Bár Öveges Józsefet a legtöbben úgy ismerjük, mint a televíziós fizikaműsor, a Legkedvesebb kísérleteim elképesztő fantáziával megáldott házigazdáját, ám az 1895. november 10-én született fizikus, tanár, szerzetes és pap kezdetben időjóslással is foglalkozott. Bizony, azt írtam, pap és szerzetes is volt, mivel matematika-fizika szakos tanárnak tanult a Pázmány Péter Tudományegyetemen (ma Eötvös Loránd Tudományegyetem), és teológiai tanulmányokat is folytatott a piarista rend pesti hittudományi főiskoláján.

A tanítás mellett könyveket is írt, első zsebkönyvét időjárás előrejelzésből. Az Időjóslás és időhatározás című kiadványt így hirdették a korabeli újságok: „Adja el esernyőjét és vegye meg Öveges József: Időjóslás és időhatározás című könyvét.” Ez

a könnyed, humoros hozzáállás egész pályáját jellemezte, és ezzel, valamint a kreativitásával tudta és tudja még mindig generációkhoz közel hozni az unalmasnak és bonyolultnak tűnő fizikát.

Miként mondta:

„aki nem tudja elmondani azt, amit tud, úgy, hogy egy utcaseprő is megértse, az maga sem érti igazán.”

Ezt a szemléletet követte könyveiben, 1945-től a rádióban, majd 1959-től a televízióban, tizenkét éven át. Jellegzetes, zalai tájszólása, átlátszó/fekete keretes szemüvege és lelkes attitűdje tette egyedivé a fizikaprofesszort, aki minden kísérletre olyan naivan tudott rácsodálkozni, mintha akkor látná először. Öveges József 1979. szeptember 4-én hunyt el: agyvérzést kapott, miközben épp egy fénytörési kísérletet szemléltet. Emlékére összeszedtük a legelképesztőbb kísérleteit.

Ruhaszárító csipesz és űrrakéta

Ki szeretne űrrakétát készíteni otthon, pláne olyat, ami száll is? És ki szeretne fizikaműsort nézni? Gyanítom, hogy az első kérdésre jóval többen válaszolnak igennel, mint a másodikra, pedig az előbbi előfeltétel az utóbbi. Öveges professzorban egyebek közt az volt a zseniális, hogy minden fizikai jelenséget először a gyakorlatban mutatott meg, majd abból vezette le az elméleti hátteret, és végül még az is előfordult, hogy az egész egy izgalmas tárgy előállításába torkollott. Ezt az epizódot két hétköznapi tárggyal kezdi: egy csipesszel és egy acélgolyóval, ami minden háztartásban megtalálható (volt akkoriban). A csipeszbe beszorítja a golyót, rácsap, és lám, nem csak a golyót löki ki, de a csipesz is elrepül.

„Hát, hiszen ez olyan, mint a rakéta, nézzétek!”

- kiáltja lelkesen Öveges, és máris megalapozza, hogy miért érdemes odafigyelni. Ebből aztán az lesz, hogy a golyó az üzemanyag, és a csipesz a rakéta, a fizikai törvény pedig így szól, amit levonhatunk: „két test, amikor egymásra hat, amekkora erővel hat egyik a másikra, ugyanakkora, de ellenkező erővel hat a másik az elsőre.” Ezt persze csak mellékesen ülteti a fülünkbe a professzor, máris visszatér a rakétához, és a cél, hogy minél sebesebb legyen. Így igazolódik be, hogy „ha az üzemanyag súlya kétszerese az üres rakétatest súlyának, akkor a rakéta végsebessége kétszer akkora lesz, mint amilyen sebesen kilövellenek a gázok a rakétatestből”. De a ruhacsipesszel és az acélgolyóval még nincs vége a rakétakísérleteknek:

Öveges professzor léggömbből és szódapatronból is készít rakétát, ez utóbbi ráadásul drótkötélpályán mozog.

Egy kiló cukor, egy zsineg és egy szóda-patron segítségével pedig körhintát épít, ami pörög mint a veszedelem. Öveges azonban nem csak abban volt zseniális, hogy mindent a gyakorlatba ültetett át, hanem remekül tudott lelkesíteni is:

„Milyen sokat tanultunk a kísérleteinkből! Nézzük csak meg az ábrát, hogy mi milyen tudósok vagyunk!”

- kezdi az összefoglalót.

A szikrázó szék

Ez úgy hangzik, mintha egy Mesék a kriptából-epizód lenne, és nagyon nem is állunk távol tőle. A Legkedvesebb kísérleteimet amúgy is körbelengte egyfajta misztikus, titokzatos miliő, elég csak a főcímre gondolni, melynek zenéje akár az Alkonyzónában is felcsendülhetne.

A vasvázas, gumilábas, fa támlájú és ülőkéjű szék (amilyen az iskolában is volt akkoriban) némi fészkelődés után szikrákat hány, ha hozzáérünk.

Öveges professzor lelkesedését korábban már említettem, de van, hogy ez egyenesen költészetig fokozódik: „A szívem a örömtől majd megrepedt a próba után.” - mondja, miután egy másik széket is kipróbált, ami fészkelődés után szikrákat hány. De nem csak fészkelődéstől, hanem ha utána megint ráülünk, akkor is kileng a rákötött elektrométer. Ez már tényleg kísérteties!

