20 dolog, ami A Tinder-csalóból kimaradt

A Tinder-csaló című dokumentumfilm vezeti a Netflix népszerűségi listáját. A benne szereplő megkárosítottak élete sokat változott a bemutató óta eltelt egy hét alatt...

1. Simon Leviev (valódi nevén Shimon Hayut) 2011 óta ismert csaló és tolvaj Izraelben. Annak ellenére, hogy több bűncselekmény miatt vádat emeltek ellene, nem jelent meg a bíróságon, helyette Európába utazott. Csak 2019-ben tartóztatták le 15 hónapra. Izraelben, Angliában, Dániában, Németországban, Svédországban és Norvégiában körözték.

2. A gyémántkirályként ismert Lev Leviev izraeli üzletember, az LLD Diamonds vezérigazgatója feljelentést tett „Simon” ellen, aki a fiának adta ki magát, és hazugságai ártottak a cég hírnevének. A vezérigazgató egyértelművé tette, hogy a férfi semmilyen kapcsolatban nem áll a Leviev családdal.

3. Shimon Hayut mentősnek adta ki magát, hogy az elsők között megkaphassa a COVID-19 ellen kifejlesztett vakcinát. A férfi 2020 decemberében (mivel nem felelt meg az oltás feltételeinek) úgy döntött, egészségügyi dolgozónak adja ki magát, hogy megkaphassa az oltóanyagot. (Akkor még csak a 60 év felettieket és a veszélyeztetett csoportokat oltották be, illetve azokat, akik az egészségügyben dolgoztak.)

4. Bár Shimon Hayut 15 hónapos büntetést kapott, azt 5 hónapra csökkentették. A hírek szerint korai szabadlábra helyezésének oka jó magaviselete volt, valamint az, hogy csökkenteni kell a börtönökben a „népsűrűséget”, hogy elkerüljék a koronavírus terjedését.

5. A dokumentumfilmben szereplő egyik áldozat, Pernilla Sjoholm még mindig az anyjával él. Az a vágya, hogy lakást vegyen magának, szertefoszlott, amikor kölcsönadta a pénzt a szélhámosnak, akit a barátjának hitt. Emiatt ugyanis csődbe ment, és még nem tudni, mikor tud újra talpra állni – bár a film bemutatása óta rengetegen segítettek az átvert és megkárosított nőknek, így Pernillának is hamarabb jöhet rendbe az élete, mint hinné (lásd korábbi cikkünket).

Forrás: Netflix


6. Sokan úgy vélték, hogy Shimon apja, Yohanan Hayut, az El Al légitársaság főrabbija szintén részt vett fia csalásaiban, és segített neki pénzt kicsalni másoktól.
Az apa azonban minden állítást tagadott.

7. Egy interjúban a csaló azt állította, hogy a Netflix életrajzi filmet készít róla. Persze nem A Tinder-csalóra gondolt, hanem azt hazudta, hogy a szóban forgó produkcióban afféle példaképnek állítják majd be, akinek minden szava aranyat ér, ha ingatlanokról van szó.

8. A dokumentumfilmben bemutatott három áldozat adománygyűjtést indított a GoFundMe oldalon. Azért indították el a gyűjtést, mert a film bemutatása után sokan kérdezték, hogyan segíthetnének rajtuk. Jelenleg mintegy kétezer ember csaknem 53 ezer fontot adott össze – a cél 600 ezer font.

9. Shimon Hayutot kitiltották a Tinderről. A doku február 2-án jött ki – a férfi akkor még mindig használta a platformot. A Tinder azonban csakhamar kitiltotta, miután meggyőződtek róla, hogy nem használ egyéb neveken több profilt.

Forrás: Netflix


10. A csaló egyik áldozata, Cecilie Fjellhøy nem győzi hangsúlyozni, hogy aki hasonló helyzetbe került, a legjobb, amit tehet, hogy megosztja tapasztalatait.
Azaz ne féljen beszélni, és jelentse az ilyen eseteket. Senki sem profitál a helyzetből, ha az illető mindent magában tart, és saját magát hibáztatja.

11. A dokumentumfilmből kiderült, hogy a Tinder-svindler összes áldozata még mindig fizeti az adósságokat. Az egyik ilyen károsult az említett Cecilie, akinek Shimon ténykedését követően 200 ezer font adóssága maradt, és már a behajtók megjelenésétől félt. Az egyik bank azonban, amelytől kölcsönt vett fel, elengedte a tartozását.

12. 2021 novemberében Shimon ingatlanszakértőnek hazudta magát, és még interjút is adott arról, hogyan lehet sikeres karriert építeni ezen a területen. Ebben az interjúban a koráról is hazudott: azt állította, hogy 29 éves milliomos, holott valójában 31 éves, és egyáltalán nem gazdag.

13. Ayleen Charlotte ismertté vált, és kiérdemelte az emberek elismerését, miután átverte a csalót, és így vissza tudta szerezni a tőle elvett pénz egy részét. A nő az Instagram-oldalán osztott meg egy képet magáról, amelyen olyan napszemüveget visel, ami egykor Simoné volt, és ezt írta: „igen, ez az ő szemüvege”.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ayleen Charlotte (@ayleencharlott) által megosztott bejegyzés

 

14. A dokumentumfilmet Felicity Morris rendezte, ugyanaz a producer, aki a Ne szórakozz a macskákkal: Vadászat az internetes gyilkosra című sorozaton is dolgozott. Elárulta, hogy sok minden kimaradt a filmből, így A Tinder-csaló sztoriját február 9-én egy podcastben folytatják.

15.  Amikor Shimon Hayutot kérdőre vonták amiatt, hogy miért használ hamis nevet, a férfi ragaszkodott hozzá: joga van ahhoz, hogy úgy nevezze magát, ahogy akarja, és egyébként sem mondta soha senkinek, hogy ő lenne Lev Leviev fia. Kijelentette azt is. mások hibája, hogy ezt feltételezték róla.

16. Miután több nőt is becsapott, és bemutatták a dokumentumfilmet, felröppent a hír, hogy a szélhámos egy Kate Konlin nevű modellel randizgatott. A nő tudott a férfi múltjáról, de elhitte, hogy a vádak hamisak, és csak az ellenségei akarnak ártani neki. Azóta kiderült, hogy a pár tagjai már nem járnak, de barátok maradtak. Érdekes...

Forrás: Netflix

 
17. A dokumentumfilm végén kiderült, hogy a férfi új projektbe kezdett, és most ingyenes üzleti tanácsadást nyújt az embereknek a weboldalán keresztül. A site azonban már nem aktív.

18. A Shimonnal történt incidens után Pernilla Sjoholm és Cecilie Fjellhøy közeli barátok maradtak, sőt, a közösségi médiában meg is osztottak néhány pillanatot 2021-es közös nyaralásukról.

19. Shimon Hayut 20 éves korában kezdte szélhámos tevékenységét, amikor csekkeket lopott olyan családoktól, akiknek dolgozott. Az egyik családnál egy négyéves kisfiú bébiszittere volt, egy másik tehetős család pedig ezermesterként ismerte. A hírek szerint a csaló ebből a pénzből repülőleckéket vett, és vásárolt magának egy Porschét.

20. A férfi csakugyan vett néhány repülőleckét, a polgári repülési tanfolyamot azonban mégsem végezte el – ez ugyanakkor nem akadályozta meg abban, hogy pilótának adja ki magát. Egy osztálytársa még azt is elárulta: Shimon rávette, hogy fektessen be abba a ruházati üzletébe, amiből végül természetesen nem lett semmi.


(Forrás: Bored Panda)

A filmről írt kritikánk itt olvasható.