Ötéves gyerekeknek készült játékfilmben ilyen sok undorító csúszómászót és ilyen kevés színészi játékot ritkán látni.

„A kutyádnak biztos tetszett volna ez a film!” – fordult hozzám egy kritikus kolléga közvetlenül A mandalóri és Grogu sajtóvetítése után. „Hát neki biztos” – szólt a válaszom, mert szellemesebbet nem tudtam kinyögni a több mint kétórás szinaptikus szőnyegbombázás után, aminek Jon Favreau filmje tette ki az agyamat. De tényleg, Zsizsek kutya biztos élte volna, hogy ennyi időn keresztül bámulhat villódzó fényeket, meg hallgathat fura zajokat, és valószínűleg pont annyira építette volna őt az élmény, mint engem. Ráadásul ő valószínűleg nem gyanakodott volna végig arra, hogy a filmesek tesztalanyként használják őt egy nonintruzív lobotómia-módszer kifejlesztésében.

Ám a filmet nemcsak mafla labrador-keverékeknek tudom ajánlani, hanem az óvodás korosztálynak is, illetve bárkinek, akinek szürkeállománya (még) nem érte el egy átlagos felnőttére jellemző barázdáltságot. Azoknak már nem, akik egy normális filmre vágynak: ez nem az az érett, gondosan megírt Star Wars, amit az Andorban láttunk, nem is a Kóbor alakulatra hasonló szerethető, családi-kincskeresős kalandregény. Ez a PJÚ-PJÚ-VIZUMM-PAAANG-BOJOJONG-féle Star Wars, amit csak azért így tudok jellemezni, mert egyelőre még nem állt vissza szintre a verbális kifejezőkészségem a vetítés után. Ja, meg a kétharmadánál majdnem be is aludtam.

Kérem szépen a kontrollert

Miről szól A mandalóri és Grogu című film? Nagyjából semmiről, illetve semmi olyanról, amit az író-sorozatkreátor Dave Filoni ne csinált volna meg pont így, vagy egy picit jobban a Clone Wars-ban, a Rebels-ben, vagy épp fogyaszthatóbb, félórás szeletekben A Mandalóri három évada folyamán. Mando és Grogu a film elején az Új Köztársaságnak dolgozva vadásznak le ex-birodalmi potentátokat, akik még mindig képesek felforgatni a galaxis egyes szegleteit. A nyitó akciójelenet után a páros új küldetést kap főnöküktől, a meglehetősen álmosnak tűnő Sigourney Weavertől: meg kell találniuk egy volt admirálist. Azonban ezt csak úgy lehet megcsinálni, ha elvégeznek egy mellékküldetést, amit a jobb létre szenderült Jabba, a hutt testvérei adnak Mandónak: ki kell szabadítaniuk Jabba elrabolt fiát (igen, őt) egy gladiátormestertől. Ám Rotta ismét ad nekik egy mellékküldetést, ami...

Áh, nem folytatom. FIloni szereti úgy megírni a sorozatai – és most már a filmjei – forgatókönyveit úgy, mintha egy videojátékot szkriptelne, tele fetch questekkel. „Muszáj, hogy minden istenverte alkalommal elterelje a figyelmedet valami szarság" – károgta önironikusan Walton Goggins karaktere a videojátékból készült Fallout-sorozatban még pár éve: A mandalóri és Grogu rosszabb minőségben, a köbön hozza az efféle történetmesélést.

A karakterek rutinszerűen támolyognak egyik akciójelenetből a másikba, miközben mindig meg kell szerezni valamit, el kell kapni valakit, ki kell szabadítani valakit.

A látvány a koncepcióhoz hasonlóan elég videojátékos: vannak nagy arénák gigantikus, félelmetes főellenségekkel, meg vannak az ezerszámra legyakható, névtelen-arctalan sorkatonák/droidok. A szereplők és a környezet csöpögnek a CGI-tól, ami ezúttal némileg zavaróbb, mint a hasonszőrű alkotások esetében: A mandalóri és Grogu észrevehetően irtózik attól, hogy emberi arcokat mutasson a vásznon. A játékidő nagy részében különböző földönkívüli lényeket, vagy maszkos alakokat (esetleg a keresztmetszetüket) látunk. Nehéz nem úgy éreznünk, mintha Pedro Pascal csak cameózna a filmben, ami elvileg az ő főszereplésével készült, hiszen csak egyetlen (a trailerek által már lelőtt) jelenetben kerül le az arcáról a mandalóri maszk: a többi jelenethez valószínűleg ismét csak ócsóba', a hangját vették fel egy stúdióban.

