Téma: A fáraó

Traxler 2016 aug. 17. - 00:39:51
(12/12)
Hosszú és vontatott.
Inkább olvasd el, na az viszont jó.
napraforgó 2016 jún. 24. - 06:19:52
(11/12)
Én is fiatalon láttam a filmet, moziban. Nagyon megfogott, ennek hatására olvastam el a regényt. Lengyel szerzõ, lengyel film. Akkoriban nagyon sok jó lengyel filmet és sorozatot csináltak. Imádtam a történelmi filmjeiket, sorozataikat is, nemcsak a Keresztesek, hanem a Tûzzel-vassal, Özönvíz és a Kis lovag címmel leadott trilógia is a kedvencem volt. Bizony szívesen megnézném ezeket ma is, ezek idõtállóak, nem veszítenek értékükbõl. Ha ezek a a filmek technikailag élvezhetõk, jó lenne, ha valami általánosan elérhetõ adó mûsorra tûzné.
A fáraóban engem is megfogott pár jelenet, pl. amikor a sereg menetel a sivatagban és egy galacsinhajtó bogár miatt a papok arra kényszerítik az ifjú trónörököst, hogy változtassa meg a sereg útját, nehogy valamiképp eltapossák a szkarabeuszt, amelyet az istenség megtestesüléseként kellett tisztelni. Ezzel aztán jó sok idõt veszít és egy hadjárat sikerét veszélyezteti. Aztán ott volt a herceg zsidólány iránt érzett szerelme. Amikor a kedvesével csónakáztak a Níluson és kopasz pap közölte valami fõemberrel, hogy a herceg kedvese várandós, bár ezt még õ maga sem tudja. Mi lesz a gyermekkel? kérdi a másik. Mi lenne, ha lányt szül, hercegnõ lesz. És ha fiú? Akkor megígérjük neki a zsidók királya címet és meghal. Volt egy jelenet, amikor a sok kopasz Amon-pap énekelve vonulgat a borzasztó nagy oszlopos templom falai között, illetve a templom elõtt.
De Ramszesz törekvése, hogy megtalálja a papok templomban elrejtett kincseit is érdekes, amkor fura pecsétek segítségével haladtak a labirintusokban. És igen, a film végén ott volt a napfogyatkozás is, amely számomra valamiképp az ifjú fáraó kudarcát is szimbolizálta - hja széllel szemben nem lehet... És a legvégén, ahogy Herihor, az Ámon fõpapjából trónra került új fáraó vonul.... Megbuktak a reform törekvések, egy új dinasztia kerül Egyiptom trónjára.
piju46 2016 jún. 24. - 05:23:29
(10/12)
A 2005-ös hivatalos DVD kiadás hibás, 17 perc hiányzik, fontos jelenetekkel. Íme a lista:

http://prusfaraoja.blogspot.hu/2016/06/a-hianyzo-tizenhet-perc-magyar.html
LaDetektiv 2015 márc. 20. - 16:41:58
(9/12)
Nem is tudtam róla, hogy létezik filmen is.
1999-ben olvastam ki a könyvet ami a lapjai végén megelevenedett, ugyanis amikor ahhoz a részéhez értem amikor napfogyatkozás történt a könyvben, és a papok a befolyásuk igazolásaként elhitetik az emberekkel, hogy õk tudják eltüntetni a napot és újra elõhozni, éppen akkor volt a teljes napfogyatkozás, így a nagyszerû íráson fölül több maradandó élménnyel gazdagodtam, nem mindennapi volt :)
olahmiki1959 2012 szept. 17. - 03:11:07
(8/12)
Kérem szépen, én MOZIBAN láttam a filmet, gyerekfejjel, valamikor a 60-as években!

