Jön a Trónok harca szerzőjének újabb sorozata

Végre révbe ért a Wild Cards, George R.R. Martin szuperhősös sci-fi antológiájának adaptációja.

Már évek óta hallani róla, hogy a fantasy széria sikere után tévés feldolgozást készítenek az író 1987-ben indult, mára két tucat kötetessé duzzadt – magyarul is olvasható – regényfolyama alapján is. A Wild Cards világa még a Trónok harcáénál is gazdagabb és összetettebb – olyannyira, hogy Martin ezeket a könyveket nem is egyedül írja: az évek során több mint negyven szerző vett részt a munkában, amit George R. R. Martin szerkesztőként és ötletgazdaként fog össze.

George R.R. Martin. Forrás: Rich Polk / Getty Images for IMDb

 

2016-ban a Universal Cable Productions szerezte meg az antológia jogait, amely céghez most a Hulu streamelős szolgáltató csatlakozott, ahol állítólag már össze is trombitáltak egy forgatókönyvíró teamet, amelynek tagjai a Wild Cards-univerzum alapján készülő két sorozaton is dolgoznak egyszerre.

A munkát íróként és executive producerként az az Andrew Miller vezeti, aki nemrég az eredeti film sztárjával, Kevin Baconnel készült Tremors pilotját is összehozta a Syfy-nak. Maga George R.R. Martin – most, hogy lassan lejár az HBO-val a Trónok harca miatt kötött exkluzív megállapodása – szintén executive producerként vesz részt a kreatív folyamatokban, azzal a Melinda Snodgrass-szel együtt, aki már a könyvsorozat megalkotásakor is a kezdetek óta végig Martin jobbkeze volt.

Forrás: libri.hu

 

A Wild Cards alaptörténete szerint 1946. szeptember 15-én egy földönkívüli vírus csapott le a gyanútlan emberiségre. A fertőzöttek 90 százaléka a pikk dámát húzta: ők borzalmas halált haltak. 9 százalékuk kifordult magából, és Jokerré vált, a szerencsés 1 százalék pedig különleges képességek birtokába került – ők az ászok. A világ ezzel egy csapásra megváltozott...


(via Variety)