Persze a 166 millió dolláros költésgvetésből itt-ott kijön egy-egy emlékezetes kép: menőn néz ki például a hutt anyabolygón a kágyulalények barlangja, az egyes csúnya lények kellemesen undorítóak, Sigourney Weaver vitán felül nagyon szexi a narancssárga kezeslábasban egy X-szárnyú pilótafülkéjében, Bébi Yoda cukiskodása pedig célba fog találni azoknál, akiknél eddig is célba talált.

Akiket meg inkább az emberi színészek teljesítménye érdekel egy sci-fiben is, nézze újra az Andort, és ne engedje, hogy Filoni 130 percen keresztül rohassza az agyát.

Andor elvtárs történetének folytatásában poloskázás helyett pókozással támad a Birodalom

Kritika: az Andor második évada már a legelső jelenetben emlékeztet, hogy miért ez a legjobb Star Wars-sorozat. Onnantól pedig nincs megállás.

Tovább

Következménymentes galaxis

Nem hinném, hogy A mandalóri és Grogu lenne a legrosszabb Star Wars-film, amit valaha láttam. Ezt a kétes elismerést még mindig a Skywalker korának adnám: ha nem másért, akkor azért, mert az új trilógia záródarabja egy valódi tétekkel rendelkező sztorit rontott el úgy, hogy közben simán lehetett volna király is. Favreau filmjét viszont pont a tétnélküliség, az univerzumhoz hozzáadott érték hiánya teszi ilyen ergyává. A rövidke epizódokkal támadó, itt-ott mérsékelten szórakoztató, a sztárcameók miatt átfogóbb jelentőségűnek is hihető sorozatban ez a feleslegesség annyira nem volt látványos.

Viszont itt egy mozifilmről beszélünk, könyörgöm, amitől azért több tartalmat várnánk el, mint egy vacsora közben ledarálható Disney+os tartalomtól.

A filmet még a legelvakultabb Star Wars-rajongók is simán kihagyhatják anélkül, hogy bármi fontosról, izgalmasról, vagy ne adj' Isten szórakoztatóról maradnának le. Az átlagos mozinézők számára pedig még ennyit sem tartogat a film: még a menetrendszerűen érkező hálivúdi gigablockbusterek között is könnyedén találhatunk olyat, ami ennél azért jobb.

Kinek készült hát A mandalóri és Grogu? Mármint Zsizsek cimborán kívül? Biztos nem azoknak, akik Kathleen Kennedy távozása óta arra várnak, hogy végre irányt találjon a frencsájz: nekik csak a létező leggyávább időhúzás jut. Azoknak sem, akik csak simán egy játékfilmet szeretnének nézni, mert amit látunk, az közelebb áll az animációs, mint az élőszereplős film műfajához. Tippre azt mondom, hogy a filmet azok a gyerekek fogják tudni értékelni, akik amúgy is hozzászoktak a fura, villogó képekhez, a hülye, túleffektezett felvételekhez, valamint a nagyon hangos hangokhoz a TikTokon, a YouTube-on, és akik figyelmének fenntartásához feltétlen szükség van arra, hogy valami két percenként felrobbanjon, leessen, bunyózzon, vagy lövöldözzön. Az már teljesen más dolog, hogy ennek a célközönségnek is lehet minőségi filmet gyártani: ehhez Filoni és csapata viszont egész egyszerűen nem hajlandó venni az erőfeszítést.

A Mandalóri és Grogu május 19-én kerül a mozikba. A Star Wars Jedi című fénykardozós-galaxisfelfedezős játék harmadik része pedig vagy 2026 végén, vagy 2027 első felében lesz megvásárolható. Csak azért mondom, mert szerintem arra érdemesebb várni.