8 elképesztő rejtély, ami bekerült az X-aktákba

Nem minden paranormális tevékenység az alkotók agyszüleménye.

Chris Carter kultikus sorozata idén lesz harminc éves: 1993. szeptember 10-én került adásba az első rész Amerikában. Az X-akták hétről hétre szállította a természetfeletti eseményeket az ufóktól a telekinézésen és az időutazáson át a szörnyekig. Számtalan misztikus témát feldolgozott a széria, és bár úgy tűnhet, hogy a hihetetlen sztorikat mind-mind az alkotók találták ki, de vannak olyan epizódok, melyek egy-egy valódi, megmagyarázhatatlan rejtélyt dolgoznak fel. Következzen 8 történet az FBI titkos ügyeiből, amit a valóság ihletett.

 

Óvatosan, spoileres tartalom!

 

A Jersey-i Ördög (1. évad, 5. epizód)

A sztori: Mulder (David Duchovny) és Scully (Gillian Anderson) egy csonkításos gyilkosság ügyében nyomoz, ahol az elkövető fogyasztott is az áldozat testéből. A kannibál gyilkost a helyiek úgy emelgetik, hogy a Jersey-i Ördög, és már többen is látni vélték. A nyomozás végül egy nőhöz vezeti az ügynököket, aki egyfajta evolúciós maradványfajnak tűnik, aki a környező erdőségekben él, és nem civilizálódott.

A háttér: A Jersey-i Ördög eredeti legendája egészen a múlt század elejére nyúlik vissza: 1909-ben többen is arról számoltak be, hogy egy denevérszárnyas, kenguru-szerű lényt láttak, amely több embert is megtámadott. Január 17-én, a bristoli postamester, E. W. Minster állítólag látta, amint a lény átrepül a Delaware folyó felett. Minster a következőképpen írta le a teremtményt:

„Olyan fényt bocsátott ki, mint egy szentjánosbogár. A feje csavart szarvú koséhoz hasonlított, és hosszú, vastag nyakát repülés közben előre nyújtotta. Hosszú, vékony szárnya és rövid lába volt. Szomorú, a vijjogás és a füttyszó keverékére emlékeztető, hátborzongató hangot hallatott.”

A legenda mindmáig él, az emberek még most is furcsa jelenségekről számolnak be a New Jersey-i Pine Barrens erdőségben.

 

A világűr (1. évad, 9 epizód)

A sztori: Marcus Aurelis Belt alezredes, a NASA asztronautája egy űrsikló kilövését irányítja, ám nagyon úgy fest, hogy valaki szabotálja az expedíciót. Belt állítja, hogy minden meghibásodás csak a véletlen műve, ám kiderül, hogy amikor az alezredes az Apollo 8-cal fent volt az űrben, ott megszállta egy idegen entitás, és az szabotálja Belten keresztül az űrsikló küldetését.

A háttér: Bár ez a történet egyszerre sorakoztatja fel a kísértethistória, a démoni megszállás és az ufós sztori elemiet, mégis az egyik legkevésbé sikerült epizód. Chris Carter egyenesen azt nyilatkozta róla: „Nem tartozik a kedvenc részeim közé, sőt, azt hiszem, ez volt a legkevésbé sikeres epizód.” Ugyanakkor, bármilyen hihetetlen, még ennek az összekutyult sztorinak is van valós alapja, mégpedig maga az entitás, ami megszállja Belt alezredest. Egész pontosan az az arc, ami rajta és a történet több pontján is megjelenik. Ez ugyanis nagyban emlékeztet a Marsi arcként elhíresült jelenségre: a ’70-es évek végén a Viking-űrszonda több képet is készített a Mars felszínéről, és ezeken látható egy szikla, ami bizonyos szögből, bizonyos fényviszonyok között kísértetiesen emlékeztet egy emberi arcra. Az űrszonda felvételét itt tudod megnézni.

