Meg lehet valakit kétszer ölni?

Az amerikai igazságügyi rendszer furcsasági adják Sean Connery filmje alapját, ahol a színészlegenda a jogtudományok doktorát alakítja, de nem unalmas tárgyalótermi drámát látunk.

Ha ma, a 2020-as években azt olvassuk valahol, jelen esetben egy film leírásában, hogy Amerikában egy fekete férfit elítéltek egy fehér lány megöléséért, a bizonyítékok viszont nem állnak meg a lábukon, akkor rögtön tudjuk, miről van szó. Nagyjából így volt az 25 éve is, és erre épít az Egy igaz ügy (1995) című thriller is – és aminek a címe is ezt sejteti -, de nem feltétlenül úgy, ahogy azt elsőre gondoljuk.

Adott egy afro-amerikai férfi, Bobby Earl (Blair Underwood), aki már nyolc éve ül a halálsoron, de azt állítja magáról, hogy ártatlan. És nem hallgat. Nem akar meghalni. Villamosszék általi halálra ítélték egy lány meggyilkolása miatt. Utolsó próbálkozásként kapcsolatot teremt Amerika egyik leghíresebb jogászprofesszorával, Paul Armstronggal (Sir Sean Connery), aki történetesen a halálbüntetés elkötelezett ellenzője, és a segítségét kéri. Armstrong professzor újra tanulmányozza az esetet, és talál néhány félremagyarázott bizonyítékot, a férfi pedig azt állítja, hogy csak azért tett beismerő vallomást, mert a kihallgatást vezető rendőr (Laurence Fishburne) erre kényszerítette. Hamarosan kiderül, hogy a rendőr személyesen is érintett volt a gyilkossági ügyben, és egyre több jel mutat arra, hogy az egészhez köze van egy másik elítéltnek, a vallási fanatikus Blair Sullivannek (Ed Harris) is.

És ahogy haladunk előre, egyre több csavar kerül elő, majd a csavart is megcsavarják, de nem ez Arne Glimcher (A mambó királyai, Felcserélt szerepek) rendezésének igazi erőssége, hanem a film első fele, amikor megismerjük a szereplőket. És érdekes módon itt nem a máskor mindig rendkívüli Sean Connery viszi a prímet, hanem a megkérdőjelezhető módszereket alkalmazó zsarut játszó Laurence „Morpheus” Fishburne és a mindig zseniális Ed Harris az igazán izgalmas, még akkor is, ha az utóbbi jócskán túljátssza a dolgot. És ami azt illeti, Glimcher, aki az ezredforduló után már csak producerként dolgozott, és azt se túl sokat, nem zárja le a legelegánsabban a történetet, amit egy nála rutinosabb (tehetségesebb) rendező ügyesebben és főleg emlékezetesebben oldott volna meg, de az Egy igaz ügy így is elég izgalmas és elgondolkodtató ahhoz, hogy a nézők még ma is vitatkozzanak a film legfontosabb alapvetésein. És tudják, ki játssza Armstrong professzor picike lányát? Hát az ekkor még ici-picike Scarlett Johansson!