Woody Harrelson a hétvégi partnerünk!

A kevés hajjal, de hatalmas ragadozó mosollyal rendelkező színész mocskos zsaruként, veszélyes prédikátorként, nyájas történelemtanárként és Katniss Everdeen mentoraként kísért minket.

A párbaj (2016)

Újra divat a western, csak persze mindig kicsit más megközelítésből, példul egy kicsit sötétebb tónussal a szokásosnál. Mondjuk sokkal sötétebbel. Texasban járunk, 1887-ben egy Helena nevű apró városkában a határ mentén, ahol rendre halott mexikóiakat mos partra a Rio Grande. Ez Amerikában akkoriban sem volt gond, ám eltűnik egy befolyás mexikói tábornok rokona is, így egy fiatal texasi rangert küldenek a helyszínre inkognitóban, hogy fényt derítsen az ügyre. Kiderül, a kisvárost a próféta Abraham Brant, hősünk apjának gyilkosa uralja. Ráadásul az illető furcsa módszerekkel dolgozik. Woody Harrelson akkor is nagyon szórakoztató, amikor gonosz, annyira, hogy a főszereplő Liam Hemsworth egészen elszürkül mellette, de attól még feszült, izgalmas vadnyugati történetet kapunk.

Egy magányos tinédzser (2016)

Nálunk nagyjából ismertetlen filmről van szó, pedig számos díjra jelölték, és nagy siker volt odahaza Nadine, a szociálisan ügyetlen, beilleszkedni képtelen 17 éves lány története. Nadine úgy érzi, senki sem szereti, otthon édesanyja mindig nála ügyesebb és népszerűbb bátyjával foglalkozik, apját, akivel nagyon jól kijöttek, autóbalesetben veszítette el, és csupán két emberre támaszkodhat, Mr. Brunerre, a történelem tanárára – ez Harrelson, ki más is lenne? -, és Kristára, a legjobb barátnőjére. Nem csoda, hogy valóságos csapásként éri a hír, hogy a barátnője bepasizott, ráadásul pont a bátyjával jött össze. Vicces módon a Coen testvérek rendezte A félszeműért Oscarra jelölt Hailee Steinfeld mindig olyan pólókban látható, amik Coen filmeket idéznek, de maga a film sokszor szomorú, komoly darab.

Woody

Az Éhezők Viadala - A kiválasztott befejező rész (2015)

A még 2012-ben kezdődött Éhező viadala-sorozat záródarabja filmtörténeti érdekességként címében is tartalmazza a „befejező rész” titulust, hogy senki se értse félre. Ebben hősnőnk, Katniss Everdeen a végső leszámolásra készül Snow elnökkel. Legjobb barátai támogatásával kockázatos küldetésre indul, és a 13-as körzet legjobbjaival együtt életét kockáztatja Panem polgárainak felszabadításáért. A harcosok merényletet terveznek Snow elnök ellen, akinek rögeszméjévé vált a fiatal lány elpusztítása. Jennifer Lawrence szövetségese most is a korábbi bajnok, a játékok nagy túlélője és a lázadás egyik agytrösztje, Haymitch Abernathy, vagyis a kissé valószínűtlen parókában feszítő Woody, aki sokkal színesebb egyéniség, mint bárki más a szériából.

Rampart (2011)

A korrupt rendőr eljátszása az egyik leghálásabb színészi feladat. Gondoljunk csak Denzel Washingtonra a Kiképzésből vagy Harvey Keitelre A mocskos zsaruból – vagy szinte akárkire a Coplandből. És most, vagyis 2011-ben Woody Harrelson felült erre a vonatra, mint Dave Brown, a Los Angeles-i zsaru, aki a magánéletében gondoskodó családapa, a munkájában viszont keménykezű, aki olykor vét a törvények ellen. Minden felborul, amikor brutalitásáról videofelvétel készül, és a felvételt leadja az összes csatorna. Dave társai között hatalmas népszerűségre tesz szert, és úgy tűnik, könnyen megússza az esetet, de a belső vizsgálat vezetője rászáll, és mindent elkövet, hogy Brownt megbüntessék. Bár lassú sodrású, megfontolt történetről van szó, Harrelson fantasztikus, és a legkisebb szerepre is olyan színészek jelentkeztek, mint Steve Buscemi, Jon Bernthal vagy Ben Foster