A Lost alternatív vége még az eredeti befejezésnél is nagyobb blődség

Hiába mesél Damon Lindelof a vulkánnál zajló, végső nagy leszámolásról, a sorozat így is „zavaros marhaság” marad.

A Lost 2010-es fináléja máig az egyik legvitatottabb és legmegosztóbb sorozatbefejezés. A sorozatot 5 évadon keresztül imádta minden kritikus és néző, az utolsó, 6. évad azonban még több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszolt. A széria utolsó epizódjai ugyanis azzal teltek, hogy egy végső összecsapásban összemérte erejét a jók vezére, Jack (Matthew Fox) és a gonosz, amelyet a Locke (Terry O'Quinn) álcáját használó Feketeruhás Ember testesített meg, de aztán

a végén kiderült, hogy valójában a hősök halottak voltak, és valamiféle purgatóriumban gyűltek össze a túlélők és az elhunytak...

 

Fotó: ABC

 

Az Entertainment Weeklynek adott interjújában a Lost két írója, Damon Lindelof és Carlton Cuse elárulta, hogy az utolsó évad tervezése során megpróbáltak az első évadban elültetett magot – egy vulkánt – szó szerint újraéleszteni, mint az utolsó összecsapás helyszínét. Mivel a sorozat forgatása során már Oahu szigetének szinte minden szegletét bevonták a munkálatokba, logikusnak tűnt, hogy az egyik kialudt vulkánját is beillesszék a történetbe. Az, hogy egy szeretett franchise csúcspontja egy mindenhonnan magmát okádó vulkánnál zajlik, akárcsak olyan fantasy és sci-fi klasszikusok, mint A Gyűrűk Ura: A király visszatér vagy A Sith-ek bosszúja, igazán illett volna a Losthoz, már csak a popkultúrára gyakorolt hatása miatt is.

A sorozat a vége felé a gonosz időtlen harcárban csúcsosodott ki, ahol a sziget szó szerint nem engedi ki a palckból a szellemet, azaz a Feketeruhás Ember (lásd még: füstszörny) haragját, aki elpusztítaná a Földet. A nagy fináléban Jack a jó öreg Jacob oldalát képviselte volna, miközben a sziget vulkánjának tetején harcol a Locke fizimiskáját felvevő Fekete Ember ellen. Itta  vulkán lett volna a palackot lezáró „parafa”, vagyis az utolsó határvonal e paradicsomi börtön és a külvilág között.

Ennek akkoriban lett is volna még némi értelme. Elvégre maga a sziget is egy szereplő volt a Lostban, „egy élő entitás a Dharmaverzumban”, aminek a tűrőképességét a végsőkig feszítette volna a sok időutazás, amit Ben idézett elő, miután a 4. évad végén elfordította azt a bizonyos fakereket. Csakhogy a televíziózásnak megvannak a maga korlátai... A Lost utolsó évadainál, mint minden sorozat esetében, lecsökkent a korábbi népszerűség, ami azt eredményezte, hogy a költségeken is faragni kellett, hogy a csatorna finanszírozni tudja továbbra is a folytatást.

A végeredmény egy lecsupaszított történetszál lett, ahol a vulkán helyett csak egy fényforrást kaptunk, amely a sziget szívét jelképezi és amelyben a füstszörny keletkezett. Bizonyára érdekes lett volna a Lost utolsó harcának hátteréül a vulkáni helyszínt látni, bár azon valószínűleg mit sem változtatott volna, hogy ez az egész sorozat csak egy „zavaros marhaság”...

(via Collider)