Így kell lenullázni a 90-es éveket

A specialista tökéletes példa Murphy törvényére: „Ami el tud romlani, az el is romlik.”

Van pár híres film a kilencvenes évekből, ami igazából sosem volt jó, mégis néhány nagyon egyszerű indok miatt emlékezetessé, sőt, akár kultikussá is vált. Az egyik ilyen az 1994-ben bemutatott A specialista. A film jövőre lesz 30 éves, szóval mindenképp érdemes ilyen szemmel nézni, de igazából ezzel már a bemutató évében sem stimmelt valami. Mit valami, szinte semmi!

Pedig egy tényleg jó film alapanyagát kapjuk: a főszerepben Sharon Stone és Sylvester Stallone, az antagonistát James Woods alakítja, és még a korszak legtöbb szemétládáját alakító Eric Roberts is fontos szerepet kap. Ráadásul az alapkoncepció is izgalmas:

egy visszavonult robbantásszakértő (Stallone) belekeveredik egy nő (Stone) bosszúhadjáratába, miközben mindkettőjüknek szembe kell nézni a nemezisükkel.

Ebben aztán minden benne van, amitől berobbanhat egy 90-es évekbeli akciófilm, ám végül besül a detonátor.

Luis Llosa rendező – akinek egyebek közt az 1997-es Anakondát is köszönhetjük – egy olyan ritmustalan filmet forgatott mindebből, amin

pár perc után be lehet aludni, még akkor is, ha robbantgatnak benne.

De a forgatókönyvíró se húzhatja ki magát: Alexandra Seros-nak sikerült az, ami csak keveseknek, nevezetesen, hogy kidolgozatlan karaktereket tett egy következetlen történetbe, miközben úgy csikorognak a párbeszédek, mint a kisföldalatti kerekei, mikor a Vörösmarty tér felé kanyarodik a síneken.

Ráadásul két évvel vagyunk az Elemi ösztön sikere után, Sharon Stone egyértelműen szexikonként szerepel, ám ezt úgy sikerül felhasználni, hogy számtalan indokolatlan jelenetben láthatjuk fehérneműben vagy melltartó nélkül. Arról nem is beszélve, hogy ez a film büszkélkedhet a filmtörténelem egyik legkínosabb szexjelenetével.

ahogy fentebb írtam...

Még 9 iszonyúan kínos szexjelenet a hollywoodi filmekben

Sharon Stone és Sylvester Stallone híres-hírhedt zuhanyzása A speicalistában csak a jéghegy csúcsa: az Alkonyat - Hajnalhasadás, A szürke ötven árnyalata és A mocsárlény visszatér is tartalmazott olyan intim együttlétet, ami láttán a néző inkább becsukta a szemét.

Tovább

 

De ne temessük teljesen A specialistát, mivel

háttértévézésnek kiváló, köszönhetően a remek szinkronnak.

Olyan színészeket hallgathatunk nagy örömmel, mint Csernák János, Szakácsi Sándor, Szabó Ottó, Selmeczi Roland vagy épp Fehér Anna. Az ő hangjukért megéri bekapcsolni a tévét.