Fa-FeO 2011 okt. 27. - 07:15:29
(80/400)
Magyarországnak milyen húzóágazata van?
Fa-FeO 2011 okt. 27. - 07:11:21
(79/400)
Amikor a széthazudott ország kifejezést használom, akkor leginkább Gy. F. önvallomására hagyatkozom. Nem idézem, mindenki ismeri.

Az, hogy kiszolgáltatottak lettünk a svájci franknak, és olyan adósságspirálba kerültünk, amibõl nem lehetett máskép kijutni, mint a magán-nyugdíjpénztári befizetések „lenyúlásával”, arról vajon ki tehet? Milyen eredményt tud felmutatni a 8 év szoc-lib kormányzás? Szánalmas, hogy akik ide juttatták az országot, most õk kérik számon, hogy másfél év alatt még nem sikerült azt rendbe tenni. Azt mondom, ha már nem segítenek rendbe tenni, akkor legalább fogják be, és ne uszítsanak!

Nehéz helyzet van és lesz még nehezebb is. Jó lenne, ha most összefognánk, hogy hogyan lehetne ebbõl közösen kijönni. Mert ezt a helyzetet nem egyes politikusok, nem is egyik vagy másik párt fogja megoldani, hanem az összefogásunk, a felelõsségteljes hozzáállásunk.

(Egyébként a privatizáció után attól lettek nyereségesek ezek a cégek, mert drasztikusan árat emeltek, és a munkavállalók felét elbocsátották. Ennyi volt a titka. Egyébként alapvetõen nem a multikkal van a bajom, hanem azokkal, akik ilyen mértékben (több, mint 80%-ban!), a privatizációs szerzõdésekben garantált 8%-os(!), példátlanul magas eszközarányos nyereséget garantálva a külföldi tõke kezére juttatták azokat az alapvetõ szolgáltatásokat, amelyek nélkül nincs élet. Annak a nyereségnek, ami ilyen módon kimegy az országból, itthon is lenne helye.

A benzin pedig már soha nem lesz olcsóbb, ezt tudomásul kell venni. Ennek az oka az, hogy a föld szénhidrogén készlete kifogyóban van, a kitermelés csúcsán túljutottunk. Egyre kevesebb a kínálat, viszont nagy az igény. Emiatt az árak emelkednek, a piac így mûködik. A helyi gazdaságpolitikától függetlenül is emelkedni fog az ár.)
dantonb 2011 okt. 26. - 23:48:30
(78/400)
"Sárból nem lehet egykettõre várat építeni még Orbánéknak sem."Nekik aztán nem ,mert õk az aranyból is sarat csinálnak ,ld magánnyugdíjpénz elherdálása ,és a gazdasági növekedés lerohasztása.Mellesleg nem azt mondtátok ,hogy elég ha egy bizalmat ébresztõ kormány (orbánékra gondoltak)átveszi a kormányzást, és máris jön a külföldi tõke a beruházások afellendülés?
Ehelyett mi lett ,mindenki látja ,az IMFel való ostoba harc.Harc általában mindenkivel ,és a húzó ágazatok megsarcolása ,a belföldi fogyasztás csökkentése ,azaz a legostobább hibás gazdaságpolitika.Talán Bod péter is komcsi? mert még õ is finoman lehülyézte Matolcsy-orbán gazdaságpolitikáját.Na ennyit az elvtársozásról és a másra mutogatásodról.
dantonb 2011 okt. 26. - 23:39:45
(77/400)
Hát tudod én olyan gazdasági kategóriával nem tudok mit kezdeni ,hogy pl "széthazudott ország".Ez mutatja azzt hogy Te és ahozzád hasonlók érzelmi alpon álltok hozzá atények helyett.Mert ha azokat nézzük ,akkor bizony 2002ben rosszabb állapotú országot adott át aFidesz mint amilyet Bokros elötte rendbe tett ajobbos Antal kormány után.Ha nem így lett volna akkor nem buktak volna meg 2002ben.És ugyebár a mérvadó közgazdászok szerint arossz irányú gazdasági lépéseket 2000-tõl tette meg az orbán kormány pl alakástámogatási programmal ,amre nem volt pénz de a terhét megyóékra lõcsölték.És igen aztán jobban élt az ország mint alehetõségei ,nade az is tény hogy valmi látszatja is volt pl az autópályxák kiépítésében az életszinvonal páratlan emelkedésében (a reélbérek 40 %-al nõttek 5 év alatt)és sorolhatnám.Ennek adósság lett avége ,nade az is tény hogy amikor aFidesz átvette a kormányzást a svájci frank pl 180 forint volt abenzin kb 300 Ft ,ami ez után jött az kizárólag az õ dilettáns hüólyeségük következménye egyértelmûen.sorolhatom ennek bizonyítékait reggelig.Kezdve a hitelintézetek leminõsítésétõl,folytatva Kósa Lajos csõdriogatásval stb.
Úgyhogy nyugodtan komcsizzál meg szétlopást emlegess ,az majd most jön.Embertelen adóprés és nyugdíjpénztári lenyúlás ,és nulla beruházás,minden rohad ,nõ amunkanélküliség :és ezért is az elõzõ kormány a felelõs ugyebár,ne röhögtess mán.
A privatizáció elött az említett cégek veszteségesek voltak csak atények kedvéért szögezzük le ,úgyhogy nem kell beszopni a Jobbik primitív dumáját és a multiellenesség is nagyon célszerû ,mert Kb Albánia szintjére vezet,az öngyilkossághoz , ugyanúgy mint 1944-ben is odavezetett.bocsi:)
Fa-FeO 2011 okt. 26. - 23:01:10
(76/400)
„másfél év alatt több kárt okozott gazdaságilag az országnak mint a Kádár 40 év alatt”