 

A lombik (1. évad, 24. epizód)

A sztori: Egy vérbeli ufós, árnyékkormányos, összeesküvés-elméletes epizód jutott az első évad fináléjára. Az epizódban van egy jelenet, amiben a laboratóriumból megszökött férfi, dr. William Secare teste zöld gázt bocsát ki magából, mikor a mentőben megnyitják a mellkasát, így sikerül megszöknie, mivel az lebénítja a mentősöket.

A háttér: Bár az epizód nagy felfedezése az ember-földönkívüli hibridek léte, a fent leírt jelenség tényleg megtörtént, noha ezúttal van rá tudományos magyarázat. 1994. február 19-én Gloria Ramirez végső stádiumú méhnyakrákkal került a kaliforniai Riverside kórház sürgősségi osztályára. A kezelése közben több kórházi dolgozó is rosszul lett: légszomjat, izomgörcsöket tapasztaltak, és volt, aki el is ájult. Mint kiderült, Ramirez dimetil-szulfoxiddal próbált enyhíteni a fájdalmain, ami dimetil-szulfoxiddá alakult át a vérében, az volt ilyen hatással az kórházi dolgozókra. Ramirez „Toxic Lady” néven került be a köztudatba.

 

Duane Barry (2. évad, 5. epizód)

A sztori: Valószínűleg ez a széria egyik legnépszerűbb ufós epizódja. Ráadásul a főszereplője egy olyan férfi, akit állítása szerint elraboltak az idegenek, és különféle kísérleteket hajtottak végre rajta. Duane Barry, miután megszökik a pszichiátriáról, túszul ejt egy csomó embert, hogy végre higgyenek neki. Mint kiderül, Barry fejében valóban van egy implantátum, amitől megzavarodnak az áruszkennerek, és amit valószínűleg a földönkívüliek ültettek be neki. Azonban az is magyarázhatja a viselkedését, hogy Barryt korábban fejbelőtték, amit túlélt, ám komoly személyiségváltozáson ment keresztül, mikor felépült.

A háttér: Esetünkben most az utóbbi a lényeges, hiszen a fejsérülés okozta személyiségváltozás egy valós jelenség, csak régen nem volt rá magyarázat. A leghíresebb eset Phineas Gage vasúti felügyelővel történt, akinek 1848-ban egy baleset következtésben egy vasrút átdöfte a koponyáját, és homloklebenyének nagy része megsérült. Az esetet túlélte, de teljesen megváltozott a személyisége és a viselkedésé.

még több x-akták

A 10 legelképesztőbb rejtett utalás az X-aktákban

Az FBI titkos ügyei még mindig rengeteg felfedeznivalót rejtenek.

Tovább

 

Az ellenállhatatlan (2. évad, 13. epizód) + Imádság (7. évad, 7. epizód)

A sztori: Bármilyen furcsa, ez egy olyan X-akták, ami valójában nem X-akta, tehát nincs semmifajta paranormális a megoldásában. Mulderék megcsonkított holttestek ügyében nyomoznak, amit elsőre földönkívülieknek tulajdonítanak, ám idővel kiderül, hogy egy kísérletező sorozatgyilkos, Donnie Pfaster műve, aki később áttér az élő emberek meggyilkolására.

A háttér: Ez bizony Jeffrey Dahmer, a nekrofil és kannibál sorozatgyilkos szörnyű tetteinek feldolgozása, de mégis van benne egy csavar.

Dahmer ugyanis azt állította magáról, hogy miközben ölt, valamiféle démoni lényé változott át.

Pfaster visszatér a sorozat hetedik szezonjában, ahol kiderül, hogy ő valójában tényleg egy démon.

 

A hajó (2. évad, 19. epizód)

A sztori: A USS Ardent nevű amerikai hadihajó eltűnt a föld színéről. Ugyan a legénység tizennyolc tagját felvette egy teherszállító hajó, ám csak egyikük maradt életben: a 28 éves Richard Harper hadnagy, aki azonban úgy néz ki, mint aki legalább százéves.

