Bud Spencer és Terence Hill egyik legdrágább filmje, amit a páros sosem kedvelt igazán

A Fordítsd oda a másik orcádat is misszionáriusai nem riadnak vissza, ha az Úr nevében le kell kenni pár sallert a rosszfiúknak.

A Fordítsd oda a másik orcádat is először 1992-ben jelent meg VHS-en a MOKÉP gondozásában, ekkor még a szépen alliteráló Morcos misszionáriusok címmel, majd egy évvel később már az előbbi címen vetítette a Magyar Televízió. A szorti, mondhatnánk pofonegyszerű: a páros két katolikus papot alakít, akik a karibi szigetvilágban végzik misszionáriusi tevékenységüket. Itt a maguk egyszerű módján árukereskedelemmel tartják fenn a misszót, ám ez nagyon nem tetszik a helyi kormányzónak, aki egy kartellel a kézben tartja az egész régiót. Pedro atyának (Bud Spencer) és G. atyának (Terence Hill) viszont a kormányzó hozzáállása nem tetszik, és ezt nem hagyják szó és pofonok nélkül.

Az 1974-es film a duó fénykorában készült, amikor Az ördög jobb és bal keze (1970) után olyan népszerűek lettek, hogy majd’ mindenki velük akart dolgozni. Ezt persze a két színész is érezte, és megkérték az árát a munkájuknak. Mivel a siker garantált volt, a készítők nem sajnálták a pénzt, és

a Fordítsd oda a másik orcádat is lett Bud Spencer és Terence Hill egyik legdrágább filmje,

ugyanis a forgatás hat hónapig tartott, ráadásul eredeti helyszíneken, többek közt Kolumbiában. Ennek ellenére a két színész nem igazán kedvelte a filmet,  aminek egyik oka talán a rendező személye, Franco Rossi, aki eléggé tapasztalatlan volt a akció-vígjátékok terén. A másik ok a forgatókönyv, amin bár hatan dolgoztak, mégis azt a benyomást kelti, mintha nem egy egységes filmet, hanem egymáshoz lazán kapcsolódó epizódokat látnánk. Ráadásul rengeteg változata volt a forgatókönyvnek, ami állítólag Terence Hillnek köszönhető, akinek mindig problémája akadt valamivel.

Bár a páros elégedetlen volt a filmmel, és soha többé nem dolgoztak ezzel a stábbal (sem a rendezővel, sem a forgatókönyvírókkal), a Fordítsd oda a másik orcádat is hatalmas siker lett a mozipénztáraknál, és ott van az öt legnépszerűbb Spencer-Hill-film közt, valamint a minden idők legjobb olasz filmjeit felvonultató listán benne van az első harmincban.

Ez is érdekelhet

A 8 legmenőbb, legemlékezetesebb Terence Hill-idézet

„Ha kicsi a tét, a kedvem sötét.”; „Rablótámadás, kezeket fel! Jobb, ha te mondod, a te hangod mélyebb”. Ki ne ismerné ezeket a mondatokat, amelyek nemcsak Terence Hill-lel forrtak örökre egybe, de állandó magyar hangjával, a 80. születésnapját ünneplő Ujréti Lászlóval is.

Tovább

 

(via Tobias Hohmann: Bud ​Spencer – Terence Hill krónikák)