Véres-lőporfüstös maffiaeposz lett Tom Hardy új sorozata

A Tabu a tévés műfaj Sebhelyesarcúja, csupa Guy Ritchie-gengszterrel. Az ütős évadzáró viszont a legfontosabb kérdésre nem válaszolt: mikor lesz folytatás?

Idén még nem láttam olyan sorozatot, amit legalább annyira vártam volna hétről hétre, mint tavaly a Trónok harcát és a Westworldöt, amelyeknek minden egyes epizódja után konteók és magyarázatok után túrtam a netet. Tom Hardy új sorozata, a Tabu a szövevényes sztorija, a jól kidolgozott karakterei és az egyedi hangulata miatt simán egy lapon említhető a kultikus HBO sorozatokkal. És ez azért nagy szó, mert Hardy saját családi vállalkozása és Ridley Scott cége, a Scott Free Productions gyártotta.

De hiába jó a sztori és gyönyörűek az 1800-as évek díszletei, mégsem rántja igazán magával a nézőt, mert

a főhős egy öntelt, gátlástalan és szadista őrült, akivel nagyon nehéz azonosulni.

A Tabu engem a hollywoodi fenegyerekek nagy generációjának fénykorában forgatott maffiaeposzokra emlékeztetett. Egészen pontosan Coppola Keresztapa 2-jére, illetve Oliver Stone és Brian De Palma Sebhelyesarcújára. Ezekben a kultfilmekben is az volt az alapfelállás, hogy hirtelen felbukkan a semmiből egy karizmatikus, törvényen kívüli figura, akit a bűn világának veterán öregjei mind lenéznek, ám a gátlástalanul törtető ifjú titán vérrel és vassal felverekszi magát az alvilági ranglétrán, mindenkit kijátszik a másik ellen, hogy végül ő lehessen a minden szálat kézben tartó, győztes maffiózó.

A sorozat fő kreátorai, Tom Hardy, az apja, Chips Hardy és Steven Knight (az egyetlen autóban játszódó Locke - Nincs visszaút rendezője) ezt a klasszikus maffiafilmes történeti ívet tették át a Dickens-regények közegébe, vagyis az 1810-es évek Londonjába. Ez több szempontból is igen jó döntésnek bizonyult. Egyrészt a csatos kalapos, fösvény nemesurak, kifestett kurtizánok, szurtos képű utcakölykök és pudvás fogú kikötői torokmetszők világa mindig hálás téma, másrészt a történelmi kor is igen izgalmas.

Kövess minket Facebookon!

1812-15 között ugyanis a brit korona épp kétfrontos háborút vívott: háborúban állt nemrég elszakadt gyarmatával, az Egyesült Államokkal, miközben árnyékháborút vívott a Kelet-Indiai Társasággal is, ami a londoni kereskedők klubjából egy saját katonákkal, kémekkel, bürokratákkal, hajókkal és rendelkező, korrupcióval átszőtt kereskedelmi világhatalommá vált, és már egy alternatív brit gyarmatbirodalmat kezdett kiépíteni Indiában.

Ez a történelmi körítés nagyon jól megjelenik a tévésorozatban is. A konfliktus fő forrása a Nootka-sziget, amit a Delaney-család szerzett meg az indiánoktól. Ám mivel Londonban mindenki úgy tudja, hogy az öreg Delaney halálával a család fiúörökös nélkül maradt, a fontos kereskedelmi lerakatnak és a brit-amerikai háborúban stratégiai fontosságú földdarabnak számító szigetet magának akarja megszerezni a Kelet-Indiai Társaság dörzsölt igazgatója (Jonathan Pryce zseniális alakítása) és a birodalmat kormányzó, Jabbára emlékeztető, folyton csak zabáló uralkodó (a később IV. György király, aki III. György beszámíthatatlansága idején volt régensherceg) is.

Ekkor kerül elő Afrikából a tékozló fiú, a vudumágiával kacérkodó, szellemekkel társalgó, rovott múltú James Keziah Delaney. Bár mindenki holtan szeretné látni Londonban, ő addig-addig kavarja a kulimászt megvesztegetéssel, megfélemlítéssel, ujjlevágásokkal és gyilkosságokkal, hogy végül a brit korona és a Társaság sem akarja őt eltenni láb alól, mert ha megölnék, akkor a másik fél kapná meg Nootka szigetét. De hogy még véletlenül se léphessen szövetségre egymással a gyarmatokért marakodó két londoni elitklub, az ifjú Delaney nekiáll üzletelni a Londonban konspiráló amerikai kémekkel is...

Így lesz véres-lőporfüstös maffiaeposz egy sziget körül kirobbant örökösödési harcból,

ahol ráadásul a néző csak kapkodja a fejét a sok kifinomult ármány és brutális kínzás láttán. A csavaros sztori mellett nagy előnye a sorozatnak a kiváló szereplőgárda is: a színészek egytől-egyig jól hozzák a karaktereiket. Tom Hardy villogó tekintetű őrültje és Jonathan Pryce ravaszdi Társaság-elnöke mellett mindenképpen ki kell még emelni Jason Watkinst, aki a régensherceg körmönfont személyi titkárát, vagyis a Brit Birodalom tényleges urát alakítja kiválóan. De elképesztő az az átváltozás is, amit Stephen Graham vitt végbe!

A Blöff hülyeségeket beszélő, köpcös kis lúzere itt már egy szénné tetovált, veszedelmes bérgyilkos, aki két rézpennyért bárkit vesén szúr egy sötét kapualjban. A Guy Ritchie-filmek bűnözőábrázolása egyébként igen sokszor visszaköszön a Tabuban: Tom Hardyék legalább olyan markáns alvilági figurákat vonultattak fel a sok raktárba betörős, erdei rablótámadásos és kikötőben lövöldözős jelenethez, mint amilyenek Golyófogú Tony, Négyujjú Franky vagy Penge Borisz voltak a Blöffben.

Aki tehát szerette a kultikus maffiaeposzokat, a Guy Richie-filmek nagymenő maffiózók közé keveredő, pitiáner gengsztereit, a Dickens-regények bűnös Londonját, az mindenképpen tegyen egy próbát a Tabuval - főleg mert március 17-től már az HBO is vetíti.

Értékelés: 9/10