Bocsika, 2002-ben Orbánék nem olyan gazdaságot hagytak maguk után, mint amit most másfél éve átvettek. Egy szétlopott, szétcsalt, széthazudott, eladósított országot. Akik ezt tették az országgal, azoknak most minimum kussolni kellene. Sárból nem lehet egykettõre várat építeni még Orbánéknak sem.

Egyébként tudod, mikor okozott még nagy kárt az országnak a szocialista vezetés, amikor a közszolgáltató cégeket elherdálta, ami felér egy hazaárulással. Meg lehet nézni a közszolgáltató cégek éves jelentéseiben, hogy mekkora nyereséget produkálnak még ebben a válságos idõszakban is. A külföldi befektetõkhöz eszméletlen pénz folyik ki az országból osztalék formájában, amit finanszírozol te, meg én, meg mindannyian hónapról hónapra. Ezt is meg lehet köszönni az elvtársaknak.
dantonb 2011 okt. 26. - 22:11:45 Előzmény meszag
(75/400)
Mit szólsz hogy gyuri milyen látnok volt ,amikor az ATV lesilányításáról beszélt havasításáról és az új hírigazgatójukrólkb fél éve.És lám Désit kirúgták ,mert egy balos Tv munkatársaként részt mert venni a Gyurcsány féle párt alakulógyûlésén,miközben Rákai Filip tótum faktum a hivatalból semlegesnek illõ és közadóból mûködõ köztvben?
dantonb 2011 okt. 26. - 22:08:10
(74/400)
Én nem errõl beszéltem ,hanem arról hogy nem kéne hülyeségeket összehordani Marosánt és Biszkut keverni,mert akkor az egész csak arra szolgál hogy egyeseknek mumust és boszorkányt prezentáljanak,hogy ne azzal foglalkozzanak ,hogy pl az adócsökkentést igérõ kormány most vezeti be az n+1. adót,kivéve a saját tehetõs klikkjét és önmagukat akik az egykulcsos adóval rengeteget kaszáltak a szegényebbek kárára.
dantonb 2011 okt. 26. - 22:03:54
(73/400)
"A másik meg, hogy szerintük nem kéne megbüntetni a diktatúra vezetõit, ami sajátságos vélemény, a világon mindenhol meg szokták tenni, mert a diktatúra általában rossz... És az, hogy 1960 után már nem volt annyira rossz, mint elõtte, még nem teszi meg nem történtté és nem teszi jóvá az az elõtti idõszakot. Habár a Kádár-rendszer önmagában is nagy károkat okozott az országnak."
na ezért kéne Orbánt is megfingatni ,mert oroszok nélkül is visszahozta a diktatúrát,nem beszélve arról hogy másfél év alatt több kárt okozott gazdaságilag az országnak mint a Kádár 40 év alatt.Kádárnak megvolt a kényszerítõ peremfeltétele ,de most ezek az idióták saját hülyeségükkel fürészelik az ország alatt a fát.
offtopic
meszag 2011 okt. 26. - 13:51:18
(72/400)
az 56-os eseményekbe. Nem tudom hol írtam ma, de az echon már elkezdték az "én kommunistám nem olyan" ocsmány játékot....
offtopic
meszag 2011 okt. 26. - 13:48:14
(71/400)
Nem éltél egyáltalán akkor..... honnan ez a biztos kritika. Biztosíthatlak, hogy szegénynek lenni most sokkal rosszabb, és még mi vár ránk jövõre.