Összesen három jelenetre emlékszem, az egyik, amikor egy gyönyörûen felszerszámozott, feldíszített lóval áldozatot mutatnak be, és kb. kétszáz lándzsát vágnak bele, (akkor még nem volt olyan erõs az állatvédelmi törvény, mint manapság, amikor kiírják a filmek végén, hogy az állatoknak nem történt baja a forgatás során), én bizony azt hiszem, akkor ezt a lovat a film kedvéért elpusztították.
A másik, monumentális jelenet a napfogyatkozás volt, amikor elsötétedett az ég, és a több száz, vagy talán több ezer ember a sivatagban a földre borult félelmében, mert bizonyítottnak látta a papok hatalmát, akik még az eget is el tudják sötétíteni.
A harmadik, amikor a fáraó katonái pajzsokkal és lándzsákkal felfegyverkezve futnak a sivatag homokjában, a rekkenõ hõségben, és találkoznak az ellenséggel. A két csapat pedig megáll egymással szemben, a pajzsokat egy mozdulattal befordítják, amelyek így egy áthatolhatatlan falat alkotnak.
Aztán elkezdik egymást homokbombákkal, meg lándzsákkal dobálni.
Ennyire emlékszem.
Sajnos, most nem tudtam megnézni a tv-ben.
Azt tudom, hogy annak idején, ez egy kifejezetten látványos, nagyszabású filmnek számított.
Kíváncsi lennék, hogy mai szemmel megnézve, mi lenne a véleményem róla. Lehet, hogy néhány emlékkel, meg néhány illúzióval szegényebb lennék...
feketevipera 2012 júl. 23. - 22:21:53
(7/12)
Méltatlanul kevés hozzászólás érkezett a filmhez, bár ez érthetõ, hiszen ki tudja, mióta nem vetítették a tévében, a fiatalok 99%-át meg valószínûleg úgyse érdekelné. Szóval valamilyen szinten ez is "underground" és "elfelejtett" alkotássá vált, pedig érdemes megnézni.
Nekem az a véleményem, hogy hiányoznak a sztoriból a kivágott jelenetek, így mintha szétesõ lenne a cselekmény, helyenként már-már kuszává válik (mondjuk fogalmam sincs, mi lehetett az elhagyott részekben, de valószínûleg jobban megvilágították a dolgokat). A fõ mondanivaló kicsit nehezen kezd kidomborodni, bár a konfliktus csírái már az elsõ jelenetekben is megvannak. A lényeg a fáraó és a papság közötti harc, aminek a kimenetele a papság erejétõl, illetve a nép ingatagságától, szellemi "elnyomottságától", hiszékenységétõl függ. A figurák többé-kevésbé statikusak, "egysíkúak", vagy jók, vagy rosszak, ettõl függetlenül a jellemábrázolás jónak mondható. A fõszereplõ kitalált alak, így sejthetõ, hogy a regény és a film mondanivalója allegorikus, nem konkrét személyhez és idõponthoz köthetõ, éppen ezért bármikor aktuális lehet. A látványvilág izgalmas, érdekes, a csatajelenetek kissé ügyetlenek, de a rengeteg statiszta szerepeltetése mégis monumentálissá teszi a produkciót. Az mondjuk picit tényleg zavaró lehet, hogy a delikvensek lengyelül énekelnek, de ettõl el lehet vonatkoztatni. Még annyit tudnék hozzátenni, hogy egyáltalán nem éreztem hosszúnak a filmet, a várakozásom ellenére hamar elröppent a két óra, talán mert a cselekmény mindig fenntartotta az érdeklõdésemet. Összefoglalva azt mondanám, hogy érdemes megnézni A fáraót, ajánlom mindenkinek, aki tartalmasan akar eltölteni két órát az életébõl. Nem hibátlan film, de még mindig odaver a manapság a zajládában sugárzott izék többségének.
plamatis 2012 ápr. 07. - 18:12:42
(6/12)
Fiatal korom egyik kedvenc lengyel filmje! No, meg a "KERESZTESEK"!!!!!!!
6/10
convar 2012 febr. 14. - 20:11:49 6/10
(5/12)
Ezt a filmet is úgy ajánlották, magamtól valszeg soha nem néztem volna meg :)

3 okból is tartottam tõle:

1. régi (mondjuk ettõl tartottam a legkevésbé, de én azért fürödtem már be régi klasszikusokkal is)

2. lengyel (még az életben nem láttam lengyel filmet)

3. történelmi (nem éppen kedvenc mûfajom, általában untatnak)

Na, ahhoz képest azért nem volt olyan rossz :) Nem untam, nem néztem 10 percenként az órámat. Repült az idõ. Bár azt azért nem bánom, hogy csak a DVDn kiadott két órás vágott változathoz volt szerencsém, nem a 175 perces eredetihez :D

Ami zavart benne az az, hogy azért arra figyelhettek volna jobban is hogy a különféle szerepekben eltérõ "fazonok" legyenek. Annyira hasonlítanak a színészek egymásra hogy sokx emiatt azt se tudtam ki kivel van :D A másik, hogy a csatajelenetek még a grandiózus költségvetés ellenére is sztem elég bénák voltak. Még szerencse hogy nem ezek adták a film javát.

Nameg még vmi: a megtekintés után szokás szerint gógliztam egy kicsit a filmmel kapcs. és csalódottan vettem tudomásul, hogy XIII. Ramszesz soha nem létezett. Tehát egy fiktív személyrõl és történetrõl van szó. Tudom, hogy ennek nem kell jelentõséget tulajdonítani, de akkor is rosszul esett :)


6/10
10/10
Dudlicsek 2010 febr. 28. - 00:05:28 10/10 Előzmény far vik
(4/12)
Így van! :-))) Vicces! :-)))
A film kiváló. A könyv is.
far vik 2009 nov. 30. - 22:47:07
(3/12)
Bizony,jó film! Azért az is megejtõ, ahogy a vonuló papok lengyelül énekelnek: Oziriseee, Ramszeseee... :)
Gabriella54 2009 nov. 25. - 00:15:08
(2/12)
Sajnos...bár igaz, hogy az a korosztály, amelyik látta ezt a filmet, nem nagyon szokott netezni!
Remek film, jobb, mint a könyv - legalábbis szerintem :)
mandulavirág 2009 nov. 24. - 22:23:22
(1/12)
Gondoltam: errõl tényleg nem írt még senki.