5 felejthetetlen pillanat a Vitray-féle Apád, anyád ide jöjjön!-ből

A kis Haumann Máté lefejelte a stúdiódíszletet, Szinetár Dóra pedig vicces zeneiskolás növendékként varázsolta el a tévénézőket Vitray Tamás legendás, 1990 és 1991 között futó műsorában.

Vitray Tamás, megannyi felejthetetlen tévés vetélkedő és beszélgetős műsor házigazdája, a Kossuth-, Aranyszarvas-, Aranytoll- és Prima Primissima-díjas újságíró, főszerkesztő, kiváló művész, az egykori Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, a Magyar Televízió Örökös Tagja 1958. augusztus 5-én szerepelt először a tévéképernyőn: az Idegen Nyelvek Főiskoláján megszerzett angol–sajtó szakos diplomája miatt őt kérte fel a sportosztály az amerikai sportolókkal való interjúzásra (ekkor történt, hogy a kétméteres atlétával, Rafer Johnsonnal egy sámlira állva beszélgetett a kamerák előtt). 1975. december 1-től  már a Magyar Televízió Szórakoztató és Zenei Főosztályának osztályvezetője, 1981 nyarától pedig a Drámai Főszerkesztőség Dokumentum Dráma osztályvezetője volt, 1991-ben pedig az M2 intendánsává nevezték ki.

 

Vitray Tamás műsorvezető a Magyar Televízió stúdiójában, 1976-ban (forrás: Fortepan / Rádió és Televízió Újság)

 

Vitray azonban a vezető beosztásai idején sem tűnt el a képernyőről. Jelen cikkünk tárgya, az Apád, anyád ide jöjjön! 1990 és 1991 között futott a Magyar Televízióban. A műveltségi vetélkedő és a varieté határán egyensúlyozó műsor lényege az volt, hogy a stúdióba hívott játékosoknak az ismert magyar énekesek, zenészek és színészek gyermekeitől kellett furmányos kérdésekkel megtudnia, ki fia borja az illető – ezt követően pedig általában a csemeték és a szülők közös szórakoztató produkciója következett. Ezekből válogattuk most ki az 5 legemlékezetesebbet.

 

1. A kis Haumann Máté lefejeli a díszletet

Szerkesztőségünkben rendszeresen visszatérő téma ez az 1990. április 25-én adásba kerülő, a sorban 10. Apád, anyád ide jöjjön!-epizód, amelynek a legemlékezetesebb része egyértelműen a Haumann család műsorszáma volt.

Az ekkor még kisfiú Haumann Máté ugyanis a levonuláskor megfejelte a stúdiódíszletet, az apukája, Haumann Péter viszont gyorsan kapcsolt, és leterelte csemetéjét a színpadról, mintha csak ez is a show része lett volna.

A teljes adás a NAVA.hun és az MTVA Archívumban is elérhető, az ominózus fájdalmas csattanás 8:14-nél látható-hallható (ez a lenti Facebook-videóból ki lett vágva).

 

 

 

2. Székhelyi József verset mond a kisfiával

Az Apád, anyád ide jöjjön! 4. epizódjában többek között a 2018-ban elhunyt Jászai Mari-díjas  színművész és rendező, Székhelyi József is szerepelt.

Székhelyi egy cseppet sem lámpalázas kisfiúval szavalta el játszi könnyedséggel Szabó Lőrinctől a Lóci óriás leszt, valamint Petőfi Sándor Arany Lacinak című versét,

amiből bizonyára azt hinné az ember, hogy a kiskölyköt is Lacinak hívták. Nem egészen: a verselgető srác nem más, mint Székhelyi József akkor 8 év körüli fia, az 1982-es születésű Székhelyi Márton.

 

3. A szuperaranyos Szinetár Dóra 

Az Apád, anyád ide jöjjön! 5. részében Hámori Ildikó Kossuth-díjas színésznő és a lánya, az akkor még csak mindössze 14 éves Szinetár Dóra szórakoztatta a közönséget.

Közösen előadott jelenetük, amelyben egy rigorózus énektanár egzecíroztat egy félénk, de lelkes zeneiskolás diáklányt, a Szeszélyes évszakok fénykorában is megállta volna a helyét két bohózat és villámtréfa között.

 

 

 

4. Polgár László és a lányai

Bár a fenti alcím alapján elsőre akár azt is hihetné az olvasó, hogy az eszperantista, tanár és sakkedző Polgár László fakadt dalra az Apád, anyád ide jöjjön!-ben a későbbi sakknagymester Polgár lányok (Judit, Zsófia és Zsuzsa) gyűrűjében, ezúttal nem róla, hanem nem kevésbé híres névrokonáról, Polgár László Kossuth-, Liszt- és Grammy-díjas operaénekesről van szó.

Érdekesség, hogy a világhíres basszusnak is pont három lánya született, Katalin, Judit és Éva, akikkel a művész egy szívmelengetően gyönyörű részletet adott elő A padlás című musicalből, Presser Gábor zongorakíséretében.

 

5. Pászthy Júlia és a gyermekei

Elcsépelt mondás, de esetünkben nagyon is igaz, hogy az nem esik messze a fájától: az egyik 1990-ben levetített Apád, anyád ide jöjjön!-epizódban ugyanis a Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekesnő és egyetemi tanár Pászthy Júlia volt az egyik sztárvendég – akit ezúttal két kifinomult muzikális érzékel rendelkező kiskorú gyermeke, Karosi Bálint és Karosi Júlia kísértek zongorán a Magyar Televízió stúdiójában.

Ráadásul a pöttöm kis Julika még duettet is énekelt az édesanyjával a közös produkció végén, de valami olyan csodaszépen, hogy attól szem nem maradt szárazon!