Ugye lesz húsvétkor is Bud Spencer és Terence Hill a tévében?

A Kincs, ami nincset most ugyan nem adják le, de újranézhetjük a Nevem: Senkit és az Aladdint is. Húsvéti tévéajánló.

Régi szórakoztatóipari közhely, hogy mindig az a tévécsatorna nyeri a hétvégi nézettségi versenyt, ahol Bud Spencer és Terence Hill filmjeit adják. Idén húsvétkor ez a trend megdőlni látszik, hiszen sehol egy Kincs, ami nincs vagy ...és megint dühbe jövünk, de még az Isten megbocsát, én nem!-et sem vetítik le Bunyó húsvétig címmel, pedig abszolút adná magát. Szerencsére így is láthatjuk azért Bud Spencert és Terence Hillt a hosszú hétvégén, össze is szedtük, melyik csatornákon!

Aladdin

A '80-as évek közepére kedvenc pofonosztóink már egy kicsit kezdtek belefáradni abba, hogy lényegében a '60-as évektől kezdve folyamatosan ontják a közös filmeket. Az 1986-os Aladdin már Bud Spencer szóló produkciója volt (ahogyan Terence Hill is egyedül forgatta le egy évvel később A keményfejűt). Ez persze semmit sem von le a film értékéből, hiszen a jól ismert mese családbarát modernizálásáról van szó: a lámpában lakó dzsinn (Bud Spencer) teljesíti a gazdája kívánságait, aki ezúttal egy repülő sportkocsikról álmodozó, vagány nagyfiúktól rettegő, '80-as évekbeli, lúzer tinédzser.

Érdekesség, hogy nálunk, Magyarországon 1989-ben az első VICO-filmek egyike volt az Aladdin, a tulajdonos Fenyő János ugyanis imádta Bud Spencer és Terence Hill filmjeit (jó néhányat piacra is dobott idehaza a legendás sárga kazettákon).

Nevem: Senki

Henry Fonda utolsó westernjében is csak Terence Hillt láthatjuk, Bud Spencert nem. Ez ugyanis egy 1973-as Terence Hill-film: szőke pisztolyhősünk ekkor még javában forgatja a vadnyugati történeteket (Viva Django, Rita, a vadnyugat réme, Vigyázat, Vadnyugat!), és bár Bud Spencerrel már a hátuk mögött tudnak olyan klasszikusokat, mint Az ördög jobb és bal keze 1-2, vagy az Isten megbocsát-trilógia, még közel sincsenek sikereik csúcsán a modern környezetben játszódó, pofozkodós krimi-vígjátékaikkal.

A nevem: Senki is félúton van a komoly western és a paródia között, de Henry Fonda régi vágású, komor vadnyugati hősét nagyon jól kiegészítik az őt példaképnek tekintő Terence Hill viccei. Érdekesség, hogy itthon ezt a filmet nem a megszokott Ujréti László-szinkronnal láthattuk: Oszter Sándor az 1981-es változatban, Rátóti Zoltán a 2001-esben volt Terence Hill magyar hangja.

Don Matteo

Terence Hillről sokan valószínűleg nem is tudják, hogy civilben egyáltalán nem az a folyton vigyorgó, verekedős csibész, akit a régi filmjeiben alakított – inkább pont az ellenkezője. Saját bevallása szerint mindig is félénk és halk szavú volt, ráadásul a fia, Ross Hill 1990-es halála után eléggé magába fordult. Míg Mario Girottiként elég kemény spagettiwesterneket forgatott, és a népszerűségét is a Bud Spencerrel közös, látványos bunyóinak köszönhette, civilben mindig is istenfélő és erőszakellenes volt, ezért is utasította vissza például Rambo szerepét.

Ha Terence Hill nagy ritkán interjút ad, egy ideje már a Don Matteo tévésorozatot nevezi meg kedvenc produkciójaként. A címbéli hatalmas igazságérzetű, bűnesetek után nyomozó, kedves és tisztességes papról szóló szériát ráadásul nemcsak ő szereti, hanem az olaszországi nézők is: idén kerül adásba a 11. évada.

Alpesi őrjárat

Terence Hill az ezredforduló után a Don Matteo mellett egy másik tévésorozatba is belevágott. A 2011 óta napjainkig futó Alpesi őrjárat címe magáért beszél, hősünk egy erdészt alakít benne, aki egy képeslapokra kívánkozó, hegyes-erdős vidéken segít bűneseteket megoldani a vadonban nehezen boldoguló rendőröknek.

A sorozat lényegében a Don Matteo természetbarát változata, ahol nincsenek régi várfalak és zegzugos, romantikus utcácskák, annál több a sziklaszirt, a fa, az őz, a medve és a farkas. Az olaszos humor és Terence Hill kedves mosolya persze itt is ugyanaz.