Horn meg kiskatona volt, ergo hülyeség belekeverni
pozsizsuzsi 2011 okt. 26. - 11:18:27
(70/400)
Mindenféle diktatúra elítélendõ, de nem mindegy, hogy éppen melyik regnál itt és most. Ez a jelen a mi életünk, meg az alakuló jövõnk ágyikója. Hát hadd fájjon jobban.
offtopic
meszag 2011 okt. 26. - 10:33:05
(69/400)
hát az echora úgysem veszik át. :)
offtopic
meszag 2011 okt. 26. - 10:25:45
(68/400)
A diktatúrának nem mindegy melyik szakaszáról beszélünk, tudod, és reggel az echot hallgattam, már el is kezdõdött a bizonyos "az én kommunistám nem olyan" címû játék. Tudodmit? menjenek a francba
offtopic
meszag 2011 okt. 26. - 10:23:42
(67/400)
látod mennyivel jobb most? Mehetsz bárhová - de pénzed még annyira sincs, mit akkor. :D
dantonb 2011 okt. 25. - 22:00:17
(66/400)
Havas:"Nálunk mindenki úgy hal meg ahogy született"- hát az biztos hogy õ hülyén hal meg akkor.
dantonb 2011 okt. 25. - 21:51:01
(65/400)
Szegény csötönyi ennek túl sokat üthették af ejét ,mert aszongya ,hogy õ a Biszkunak lefelezné anyugdíját ,mert a Papp lacit Biszku tiltotta le a világbajnoki meccstõl azzal hogy túl sokat keres.Namármost kis tévedés van adologban ,mert speciel az Marosán volt,ezt személyesen hallottam Pap Lacitól.Úgylátszik hogy Biszku már az agyukra ment ,õ a mumus.
dantonb 2011 okt. 25. - 21:37:23
(64/400)
Úgy látom ,hogy kezd Havas balra tendálni ,már nem pertuzik Orbánnal,visszament a heti hetesbe is.Úgy látszik most ezekkel e mûsorokkal tud lóvét kaszálni.
port_man 2011 okt. 25. - 21:32:05
(63/400)
Ezt a borzalmas Avas tanár urat mikor távolítják már el?
pneklara 2011 okt. 21. - 14:14:28
(62/400)
Orbánról, meg Gyurcsányról meg az a véleményem, hogy vezetheti EZT a népet bárki a Kánaán felé. Akik csak a jogaikat ismerik, de a kötelezettségeiket le se sz.ják, azoknak mindegy, ki áll az élen.Akiknek a szabadság azonos a szabadossággal, s a rendtõl és az önként is vállalt fegyelemtõl úgy írtóznak, mint ördög a tömjéntõl,ott felesleges minden erõfeszítés. De jól elmegy vele az idõ.
pneklara 2011 okt. 21. - 13:55:58
(61/400)
Kezdem a könnyebbel:) A gyermekvállalástól nem mindenkinek ment el a kedve. Sõt. Egyetlen megélhetési forrásuk, s minél hamarabb kezdeni az újratermelést.A felnõtt lakosság körében 7% az arány, az 5 éven aluliak esetén ez 20%. Ha ez nem figyelmezteti az illetékeseket, akkor úgy kell nekik.Vagy nekünk.
A tanárok kérdése komplikáltabb. Ki megy ma tanárnak, tanítónak? Aki diplomás akar lenni, de máshova nem alkalmas. Ha elvégzik, a tudásuk annyi, amennyire a mai pedagógusképzés képes, tehát semmi. A jobbak el sem kezdik a pedagóguspályát. Aki mégis beáll a taposómalomba, az odatarja a mellkasát a buta, de öntudatos szülõnek, a tudást semmibe vevõ gyereknek, és a hatalmát féltõ igazgatónak: ide lõhettek.
Én az ellenõrzést azért hiányolom, mert helyi tanterv alkotást bíznak olyan pedagógusokra, akik egy óravázlat megírására is képtelenek. Százféle tankönyvbõl tanítanak, akár következõ évfolyamon átváltanak másik tankönyvcsaládra, amely koncepciójában nem is illeszkedik az elõzõhöz. Akkora káosz van ma oktatásügyben, hogy Hoffmann Rózsa bármit is matat, azzal ártani nem árthat a szent ügynek.Legfeljebb kiderül már elsõben, és nem negyedikben, hogy a gyerek képtelen lépést tartani az átlaggal. És nem kell a 10 évesek között tuszkolni az olyan 17 évest, aki a nevét sem tudja leírni. Hogy ezekkel is kezdeni kellene valamit, az más kérdés.
És Havas? Lehet, hogy olyan, mint a falu Józsikája: ki meri kiabálni azt, amit senki más nem mer.