogy sosem lesznek képesek megbocsátani neki.

 

Mi nem gyűlöltük

Örökkévalók – 19-re húzott lapot a Marvel

A hír nem igaz: az Oscar-díjas Chloé Zhao nem az MCU leggyengébb, hanem az egyik legambiciózusabb és legmegosztóbb filmjét rendezte meg. Új univerzumot építene, kérdés, van-e rá igény.

Tovább

 

6. Josh Trank: A Fantasztikus Négyes (2015)

Újabb dicstelen Marvel-film, ezúttal az eleinte csodagyerekként ünnepelt Josh Trank (Az erő krónikája) rendezésében. Kollégájához hasonlóan Trank sem volt képes kiaknázni a potenciált ebben a szimpatikus Marvel-„családban”, amelynek tagjai ugyan kevésbé ismertek és népszerűek, mint mondjuk Pókember vagy Batman, de azért sokkal többet érdemeltek volna ennél a 2015-ös próbálkozásnál. A rajongók és nem mellesleg a kritikusok is minden ízében szörnyűnek találták A Fantasztikus Négyest,

és halálra cikizték az interneten,

hiszen mélységesen felháborította őket, hogy kedvenceiket megpocsékolva kell viszontlátniuk a vásznon.


5. David Ayer: Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016)

És még egy rettenetes szuperhősfilm, ezúttal a rivális istállóból, a DC-től. David Ayer akciókomédiája vadonatúj koncepcióval próbálta elővezetni a DC szupergonoszainak panoptikumát, akiket akaratuk ellenére kényszerítenek egy mentőexpedícióra, és a közönség izgatottan várta, hogyan valósul meg ez a szokatlan mese – hogy aztán annál nagyobbat csalódjanak a végén. A csodás, más tehetségek mellett Margot Robbie-ból, Will Smithből és Viola Davisből álló szereposztást az alkotók

egy inkoherens és kifejezetten zavarba ejtő sztoriba kényszerítették, ami olyan rosszul sült el, hogy öt évvel később a stúdió inkább még egyszer megcsináltatta nagyjából ugyanezt a filmet,

ezúttal James Gunn rendezésében (ez volt a lényegesen jobban sikerült 2021-es The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag).


4. Tony Leondis: Az emoji-film (2017)

A mozinézők annak idején darabjaira szedték ezt a filmet, amin nincs is mit csodálkozni, hiszen már az alapötlete valódi sértés még a szórakozásra vágyó tömegek számára is. A totálisan fantáziátlan, igénytelenül megvalósított alkotás nemcsak nélkülöz bármiféle tartalmat és értelmet, de szégyentelenül reklámot csinál az olyan appoknak, mint a LinkedIn vagy a CandyCrush. A teljesen hitelét vesztett hollywoodi kapitalista gépezet minden bizonnyal

ezzel a filmmel ért el a mélypontra,

hisz Az emoji-film vita nélkül a XXI. század egyik leggyalázatosabb produkciója – szóval ebben a kivételes esetben nagyon is egyenes arány áll fenn a minőség és a nézői gyűlölet között.

 

Naná, hogy ez az egyik!

Íme minden idők 10 leghitványabb vígjátéka

Adam Sandler két pusztítóan alpári blődséggel is képviselteti magát a toplistánkon. No de vajon melyik lehet a maradék nyolc „fergeteges” film?

Tovább

 

3. Steven Spielberg: Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (2008)

A nyolcvanas években bemutatott első három résszel Indiana Jones a filmtörténelem egyik legkedveltebb akcióhősévé vált, és nem véletlenül, hiszen annyi szellem, kreativitás, kaland és mese keveredett a történetekben. Habár technikailag a XXI. században már megannyi lehetőség állt a filmesek rendelkezésére, hogy még hitelesebben adják elő Indy kalandjait, ambivalens módon épp ez lett a franchise veszte – hiszen mintha az effektek a forgatókönyv kárára váltak volna.

A rajongók pedig alaposan felhúzták magukat azon az alienes sületlenségen is, amit Spielberg ki bírt találni a számukra.

S a helyzetet sajnos nem mentette meg a tavaly bemutatott, a közönség és a kritika által szintén elmarasztalt A sors tárcsája sem.


2. M. Night Shyamalan: Az utolsó léghajlító (2010)

Az Avatár – Aang legendája című, 2005 és 2008 között futott animációs sorozatnak olyan sok rajongója van (nálunk a PORT-on is 9,1 ponton áll), hogy a stúdiónak nagyobb körültekintéssel kellett volna eljárnia, amikor úgy döntöttek, hogy megvalósítják élőszereplős verzióban is. Az M. Night Shyamalan által rendezett film viszont olyan primitív és gyerekes módon próbálta életre kelteni az eredeti alkotás mágiáját, hogy a rajongók szinte vérre szomjaztak, miután látták. Az azóta is a legcsapnivalóbb filmek között emlegetett produkció úgy tönkretette az élőszereplős Léghajlító-változatok imázsát, hogy

kész csoda, hogy a Netflix mert adni még egy esélyt a dolognak,

és idén bemutatják az élőszereplős sorozatverziót.

 

Az egyik Az utolsó léghajlító

Ezt a 6 netflixes sorozatot várjuk a legjobban 2024-ben

Visszatérnek a nagy sikersorozatok, de indul egy ígéretes sci-fi a Trónok harca alkotóitól, plusz kapunk egy új verziót A tehetséges Mr. Ripley-ből.

Tovább

 

1. Rian Johnson: Star Wars – Az utolsó Jedik (2017)

Sokat írtunk már ebben a cikkben a rajongókról – de

nincs a világon nagyobb és szenvedélyesebb rajongótábor, mint amivel a Star Wars-franchise rendelkezik.

A nézők a XX. század végén annyira megőrültek ettől az akciódús és kalandos űrmelodrámától, hogy ez lett az első gigafranchise, aminek a közönség tagjai minden egyes darabjából részesülni kívánnak, legyen szó filmekről, regényekről vagy akciófigurákról és uzsonnás dobozokról. 


Az 1999-ben indult előzménytrilógia sajnos eléggé lehűtötte a szóban forgó rajongók lelkesedését, de ez mind semmi ahhoz képest, amekkora csalódást a 2017-es folytatás okozott a számukra. Habár a Disney törekvése határozottan az volt, hogy helyreállítsa a franchise renoméját, végül még azt is elrontották, ami még működött benne.

A Rian Johnson jegyezte alkotásra annak idején (sőt, azóta is) annyi gyűlölet áradt, amiből talán azóta sem sikerült felgyógyulnia a Star Wars-univerzumnak.


(via Far Out Magazine)