Walter Matthau nem csak vígjátékokat készített, amire a legjobb példa a ma már kultuszfilmnek számító Hajsza a föld alatt (1974).
Walter Matthau nagyon vicces figura volt a maga gyűrött fejével, nem véletlen, hogy rendszerint vígjátékokban láthattuk, de a hetvenes évek első felében gondolta magát, és úgy döntött, tud ő mást is. Elkészítette az ún. „kemény fickó” trilógiáját, amelyet a bankrablós Charley Varrick (1973) és két nyomozós film, A nevető rendőr (1973) és a Hajsza a föld alatt (1974) alkotott. Míg az első két munka teljesen elfelejtődött, az utóbbiból többször is feldolgozott igazi klasszikus lett.
Négy felfegyverzett és mindenre elszánt bűnöző túszul ejti a New York-i földalatti egyik szerelvényét és annak tizenhét utasát. Mindegyik más színű kalapot hord, és ezek alapján hívják egymást Mr. Blue-nak, Mr. Greennek, Mr. Brownnak és Mr. Gray-nak. A váltságdíj egymillió dollár, és azt New York városának pontosan egy órán belül leszállítania. Ha a pénz nem érkezik meg, percenként egy utas meghal. Zachary Garber (Matthau), egy kiérdemesült rendőr kapja meg az ügyet. Ahogy közeleg a határidő, a feszültség egyre elviselhetetlenebb, és
folyamatosan hibák csúsznak a gépezetbe
– a pénzt szállító rendőrautó például balesetet szenved. Garber azonban a meglévő információk alapján egyre több dologra jön rá, de őt is meglepi, amikor a szerelvény hirtelen elszabadul és kormányzás híján vadul száguldani kezd az alagútban....
Nehéz a Hajsza a föld alattot besorolni, mert elsősorban ún. heist movie, ami a bankrablós filmek logikáját követi, de közben thriller és túszdráma is, miközben mai szemmel nézve leginkább egy igazi old school, vintage krimi. Amiben nem az számít, hogy kinek milyen fegyvere van és ki lő először – bár lőnek is benne -, hanem az, hogyan küzd meg egymással FEJBEN a nyomozó és a bűnözők feje (Robert Shaw), és ez tényleg remek. Ahogy az előbbi lépésről lépésre – de közben a ketyegő idő szorításában – visszafejti ellenfele tervét, ahogy reagál mindem váratlan fejleményre, az zseniális, és
Matthau nagyszerű ebben a szerepkörben,
ahogy Shaw is remek kérlelhetetlen bűnözőként. Arról nem is beszélve, hogy a film minden pillanata elképesztően hiteles, nem is véletlenül, hiszen mindent tényleg a New York-i metrórendszerben forgattak, vállalva ennek minden kényelmetlenségét és kellemetlenségét.
Igaz, a New York-i közlekedési hatóság elsőre nemet mondott a kérésre, John V. Lindsay főpolgármester közbenjárására végül úgy engedélyezték a forgatást, ha a stáb fizetett $275,000-t a metróhálózat használatáért, és kötöttek egy $75,000 értékű „emberrablás elleni” biztosítás. A hatóság félelme ugyanis az volt, hogy valakik a filmet látva ellopják az ötletet, és tényleg elrabolnak egy szerelvényt, váltságdíjat követelve. Az ötletet azonban nem bűnözők lopták el, hanem más filmesek: Joseph Sargent filmjét – vagy ha úgy tetszik, John Godey alapanyagként szolgáló regényét – többen is feldolgozták. 1998-ban Edward James Olmos és Vincent D'Onofrio, majd 2009-ben Denzel Washington és John Travolta kergették egymást ugyanígy a föld alatt - egyik sem lett olyan emlékezetes, mint az eredeti, sőt!
