Moldován András és a többi Cápa sem volt elragadtatva a digitális névjegykártya bemutatásától. De volt itt még biokocsma, szülésre felkészítő kártyacsomag, alternatív növényi tej és egy vendéglátóegységeket kezelő rendszer is.
Az esti tévézés remek alkalom arra, hogy elfelejtsük a hétkezdő napközbent. Itt vannak hozzá a filmek!
Nosztalgikus megemlékezés az HBO 1997-es fénykorából, amikor a Zenebirodalom visszavág és az Édeshármas volt a sláger, az éjjeli műsorsávban pedig naturalista ismeretterjesztő filmekbe is belefuthattunk.
Huszonegyedik alkalommal, ezúttal a budapesti Barabás Villa patinás falai között adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat.
Többek közt a Jurassic Parkot, a Szellemirtókat, a Loopert és a Szárnyas fejvadászt is megrövidítették.
A mai vasárnapunk nem panaszkodhat programok terén, számszakilag rendben van, és az is, hogy kicsit csendesebb, mint a szombat. Mindenki megtalálhatja a magának tetsző eseményt, legyen az családias, vagy éppen magánynak való. Kicsit korábbi fekvéssel készüljünk rá a jövő hétre!
A hétvégére már szép időt jósolnak, és, ha így lesz, ne feledjétek el a közeli játszóteret, esetleg erdőt sem! Aztán majd teli hassal üljetek le a tévé elé lazítani!
Vajon miért gyötörte állandó paranoia és éhségérzet Scooby-Doo-t és gazdáját? Következzék néhány rajzfilmkarakter, akiről Zacher Gábor komplett értekezést tudna írni.
Vannak azok a hollywoodi sztárok, akiket talán a kelleténél is többször látunk a vásznon, pedig semmi nem indokolja, hogy nagyszabású filmekben szerepeljenek.
A Rambót, a Jokert, A Wall Street farkasát, a Whiplash-t vagy a Született gyilkosokat is sikerült már benézni.
Babe, Shrek, a Jetsonok, kutyák, macskák, a Fikszik és a Cincin lovag, hogy csak néhány szereplőt említsek mai tévés gyerek-kínálatból! Szerintem megéri!
A szombati programok követik a megszokott és bevált trendet: délelőtt a gyerekek és a családok élvezhetik a kulturális csemegéket, míg délután a zúzós vagy éppen rázós felnőttek vethetik bele magukat a zene világába!
Pénteken véget ért a TV2 nézettségi rekordokat döntögető nagy sikerű realityje, a Házasság első látásra. A műsor végén kiderült, milyen döntést hoztak házasságuk jövőjét illetően a kísérletben részt vevő párok.