„Ne csodálkozzatok gyerekek, ha én szerelmes lettem a szikrázó székbe!”

- lelkendezik tovább Öveges. A fizikaprofesszor megemlíti, hogy ilyen széket olcsón lehet kapni a bútorboltban, de kísérleteivel azokra is gondol, akik vidéken élnek, és nem jutnak el a bútorboltba. Ezért megmutatja, hogyan lehet egyszerű faszékből szikrázó széket készíteni: ehhez nem kell más, mint sztaniol és ragasztó, valamint palackzáró gumikupak.

Övegesre mindig is jellemző volt, hogy odafigyelt a szegényebbekre és támogatta őket.

1948-ban, az alapítás évében megkapta a Kossuth-díjat, és az ezzel járó pénzösszeget a szülőfalujában, Pákán élő romáknak adta.

A látható láthatatlan

Ez meg egy gótikus kísértethistóriára emlékeztet, és valóban valami ilyesmi történik ezúttal: egy befőttes üvegbe széndarabokat juttat Öveges professzor, nem is akárhogyan, hanem cigarettafüst formájában, majd lezárja az üveget, amiben ott lebegnek a szénrészecskék. (Itt érdemes kiemelni, hogy Öveges nem dohányzott, és még a műsor kedvéért sem gyújtott rá, így az egyik stábtagot kérte meg arra, ahogy ő mondta, „áldozza fel magát”.) De a gombfesték részecskéi is lebegnek a vízben, míg a maga a gombfesték lesüllyed az aljára. A tintacseppet meg széthordja a víz, miként Öveges mondja:

„A tintában levő festék-szemecséket valamilyen titokzatos erő széthordja a vízben. És a legcsodálatosabb, hogy ezt a munkát ingyen végzi el.”

Mondtam én, hogy olyan ez, mint egy kísértethistória. És még inkább az lesz, amikor Öveges elmeséli, hogy régebben úgy hitték, hogy ezek a részecskék azért mozognak, mert élőlények. Ezek a részecskék viszont nem csak mikroszkóppal láthatók, természetesen Öveges azt is megmutatja, otthon miként nézhetjük meg őket egy pohár víz, egy tükör és napfény segítségével.

Az öreg tényleg a fizikakísérletek MacGyvere volt!

még több retro

A Másfélmillió lépés Magyarországon legérdekesebb kisinterjúi

Rockenbauer Pál országjáró sorozatában a községekben élő emberek is megszólaltak, így lett a széria a hetvenes-nyolcvanas évek vidéki krónikája is.

Tovább

Fénykonzerv

Nem tévedtél el, kedves olvasó, ez nem egy a Bizottság zenekar egyik száma, hanem egy újabb kísérlet Öveges professzor műsorából. Bár, azt meg kell hagyni, a felvezető szöveg is úgy hangzik, mint egy Bizottság-dalszöveg:

„Világít majd önmagától a sötétben a csont, amit ott hagytatok ebéd után a tányéron. Világít majd a cukor, a só és sok egyéb tárgy a sötétben!”

Mindez úgy lehetséges, hogy a fényt is lehet tárolni. Bizony, ettől világít a sötétben az óra foszforeszkáló mutatója. De nem csak az óra, rengeteg dolog található a háztartásban és az utcán, ami tárolja a fényt, tehát magába gyűjti és utána világít:

• kockacukor
• konyhasó
• Vim súrolópor
• Kalmopyrin
• szódabikarbóna
• írópapír
• csont
• homok
• kavics

Mindez úgy lehetséges, hogy bizonyos atomok fényenergiát vesznek fel, kiugranak a külső pályára, de nem ugranak rögtön vissza, így úgymond gerjesztett állapotba kerülnek. Ennek a kísérletnek a magyarázata kicsit bonyolultabb a korábbiaknál, ám a kiindulása annál látványosabb a sötétben világító tárgyakkal.

Heki, a rezonancia-kutya

Elérkeztünk ahhoz a kísérlethez, amiről még az is hallott, aki egyetlen részt sem látott Öveges professzor műsorából. Az epizód elején a hang rezgésszámáról tudhatunk meg rengeteg mindent, még azt is, hogy Öveges professzor úr hangja másodpercenként 240-et rezzen. De az igazi csoda csak ezután következik:

egy kis játékkutya, ami meghallja az emberi hangot, és kijön a házikójából.

Ő Heki, a rezonancia-kutya, akinek a házikójában van egy elem, egy elektromágnes és egy rugó, ami kilöki a kutyát. „Biztosan az elem árama folyik át az elektromágnesen, magához húzza a rugót és alkalmas pillanatban kilöki a kutyát” – foglalja össze Öveges az kutyaól működését. De ez még nem magyarázza meg, honnét tudja a rugó, hogy ki kell lökni a kutyát? Egy fémlemez zárja az elem áramát, így az elektromágnes magához vonzza a rugót, ám hangra a házikó megrezeg, a fémlemez megemelkedik, az elektromágnes nem kap energiát az elemtől, így a rugó kilöki a kutyát. Viszont ez csak körülbelül az A hangon működik, ennél magasabb és mélyebb hangra nem jön elő a kiskutya.

„Szép kiskutya, jó kiskutya, rezonancia-kutya! Menj vissza a házacskádba, és pihenj, jól viselkedtél!”

- búcsúzik Öveges professzor Hekitől.

(via Wikipedia, Múlt-kor)