A háttér: Állítólag - és hangsúlyozzuk, hogy állítólag, mert hivatalosan semmilyen bizonyíték nincs rá - a második világháború alatt Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete a láthatatlansággal kísérletezett. Ez volt a Philadelphia-kísérlet, melynek keretében 1943 tavaszán állítólag sikerült pár másodpercre eltüntetni a USS Eldridg rombolót. A legénység rossz közérzetről, hányingerről panaszkodott, ám más mellékhatása nem volt a kísérletnek, amit így ősszel megismételtek. Ekkor is sikerült eltűntetni a rombolót, ám ezúttal 400 kilométerrel arrébb, egy norfolki radaron tűnt fel, majd pár másodperccel később ismét ott volt, ahol korábban. A legénység ezúttal borzasztó állapotban volt: többeknek kicsavarodtak a végtagjai, eltörtek a csontjai és voltak olyanok, akiknek a teste eggyé olvad a rombolóval. Mások eltűntek vagy megőrültek. A Haditengerészet ezután leállította a projektet.

 

A falka (4. évad, 2. epizód)

A sztori: Ismét egy X-akták, amiben nincs semmi természetfeletti, ugyanakkor ez az egyetlen epizód, amit a bemutató után többé nem adtak az amerikai tévében. Korábbi listánkon, ahol a legbotrányosabb sorozatepizódokat szedtük össze, így foglaltuk össze rész tartalmát: egy pennsylvaniai kisvárosban súlyos fejlődési rendellenességekkel született kisbaba holttestére bukkannak. A helyi seriff az FBI-hoz fordul segítségért. Mulder és Scully látókörébe kerül a Peacock-család, akik a város szélén élnek, elszigetelve mindenkitől. Egymás között szaporodnak és a beltenyészet súlyos genetikai rendellenességeket eredményezett. A család férfi tagjai lecsapnak a seriffre és feleségére, és brutálisan végeznek mindkettőjükkel. Mulderék végül megtámadják a Peacock-család házát, és megtalálják a „família anyját”, akinek amputálták az összes végtagját.

A háttér: Bár a történet mögött húzódó valós eseményre ezúttal van magyarázat, de valljuk be, annyira megdöbbentő, hogy igazából nehéz elhinni. Az epizód a Ward testvérek esetéből merített, akik New York állambeli Syracuse mellett laktak. Az írástudatlan család egy 1990-es gyilkossággal keltette fel magára a figyelmet, ugyanis, amikor az egyik testvér bíróság elé került vérfertőzésre és további gyilkosságra is fény derült.

 

Chupachabra (4. évad, 11. epizód)

A sztori: A mexikói vendégmunkások bádogból épült városkájában holtan találnak egy nőt és mellette egy kecskét. Mindkettőjük arcát lerágta valami, ráadásul az eset előtt sárga eső hullott az égből. Mulder szerint az esetnek köze lehet az ufókhoz, mivel a földönkívüliek megjelenését gyakran előzi meg valamiféle szokatlan időjárási jelenség, ám a mexikóiak szerint a Chupachabra a felelős a gyilkosságokért.

A háttér: Bár a történet középpontjában egy szerelmi háromszög áll, a gyilkosság elsőre tényleg chupachabra elnevezésű lény rémtetteire emlékeztet, akit elsősorban Latin-Amerikában szoktak látni. A név a spanyol cabra chupar kifejezés összevonásából származik, és azt jelenti: kecskeszívó. Ugyanis állítólag kiszívja a háziállatok, gyakran a kecskék vérét. A kinézetét sokféleképpen leírták már: hol gyíkszerű lény, hol repülni is tud, de van, hogy szőrös emlősre hasonlít. Egyes elméletek szerint a chupachabra valójában egy földönkívüli.

Az X-akták összes epizódja, és a két mozifilm is elérhető a Disney+-on.

ez is érdekelhet

8 Gyilkos elmék-epizód, amit valós bűnügy ihletett

Nem minden fikciós sorozatgyilkos csak a képzelet szülötte.

Tovább

 

(via Movieweb, Ranker, The Lineup, Wikipedia, Frank Lovece: X-akták ​– Minden titokra fény derül, Misztikus történetek gyűjteménye)